Hehe, ez már tényleg olyan, mint egy vicc. Az első akkora volt, mint egy csomag rágógumi és még gombok is fértek rá. A második akkorára sikerült, hogy csak gombok fértek rá. A harmadikra meg már gombok sem fértek.

Annak idején a megjelenés után rögtön le is csaptam az alaptípusra, amit a mai napig nem bántam meg: szerettem az első, második és negyedik generációs nanómat, szeretem az iPhone-t is, de a zenehallgatás olyan egyszerűen egyik készülékkel sem ment, mint a shuffle-lel. Nem kellett kijelzőkkel meg billentyűzárakkal bénázni, csak benyúltam a zsebembe és megnyomtam egy gombot: egyszerű, mint a bot, pont ettől volt jó.

Az új készülék, amit Handrástól kaptam tesztelésre, viszont ugye csak egy darab izé: alig négy centi magas és kevesebb mint tíz gramm. Ennek megfelelően tesztelni is nehéz, egy apró alumíniumház az egész, amin a szükségesnél eggyel kevesebb az Apple-logó (a fehér fülhallgató az Apple-logó, mondta erre Handrás).

A készüléken csak egy gomb van, annak meg három állása: kikapcsolás, véletlenszerű lejátszás vagy eredeti sorrendes lejátszás, ezek közül lehet válogatni. Minden egyebet a fülhallgató zsinórjára szerelt távirányítóval kell intézni, amivel megállíthatjuk, újraindíthatjuk a lejátszást, ugrálhatunk a dalok közt és változtathatunk a hangerősségen is. Ja, meg persze a VoiceOver technológiának hála meghallgathatjuk egy robotszerű női hangon keresztül az éppen játszott dal metaadatait.

Az egész kezelés roppant intuitív, a leírás elolvasása nélkül is tudtam, hogyan parancsoljak a távirányítónak, csak a playlistek közti válogatásra nem sikerült magamtól rájönnöm. Ehhez hosszan kell nyomni a távirányító középső gombját, mire az iPod elmondja a dal adatait. Ha továbbra is szorítjuk a gombot, a playlisteket kezdi el sorolni a készülék. Amint elérünk a "Futás"-hoz vagy a "Felszívom magam verekedés előtt"-höz, megnyomjuk a középső gombot és máris a playlistben találjuk magunkat. Ilyen korábban nem volt.

A hangminőségre nem lehet panasz, már abban az értelemben, hogy a shuffle fülhallgatója is pont olyan vacak mint a többi iPodé, ennek megfelelően most sem a lejátszó a szűk keresztmetszet. Az akku tartós , közel fél napot, értsd 12 órát kibír egyetlen feltöltéssel.

Az egyetlen problémát sokak szerint a gombok hiánya jelenti, pedig ez egy baromság: az ellentábor azt kifogásolja, hogy mivel a fülhallgatóval tudjuk csak irányítani az iPodot, rá vagyunk kényszerítve az Apple fülesére. Az állítás persze igaz, de nem látom be, miért áldozná fel egy termék kompaktságát az a gyártó, amelyik még egy rakás másik mp3-lejátszót is készít, tehát kínál alternatívát azoknak, akik másmilyen fülessel akarnak zenét hallgatni. A shuffle titka éppen abban rejlik, hogy nincsenek rajta gombok, az egyszerűen ne vegye meg a lejátszót, akinek pont a legfontosabb attributummal van baja. Nekem mindenesetre továbbra is nagyon tetszik a koncepció.

Ja, és egy dologban majdnem biztos vagyok: legkésőbb az ötödik generációnál már maga a távirányító lesz a shuffle. És az aggyal irányított készülék megalkotása előtt nem is hinném, hogy annál sokkal lejjebb lehet menni a méretháborúban.