Ritka, hogy a hazai piacról bármilyen hivatalos statisztika megjelenjen, éppen ezért volt jó azt olvasni, hogy a T-Mobile 900 fő bevonásával felmérést végzett a hazai mobilozási szokásokról.
Elsősorban az okostelefonokra koncentráltak, leírták a statisztikai átlagot, majd mellé rakták az iPhone eredményeit, amik minden esetben kiemelkedőek: az Apple mobilját jobban szeretik, többet használják, gyakrabban ajánlják, mint általában a konkurenciáit.
Kiderült például, hogy a felhasználók 61 százaléka szokta győzködni ismerőseit arról, hogy azok is ugyanazt a készüléket vegyék, az iPhone-nál ez az arány 74 százalékos.
A T-Mobile ügyfelei naponta átlagosan 20 percet szoktak a neten tölteni mobiljukkal, de ha az Apple készülékét választják, 31 percre szakadnak ki a valóságból.
Az üzleti előfizetők platformfüggetlenül sok levelet küldenek, kilenc-tíz mail naponta, az iPhone ehhez csak egy levelet tesz hozzá
Érdekes, hogy miközben a júzerek 69 százaléka szinkronizálja csak a számítógéppel a készülékét, addig az iPhone-nál ez az arány 86 százalékos. Ebben az eredményben főleg az lep meg, hogy az iPhone-nál nem 100 százalékról van szó. Persze akkor is mindig megdöbbenek, amikor valamelyik ismerősöm addig bűvészkedik a készülékkel, amíg csak egy restore segíthet, és az utolsó pillanatban derül ki, hogy backupot sosem készített, minden adatának lőttek. Egyáltalán hogyan lehet használni az iPhone-t szinkronizálás nélkül?
Lényeg, hogy a magyarok elég ügyesen használják az okosmobilokat, és ha ez a készülék történetesen almás logóval kerül forgalomba, akkor még szívesebben veszik birtokba az online képességeket.