T-Mobile-os kapcsolataim megerősítették, hogy május elsejétől új ikon csomagot vezet be a hazai vállalat. Az ikon 200-as díjszabás továbbra is csak iPhone-nal kérhető, és a nevéből következően olcsóbb is lesz, mint a mostani ajánlatok. A 200 a lebeszélető percek számára utal, vagyis a 400-as és 600-as után a visszafogottabb dumagépek is örülhetnek.

Arról egyelőre nincs hír, hogy az adatforgalmat is csökkentik-e ebben a csomagban, vagy maradnak a jelenlegi 2 gigabájtos ikon-minimumon. Az új Médiamánia ajánlatok azonban már 500 megabájttól indulnak, ezért valószínű, hogy a 200-as ikon visszavesz ebből is.

Közben ide is elérkezett az akciós iPhone 3G-hullámjelenség, közeledik a június, az új készülék bemutatása pedig nyilván a népi érdeklődés átalakulását eredményezi. Lehet, hogy csak nekem volt ez újdonság, eddig ugyanis nem tűnt fel, hogy a very exkluzív fehér iPhone-t most ugyanannyiért kínálja a T-Mobile, mint a 8 gigás feketét. Hivatalosan is megerősítették, hogy ezek az árak február 19-e óta.

 


LiberAllnak köszi a linket.