A legújabb csapattárs az AllThingsD szerint az ex-Amazon vezető William Stasior. Ő fogja vezetni a Siri divíziót, egy évvel azután, hogy az egyik Siri-alapító, a korábbi divízióvezető otthagyta az Apple-t, és egy hónappal a másik társalapító távozása után. Most nagyon kell valaki, aki kézen fogja a hangfelismerő szolgáltatás részlegét, és dobjon egy nagyot a szekéren.
Stasior azért jött szóba, mert az Amazonnál a kereső szolgáltatások területén mozgott otthonosan, és az Apple-nek pontosan arra van szüksége, hogy fejlessze a releváns válaszadást az alkalmazásában, ami alapjaiban a keresés fejlesztését jelenti. Egyben el akarnak szakadni a Google-től, nem szeretnének az új ellenfelek egyikére támaszkodni.
Nem ez az egyetlen új tag az Apple-nél, a Wall Street Journal úgy tudja, nemrég Jim Mergard is beszállt a hajóba. Ő 16 évig foglalkozott az AMD-nél processzortervezéssel, többek között a Brazos mobil APU készítésért felelt.
Az irány itt is látható: a saját fejlesztésű ARM-processzorral az Apple ígéretet tett arra, hogy a jövőben is tartja magát az egyedi tervezéshez. Nincs visszalépés, ezerrel kell nyomnia ezt az eddig csak alvó területet. És persze el is akar szakadni a Samsungtól. A két cég kapcsolata a per óta egyre inkább elhidegült, a cupertinóiak az A6-osnál csak a gyártást bízták már rá a dél-koreai vállalatra, leadták a rendelést, aztán átvették. A belső információk szerint a két cég kapcsolata teljesen elhidegült.
Ja, és Mergard az utolsó tizenhat hónapban a Samsungnál dolgozott, innen csábította át az Apple.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.