Olvashattátok már a kilencórás postban, hogy valamiféle díjátadón vettünk részt. Elmondom az előzményeket: hétfőn, pontosabban hétfő délelőtt kaptam egy mailt Szabó M. Istvántól, az itbusiness felelős szerkesztőjétől, hogy azonnal hívjam vissza a blogversennyel kapcsolatban.

Fogalmam sem volt, milyen versenyről volt szó, így hát kétszeres lelkesedéssel csörögtem rá.

Rövid beszélgetés után kiderült, hogy valaki benevezett minket az itbusiness 2009-es Blogoscope-versenyére (ha olvassa, aki, szóljon már, hogy ő volt). Mondtam, hogy ez remek, és megkérdeztem, hogy mi a teendő. Kiderült, hogy semmi, ugyanis megnyertük a versenyt, méghozzá a szakmai díjat az ict-kategóriában, állítólag majdnem egyhangú szavazással.

A zsűriben volt Kollár László, a Microsoft DPE Managere, Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója, Pintér Róbert, az Ipsos online stratégiai igazgatója, és Szabó M. István. Elég rangos csapatot sikerült tehát összerakni, már csak az a kérdés, hogy mégis melyikük gondolta úgy, hogy nem az Appleblog volt a legjobb ict-blog 2009-ben Magyarországon?

A díjátadóra egyébként az MTA-n került sor, szóval Ádámmal a dress code-nak megfelelően öltönyt húztunk, és részt vettünk az eseményen. A fődíjat, a külső merevlemezt szorongatva gondolatban megköszöntük a díjat Istennek, az édesanyánknak, a barátnőnknek, Vida Gábor gimnáziumi számítástechnika-tanárunknak és a sajtkészítőknek, aztán elmerültünk a webkettes világ és a nagyvállalatok kapcsolatát boncolgató, egyébként kimondottan érdekes szakmai rendezvényen.

Miközben körbe járt a mikrofon, felmerült, hogy mégis mi a dolga egy vállalatnak az őt favorizáló rajongói oldallal, vagy az ellene szerveződő bloggal (itt a BKV Figyelő neve került elő). Érdekes felvetés volt, és nekem is el kellett gondolkoznom a válaszon. Aztán mikrofont kértem, és elmondtam, hogy szerintem egy cég minden esetben csak az információ átadásával javíthat a helyzeten. Akkor is, ha egy oldal többnyire jót ír róla, hiszen ha megpróbálná befolyásolni annak működését, a blog elvesztené sajátos hangját, hitelét, és egyre kevesebben látogatnák, egyre kevesebben bíznának benne. Elmondtam, hogy az Appleblog esetében pontosan ez a helyzet: ismerjük egymást az Apcommal, jó a kapcsolat, néha átadnak egyébként publikus információkat, de semmilyen anyagi természetű kapcsolat nincs köztünk (eddig még csak nem is hirdettek az oldalon), és fel sem merült, hogy bármilyen módon is beleszólnának a tartalomba. Még akkor sem, amikor épp szidjuk őket, vagy az Apple termékeit.

Hasonló egy ellenblog helyzete is: ha az érintett cég (például a BKV) bevonja a szerzőt a napi munkába, képes rávilágítani arra, hogy minden éremnek két oldala van, és bár a blogger vagy az utas csak annyit lát, hogy az ellenőr bunkó, ez nem mindig ok nélkül való.

Szilágyi Károlytól, a BKV volt szóvivőjétől egyébként tudom, hogy a BKV Figyelő szerzőjét többször is elhívták beszélgetésre, amitől nem változott a blog függetlensége, de mindenképp alaposabban, megalapozottabbak lettek a postok, tehát mindenki jól járt.

Szóval izgalmas beszélgetés volt, amin alapvetően ezzel lettünk gazdagabbak:

Illetve megnyertük még ezt is:

amit rövidesen kisorsolunk majd köztetek. Csak még ki kell találnunk a kérdést. Hamarosan jelentkezünk.