Miután múlt héten hiába tiltakozott, a Psystarnak nincs más választása, oda kell adnia az Apple-nek a pénzügyi kimutatásait. A klóngyártónak 10 napja van, hogy megmondja a cupertinóiaknak, mennyit keresett az Apple-klónok eladásával.
Legutóbb még úgy tűnt, megegyezésre jut az Apple és a Psysar, legalábbis a titoktartásban megegyeztek, vagyis hogy a bíróságnak benyújtott és a teremben elhangzott részletek köztük maradnak. Erre az Apple-nek nyilván az operációs rendszert védő algoritmusok miatt van szükség.
A klóngyártó azonban gyorsan kihátrált abból a szobából, ahol a dolgokat békésen próbálták elrendezni, mivel amikor a pénzügyi kimutatásokat kérték, azt állították, hogy egy részük elveszett egy költözés során.
Az egyszerű értelemmel megáldott ügyvezető, Pedraza (akinek aranyköpései már nemegyszer megcsillantak), állítólag legalább 90-szer elmondta a tanúvallomásában, hogy fogalma sincs, hogy a cége mennyit keresett, vagy mennyi volt a klónok előállításának költsége. Saját bevallása szerint azt sem érti, amit kérdeznek tőle.
Valószínűleg a nyelvtannal is gondja akad az ügyvezetőnek, ehhez elég idézni az első nyilatkozatából. Akkor nagyjából így rakta egymás mellé a szavakat: "Azért vagyunk, hogy segítsünk Steve Jobsnak. Nem keres elég pénzt. Segítünk neki megnövelni az eladásait...Megtesszük, akár tetszik Steve Jobsnak, akár nem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.