Volt pár napja egy post arról, hogy a MacBook-házak törései és sárgulása mellett a hajszálrepedéseket is garancián túl javítja az Apple, amire meglehetősen sok komment érkezett: rengetegen panaszkodtatok arra, hogy az Almárium hosszú hetek, hónapok alatt cseréli csak a házakat, ami mindenképp sokszorosa az elviselhetőnek. Nem nagyon értettem, mi történhetett, hiszen nekem például még alig több mint egy hét alatt javították a gépemet januárban, amit meg is írtam akkoriban.

Azóta viszont elszabadult a pokol.

Talán a post miatt, talán mert mások is írtak róla, de a topcase-cserék iránti igény a többszörösére nőtt, tudtam meg az Almáriumtól. Bakos Gábor, a cég szakembere elmondta, hogy egyszerűen túl kevesen vannak az óriási igények kielégítésére, pontosabban a jelenlegi rendszerben képtelenség a párnapos szervizintervallumot tartani.

A problémát valójában az amerikai Apple okozza. Az Almárium ugyanis nem rendelhet egyszerre ötven topcase-t, hanem egyenként kell lebeszélnie a központtal a javítást, egyenként kell kérnie a cserealkatrészt, szériaszám alapján. Sőt, meg sem bíznak igazán a magyarországi központban, mert néha még fotót és leírást is kell csatolni az igény mellé, hogy valahol a világ végén döntsék el, jár-e a garanciális csere.

Bár az Almárium a közelmúltban próbált több topcase-t is rendelni, az Apple nem ment bele a csoportos szállításba, úgyhogy amíg csak el nem fogynak a hibás MacBookok, addig várhatóan nem javul majd sokat a helyzet.

Azt azért kiszámolhatná valaki, hogy miért éri meg jobban egyenként adminisztrálni, és ideküldeni repülővel az alkatrészeket, mint egyszerre leszállítani mondjuk 50 darabot, és bízni a hazai szerviz szakértelmében.