Az Apple első mobiljából még több funkció hiányzott, mint amennyi benne volt, ezzel együtt sikeres lett, és így utólag nyugodtan kimondhatjuk: megújította a mobilipart. A 3G-s készülék hardvere aztán már jóval közelebb állt az aktuális csúcsmobilokéhoz, a 3.0-ás szoftver meg már szinte mindent tudott, amit elvártak tőle. A kép az iPhone 3GS-sel lett teljes, a készülék a teljesítmény és szolgáltatások olyan egységét hozta létre, amihez azóta is inkább csak közelíteni tudnak a konkurensek, meghaladni aligha.
Két funkciót hiányol a többség a készülékből: a Flasht és a multitaskot. Előbbit nyugodtan felejtsük el: láttam én már olyan készüléket, ami támogatta a szabványt, ezeken vagy nem jelentek meg normálisan a flashes tartalmak, vagy ha mégis, nem volt benne köszönet. A túl sok hibát felmutató és túl sok erőforrást felzabáló Flash szinte biztosan nem kerül be egyetlen iPhone-ba sem, jelenlegi formájában legalábbis biztosan nem.
A multitaskkal azonban már más a helyzet, hiszen az iPhone most is képes a több program párhuzamos futtatására, a készülékhez adott Apple-szoftverek ugyanis gond nélkül megférnek egymás mellett (email-nézés zenehallgatás közben). A probléma csak a 2.0-ás szoftverrel és a külső alkalmazások megjelenésével került elő.
Az igazsághoz tartozik, hogy törés után a 3GS-modellel már akár külső alkalmazásokat is futtathatunk multitaskban, és az online beszámolók szerint nem is különösebben terheli meg a készüléket a mutatvány. Nyilván ezek eseti jellegű próbálkozások, de a teljesítmény további növelésével és némi optimalizációval könnyen megoldhatónak tűnik a programok párhuzamos futtatása.
Márpedig az Appleinsider szerint a cég pontosan erre készül, a 4.0-ás szoftver már engedélyezni fogja bizonyos keretek közt a multitaskot. Egyelőre nem tiszta, mire készül a cég, sem hogy miként oldja majd meg az esetleges akkuélettartam-csökkenést, az viszont szinte biztosnak tűnik, hogy a főbb elemeket az OS X-ből emelik majd át. Egyelőre ennyi a hír, amit megtudunk valamit, írunk megint.
Egyébként őszintén, túl azon, hogy a több funkció jobb, melyikőtök hiányolja a készülékből a multitaskot a push és egyéb szolgáltatások megléte mellett? És miért?
Magyarósi Csaba
2010.01.12. 08:17
Címkék: pletyka iphone 4g
Most, hogy lényegében megerősítették az Apple Tablet létezését, már kitérdekel-státuszba került a cucc, úgyhogy a blogon nem is írunk róla többet (not!). Annál inkább az új pletykáról, az iPhone 4G-ről, ami a 9to5Mac szerint már májusban megérkezhet. Most is egy csigazabáló szivárogtatott, mint a Tablet esetében, és a hírek szerint számos iparági forrás megerősítette, hogy a szokásos júniusi-júliusi premiernél valamivel korábban jön meg az új mobil. Mégpedig azért, hogy könnyebben vegyék fel a harcot a mostanában elburjánzó (de lassú, egyenes vonal húzására képtelen és megfigyelők szerint ördögien gonosz) Google Androiddal szemben. A Microsofttal mindenesetre nem kell számolni, hiszen a legújabb hírek szerint a Windows Mobile 7 csak 2011-ben érkezik, ami óriási HAHAHAHAHA.
Ja, a 4G csak a készülék megnevezése, és nem jelenti azt, hogy az iPhone kompatibilis lesz a lényegében sehol sem elérhető 4G-s mobilhálózattal.
Share