Itt vagyunk a helyszínen, szerencsénkre nincs gatyarohasztó meleg. Negyven-ötven ember áll sorba, vagyis a kereslet, legalábbis az elsőzők számából úgy tűnik, igazodik az iPhone 3GS készletéhez. A sor elején álló ember 4:30-ra jött, vagyis majdnem négy órája vár, hogy kézbe foghassa a telefont. Egyébként Appleblog-olvasó.

Winkler János beszél az iPhone-ról. Mint elmondta, az iPhone 3G (az igazgatóhelyettes 1.0-ásnak nevezte) nagy siker volt, sokan megpróbálták lemásolni a telefont, kevés sikerrel.

Kedvezményes upgrade-lehetőség ismertetése következik iPhone 3G-seknek. Sajnos konkrétum nem nagyon hangzott el, személyre szabott konstrukciókat dolgoztak ki. Azt ajánlják az ügyfeleknek, hogy keressék fel mától a T-Pontokat.

A kötbér összege a következő szempontok alapján kerül kiszámításra:

- 8 vagy 16 gigabájtos iPhone 3G-t vett az ügyfél

- Milyen időtartamra vállalt hűséget

- Csak az előfizetésre vagy a díjcsomagra is vállalt hűséget

- Rendelkezett-e az ügyfél Arany vagy Platina Kártyával

- Mely díjcsomagot vásárolta meg az ügyfél

Dominóban 160 illetve 190 ezer forintba fog kerülni az iPhone 3GS.

9 órakor beengedték az első néhány vásárlót. Vagy harminc fotós kísérte őket az üzletbe, ahol csupán egy darab iPhone 3GS-t állítottak ki fogdosás céljából. Tényleg nagy lehet a baj.

És végül a képek:

Árlista (felül a 16 gigás):