Azt már nagyjából tudjuk, milyen lesz az életünk az iCloud eljövetele után. Az Apple átgondolta a MobileMe szolgáltatásait, és úgy dolgozta át, hogy belepasszoljon az újabban folyamatosan erősített OS X-iOS összenövésbe. Mire is gondolok: az eddigi felfogás szerint a felhasználó szinkronizálhatott (fájlközpontú szemlélet), az új felfogás viszont arról szól, hogy ha bárhol történik egy változás, az összes készüléken akár azonnal megjelenjen, függetlenül attól, hogy Macről van-e szó, vagy iOS-készülékről (azt, hogy mennyire legyen azonnal az azonnal, vagyis hogy mobilhálózaton is szinkronizáljon-e az iCloud, egyetlen kapcsolóval átállíthatjuk).

A szinkronizálásra eddig számos lehetősége volt a júzernek, akár beállításokat is átmenthetett, úgy mint a Dashboard widgeteket, a Dock összetevőket, a jelszavakat és a Keychain egyéb elemeit, az email accountok infóit, ezen belül a Mail Rules-t, a Signatures, a Smart Mailboxes és a System Preferences tartalmát. Van egy iDisk nevű intézmény is, ami egy fájlszerverként funkcionál, ide dobálhattuk azokat a tartalmakat, amiket mindenhonnan el akartunk érni. Ezeket aztán azzal nyitottuk meg, amivel akartuk.

Ezek pedig hamarosan mind megszűnnek, ugyanis ezek a címszavak nem részei az iCloudnak. Ami maradt: iTunes in the Cloud, Photo Stream, Documents in the Cloud, Apps, Book, and Backup, Contacts, Calendar and Mail. Ezek adatait tárolja felhőben, majd tolja az egyes készülékekre az Apple.

Ezt siratni viszont kábé annyira értelmetlen, mint egy frissen felbontott iPhone-t azért szidni, mert alig tud valamit, és nincs rajta egy játék sem. A szolgáltatások mennyisége nem csökken, csak a felfogás változik, ami vagy tetszik nekünk, vagy nem. Viszont az új szemlélet ismerős: ez az alkalmazás-központúság.

Ez azt jelenti, hogy továbbra is rendelkezésre áll egy tárhely, de ezt nem egy folderként látjuk, nem látjuk sehogy. Az egyes appok kérhetnek és kaphatnak hozzáférést ehhez a területhez, minden egyes app csak a saját maga által létrehozott tartalmat láthatja, illetve a vele szinkronizált fájlokat. Ez egyrészt magasabb fokú biztonságot jelent, mert egyetlen alkalmazásnak sincs hozzáférése más adatokhoz, mint ami megilleti, másrészt a könyvtárszerkezetben gondolkodást teszi múlt időbe. A "fájl -› alkalmazás" helyett az "alkalmazás -› fájl" lett a jövő.

Tudjuk, hogy az ingyen kínált 5 gigabájt tárhelybe nem számítanak bele az Apple-től vásárolt - egyébként is Apple-szervereken kuksoló - tartalmak, zenék, programok, valamint a fotók automatikus szinkronizálásához (1000 db kép) szükséges hely. Ez a leveleinkkel és az általunk létrehozott tartalmakkal lesz tele, valamint az összes olyan fájllal, amit az egyes appok hoznak létre, vagy passzívan magukban "tárolnak". És itt nemcsak dokumentumokra, videókra kell gondolni, van egy szolgáltatáscsomag az iCloudban, ami többet jelent, mint aminek tűnik. Ez a Documents & Data. Ennek is a második fele: a Data.

A data, vagyis az adat nemcsak az egyes appok saját fájljait jelenti ugyanis, hanem bizonyos "key-value data"-k is beletartoznak, ami megengedi, hogy egy app tároljon információkat is saját magáról, a beállításairól, a legutóbbi állapotáról, az általa tárolt információkról. Nem kell tehát külön elnevezni az egyes szinkronizálható adatcsomagokat, az új szemlélet szerint azok automatikusan, az egyes appok által kerülnek elmentésre. És ami még fontos, hogy nemcsak az Apple programjai lesznek képesek az iCloudos automatikus szolgáltatásra, hanem bármelyik programozó, aki lát fantáziát az iOS és az OS X platformra történő együttes fejlesztésre. És hát az ingyenes szolgáltatás és milliónyi aktív felhasználó után hogy a rossebbe ne akarna.

Még két fontos apróság azoknak, akik MobileMe-ről váltanak iCloudra: az egyik, hogy a meglévő ügyfelek az eddigi 20 gigabájtra pluszként kapják az ingyenes 5-öt, vagyis ők ezentúl 25 gigával gazdálkodhatnak. A másik, hogy az iDisk és az iWeb szolgáltatások 2012. június 30-ig még működnek az iCloud kapuin kívül, ami arra enged következtetni, hogy az Apple szeretné a szolgáltatásokat külső cégek, alkalmazás-fejlesztők bevonásával tovább folytatni. Megint a profitra vágyó programozóknál a labda, és ott eddig is jó helyen volt.