Megérkezett az óriás, végre kipróbálhattam egy Nehalemes gépet. A legutóbbi Mac-frissítés ugye felemásra sikerült, a mini például tök jó lett, az iMac hiába kapott erősebb grafikusmagot, talán a rosszul megírt driverek miatt nem lett számottevően erősebb és főleg csak azok jártak jól, akik ki tudják használni, hogy mostantól 8 gigabájt memóriát lehet pakolni a gépbe.

A Mac Pro azonban egészen más. Nemcsak azért, mert választható lett hozzá a piac egyik legerősebb grafikuskártyája, az Ati Radeon 4870 HD, vagy mert teljesen átalakult a gép belső felépítése, sokkal inkább mert jelentős processzorcsere történt. A legjelentősebb évek óta, a G5-ösök száműzése után ugyanis Core 2-es alapú Xeonok voltak a gépben, ennek azonban most vége, az új csip a Core i7-es architektúrára épül. Ez az Intel új technológiája, ami a Mac Próban debütált, eddig csak a csip egyprocesszoros, asztali gépekbe szánt verziója volt elérhető.

A Core i7-ről azt érdemes tudni, hogy az az Intel szerint 1996-os Pentium Pro óta a legnagyobb változást jelenti a cég életében. Mindezt valószínűleg azért mondja a vállalat, mert a Pentium Pro adta a Pentium II alapját, abból lett a Pentium III-as, amit minimálisan átalakítva készült el a Pentium M, annak lett kétmagos verziója a Core Duo, és ezt a csipet csiszolgatták addig, amíg Core 2 Duo-néven piacra nem lehetett dobni. Közben persze volt egy Pentium 4-nevű vadhajtás a vállalatnál, de alapvetően a Pentium Pro és leszármazottai uralkodtak.

A Core i7-ben viszont megjelent egy rakás olyan újdonság, amire korábban nem volt példa. Integrált memóriavezérlőt kapott a processzor, így sokkal gyorsabban tud kommunikálni a rammal: az AMD már a 2003-as Athlon 64-gyel bevezette ezt a funkciót, az Intelnél hat évet kellett várni a törlesztésre. Szintén a konkurens végezte ki korábban a rendszerbuszt, mostantól a Core processzorok is gyorsabban érik el az alkatrészeket a QuickPath Interconnectnek hála. És újra megjelent a Pentium 4-esekkel kipusztult HyperThreading, aminek hála a rendszer két magnak lát egyet, a nyolcmagos Mac Prót tehát 16 magosnak.

A kérdés persze az, hogyan működik a gép valódi körülmények között, erre a kérdésre azonban nehéz válaszolni. Azt ugyanis figyelembe kell venni, hogy most a 2,26 gigahertzes modell kerül annyiba, mint eddig a 3 gigahertzes csúcsgép, szóval nagyon sok ledolgozni valója lenne az új rendszernek, legalább 33 százalékkal kellene azonos órajelen gyorsabbnak lennie ahhoz, hogy ne legyen összességében lassabb. Normális körülmények közt 33 százaléknyi órajel-lemaradást nem tud ellensúlyozni egy új processzorgeneráció, de mint az már kiderült, most szó sincs normál körülményekről, brutális változtatásokra került sor.

Nem húzom tovább, jöjjenek az adatok. Mivel Handrás régi Mac Prója nem 3 gigahertzes, hanem a 2,8-as , ezért az adatokból nem derülne ki egyértelműen, hogy mennyire jó vétel az új gép, de egyszerű beszorzással beraktam a korábbi csúcsmodell elméleti adatait is. A 3 gigahertzes Mac Pro eredménye ezért nem tudományosan vitathatatlan, de aki tesztelt már gépeket, az tudja, hogy beszorzással egy-két százalékos pontossággal meg lehet állapítani, hogy mennyivel gyorsabb egy magasabb órajelen futó gép.

Összességében az látszik, hogy az új Mac Pro valamivel erősebb, mint a régi, a 2,93 gigahertzes csúcsgéppel ennek megfelelően körülbelül egy 4,3 gigahertzes előző generációs Mac Pro tudná felvenni a harcot, ha készült volna olyan. A Radeon ugyan egyelőre nem hozza a várt teljesítményt, de akinek fontos a maximális teljesítmény, annak valószínűleg megéri új Prót venni, de akkor már mindenképp 32 gigabájt memóriával, 4 terabájtnyi merevlemezzel, az erősebb processzorral és grafikuskártyával, meg egy rakás szoftverrel érdemes kérni. Az Apple szerint kábé hatmillió forintig konfigurálhatjuk a gépet, ami Snow Leopard alatt bizonyára még többet mutat majd meg magából, mint most.

De addig is nézzétek meg a remek videót Handrásnál.