Nem is volt még olyan rég, mikor egyfolytában a Windows és OS X állt egymással szemben a placcon, és kettejük összehasonlítása tette izgalmassá a két cég (na jó, legalábbis az Apple) fejlődési görbéjét. Most már inkább az iPhone vs. Google+Samsung háromszög a meghatározó, a hagyományos számítógépeket már maga az Apple is döglődőnek nyilvánította a post-PC-era kifejezésével.

De egy pillanatra nézzük meg, hogy áll ez az elhagyatott front, ami már nem is front többé, vegyük észre, hogyan mozdult el egymáshoz és magához képest Microsoft és az Apple. Ehhez a Zdnet készített fasza diagramokat. Először a redmondiak:

msft-revenue-2012-13-480x578.png

Láthatjuk, a Windows bevételei a harmadik helyre csúsztak, a Microsoft Business és a Server and Tools divízió alá. Előbbibe tartozik az Office 365 online szolgáltatás, ami nagy üzlet a Microsoftnak, megint a Word meg az Excel lett az aranytojást tojó tyúk. Aztán idén a Windows 8 miatt erőre kapott a másik részleg is, miközben a teljes bevétel 19 százalékkal emelkedett.

Itt meg az Apple:

aapl-revenue-2012-13-480x578.png

iPhone és iPad, erről szól most a cég, ezek hozták meg az álomnövekedést, és az ezek generálta befektetői kedv vezetett a mostani 400 dolláros konszolidációhoz. Úgy látszik, mintha az iPhone eladásai csökkentek volna egy év alatt, pedig nagyjából ugyanannyi pénzt hozott a telefon idén is, mint tavaly (kicsit többet). Ugyanis itt is volt egy 11 százalékos növekedés a cég teljes bevételeiben, amit főleg az iPad meg a szoftverek nyeltek be, a Mac részleg tartja a szintet.

Na hát itt tart a történet, ami úgy indult, hogy Bill Gates megírja a Word és az Excel programot Macintoshra (1980-as évek eleje), hogy az majd jó lesz neki. Aztán ebből váratlanul kinőtt a Windows nevű óriás, a Mac lemaradt, majdnem eltűnt. Aztán egyre inkább erősödött, de a zárt rendszer miatt maradt a mérsékelt piaci részesedés. Aztán most megint az irodai szolgáltatások tűnnek a legnagyobb biznisznek az egyik oldalon, miközben a másikon is csupán egy stabil háttérország maradt a Macintosh.