Nemrég felbukkant egy szabadalom, amiben az Apple levédeti, miként lehetne MVNO, vagyis olyan virtuális mobilszolgáltató, aminek nincs saját infrastruktúrája, hanem ezt a nagyoktól bérelve nyújt elérést ügyfeleiknek.
Kicsit olyan levédetni ezt, mintha én arról nyújtanék be szabadalmat, hogy valamikor akár pék is lehetek. Legyél öcsém, szerezd be a papírokat, kösd meg a megfelelő szerződéseket, és taps.
A dolognak még különösebb ízt ad, hogy a beadvány 2006-os, de csak most került elfogadásra. Az Apple lassan tíz éve tervezi ezt, mégis, a szabadalom hírére reagálva most is a leghatározottabban utasították el az általuk is aláírt papírral megtámogatott pletykát. Általában nem szólnak hozzá a találgatásokhoz, de most elég gyorsan léptek: nem - mondták a CNBC-nek reagálva - nem akarunk mobilszolgáltatók lenni.
Pedig van benne fantázia.
Képzeljük el, hogy megvesszük az iPhone-t valahol, egy APR-ben mondjuk. A bekapcsolás után a készülék megkérdezi, mely szolgáltatónál szeretnénk ügyfelek lenni (ez a mostani iPad-felhozatal esetében több készülékkel is megy tőlünk nyugatra Apple SIM szolgáltatással). A listában lenne az Apple is, ami egy vagy több szolgáltató infrastruktúráját használva esetleg nagyobb lefedettséget lenne képes elérni, mint a szolgáltatók egyenként, miközben versenyképes árral és egyéb plusz prémium szolgáltatásokkal tenné vonzóvá az ajánlatot. A számlázás Apple ID-ra megy, tehát ennyivel is kevesebb a stressz.
És gondoljuk meg: az Apple a 2014-es egyesült államokbeli ügyfél-elégedettségi ranglétrán a 15. helyet kapta meg, a tech-cégek közül az Amazon mögött másodikként. A nagy mobilszolgáltatók eközben valahol a lista alján foglaltak helyet. A piac tehát kiált egy szerethető szolgáltatóért az USA-ban, aki akár lehetne az Apple is.
Természetesen a pletyka az USA-ról szól elsősorban, de azért játsszunk el a gondolattal, hogy Magyarországra jönne Tim Cook valamelyik basharja, és leülne a mobilszolgáltatókkal egyeztetni az Apple Mobile létrehozásáról.
Érzitek a feszültséget?
"A szolgáltatók eleve védik a saját érdekeiket, és nem kockáztatják meg azt, hogy a saját, erős versenytársukat neveljék ki MVNO-ként. Tehát nagyon szigorú szerződéseket kötnek, alig adnak valamekkora szabadságot, és a szerződésekben kikötnek minden apróságot" - mondta el Koi Tamás, a HWSW újságírója, a hazai mobilpiac egyik szakértője.
A legyőzhetetlen kőfal és a megállíthatatlan ember ülne le egy asztalhoz. Ráadásul Magyarországon a mobilszolgáltatók körében nincs már olyan jó renoméja az Apple-nek, vége van már a kezdeti lelkesedésnek, amikor mindenki aláírt akár előnytelen szerződéseket is az iPhone árusításáért. Azóta jól tudják itthon, hogy lehetnek buktatói is annak, ha megegyezel a cupertinóiakkal.
Az egyetlen esélye az Apple-nek egy ilyen környezetben az "oszd meg és uralkodj", vagyis az egyes szolgáltatóknak nyíltan megmondani:
Tovább olvasom