Az International Photography Hall of Fame and Museum fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából bejelentette, hogy Steve Jobs-ot érdemei elismeréseképpen az intézmény dícsőségcsarnokának egyik legújabb tagjává avatják. A St. Louisban található múzeum olyan úttörők, művészek és innovátorok munkáját ismeri el, akik sokat tettek a fotóművészet fejlődéséért és előrehaladásért.
Az ünnepségre október 28-án kerül majd sor és az alapítón kívül olyan legendák kerülnek még ebbe az illusztris társaságba, mint a Photoshop megalkotói: John és Thomas Knoll, Ken Burns dokumentumfilm-rendező, Ernst Haas és Annie Leibovitz fotóművészek és még sorolhatnánk.
Steve esetében a bekerülés oka elsősorban, de nem kizárólag az iPhone, ami korunk egyik legnépszerűbb fényképezőeszköze. Az IPHF így mutatja be az alapítót:
Steve Jobs amerikai feltaláló és üzletember volt, aki megalapította az Apple-t és a világ leginnovatívabb vállalatává tette. Olyan termékek megalkotásában segédkezett, amelyek forradalmasították a kreatív szakmát és amik dizájnerek, filmesek, zenészek és fotósok alapvető eszközeivé váltak. Mind munkája során, mind magánéletében szenvedélyes volt a fotóművészet iránt. A legfontosabb hozzájárulása a világhoz és a művészközösséghez az iPhone, ami kevesebb mint egy évtized alatt megváltoztatta a fotóművészetet és az azt körülvevő ipart.
A korábbi tagok között ott van a híres Albert Einstein-portrét készítő Philippe Halsman, Ansel Adams természetfotós, George Eastman, Edwin Land a Polaroid alapítója és még jó páran.
A héten elkezdték vetíteni a magyar mozik is azt a Steve Jobs-filmet, ami a legtöbb lehetőséggel kecsegtetett, amióta csak filmeket készítenek Steve Jobsról. A szilikonvölgy kalózai óta, mondjuk.
Én is megnéztem, szándékosan nem olvastam el előtte egy kritikát sem. Csak azt tudtam, amit már korábban hallottunk: az Apple vezetősége utálta a filmet, mert szerintük hamis képet fest Steve Jobsról, mégpedig azért, mert egy olyan könyv alapján készült, ami szintén. Ez a tény, mármint az Apple-vezérkar ellenszenve sokaknál már elég ahhoz, hogy negatív prekoncepciókkal üljön be a filmre, de én tényleg kíváncsi voltam: sikerült megtalálni végre Jobs összetett személyiségét? Tudták ábrázolni minden dicsőségével és gyalázatával együtt? Ezért voltak rá dühösek?
Csak az a film nevezheti magát Steve Jobsnak, ami képes erre. Ami megmutatja, sőt, megmagyarázza a sötét oldalt, miközben megmutatja, és megmagyarázza, hogy ugyanez az ember, ugyanez a képesség- és érzelemcsomag mit volt képes elérni. Mire volt képes rávenni más embereket.
Aaron Sorkin kezében nagy lehetőségek voltak, és - a maga módján - élt is velük. Nem szeretném nagyon egy irányba terelni a posztot, hiszen volt jó is, rossz is a moziban. Kezdjük a jóval.
Nagyon úgy tűnik, hogy a sztori végre megkapja azt a minőségű odafigyelést, amit kell.
Az mondjuk nem tetszett, hogy ennyire kiélezték Sculley és Jobs ellentétét előbbi gonosz vigyorával megfűszerezve, mert arra utal, hogy rendesen eltúlozták a karaktereket, az Apple vezetőjének ambivalens jelleme pedig így nehezen mutatható be. De azért tetszik:
A filmet már bemutatták a Telluride Film Festivalon, de hivatalosan csak október 23-án kerül a mozikba az USA-ban. Magyarországra 2016 január 14-én jöhet.
Miközben továbbra is várjuk a két, Steve Jobs életét feldolgozó egész estét filmet, addig a Santa Fe Opera eléggé meglepő hírrel állt ki a napokban:
The (R)evolution of Steve Jobs címmel operát mutatnak be, várhatóan 2017-re lesznek kész.
Az opera az Apple alapítójának munkahelyi és magánéletét egyaránt feldolgozza, utóbbival kapcsolatban leginkább az eleinte letagadott, később elfogadott lánya esetét mutatnák be.
Az első workshopot szeptemberben tartják, San Franciscóban.
Nem tudom elképzelni, ahogy Steve Jobs a színpadon dalra fakad. Szerintem ő is fogná a fejét, ha hallaná a hírt.
Izgalmas cikket közölt nemrég a TechRepublic Bill Fernandezről. Nem sokan ismerik a nevét, pedig állítólag egy nagyon fontos szerepet töltött be az Apple indulásakor: neki köszönhető, hogy 1976-ban az Apple II egy sorozatgyártásra érett termék lett. És ha már a héten szóba került, hogy valójában nem is egy garázsban indult az Apple, a mítoszok megdöntésének második lépcsője, hogy nem is ketten voltak az első lépéseknél. Jobs és Woz mellett volt még pár olyan arc, akik kellettek a motor beröffentéséhez.
Mindenekelőtt egy nagyon fontos tett köszönhető Bill Fernandeznek: ő mutatta be egymásnak Steve Jobsot és Steve Wozniakot.
A középiskolai évek alatt történt. Bill észrevette Wozt és Jobsot, látta bennük a hasonlóságot: mind a ketten szerették a műszaki cuccokat, és átverni másokat különféle csínytevésekkel. Mindhárman intellektuális, műszaki érdeklődésű nördök voltak, akik nem tudtak beilleszkedni a közösségbe, és nem is volt sok barátjuk. Imádtak a természetben nagyokat sétálni, és megbeszélni az univerzum dolgait - Jobs ezt még felnőttként is előszeretettel végezte, akár újságírókat is elhívott ilyen erdei sétákra, ha interjút akartak.
De ugorjunk 1976-re, amikor bajok akadtak az Apple II-vel. Nem működött ugyanis megfelelően.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
