Nem tudom, hányszor írtam már le, hogy az Apple egy látomásra épült. Nem feltétlenül arra a garázscégre gondolok, amit Jobs Wozniakkal együtt alapított meg, és ami egy személyi számítógép létrehozását és eladását tűzte ki célul. Egy későbbi eseményre gondolok, 1983-ra, amikor Jobs már az iPadről beszélt. Ha nem is ezzel a névvel, ő már tisztán látta a vezeték nélküli adatkommunikációt, a magazinvékonyságú eszközöket, amik olyan teljesítménnyel rendelkeznek, amit akkor elképzelni sem tudtak. Steve Jobs az Apple-ben mindent erre a vízióra tett fel, ezért fejlesztette a számítógépeit egyre kecsesebbekre, a laptopokat egyre vékonyabbakra. Aztán kiderült, hogy még az iPhone is az iPad kicsinyített mása volt, amit inkább kényszerűségből adtak ki, a tabletet ugyanis még nem tudták megépíteni olyanra, hogy büszkék legyenek rá.
Steve Jobs a csúcson szállt ki. Megalkotta azt, amiért 27 éven át küzdött. Látnok volt, és mivel visszatérése után nem láttunk tőle igazán rossz döntéseket, zseniálisakat viszont annál inkább, legenda is lett belőle.
Az Apple Jobs halála után még pár évig a látomást követte, azt a homályos képet, ameddig ellátott az alapító. Jobs felvázolta, elültette a jövőt. Aztán ez elfogyott, és Tim Cook nagyszerű vezetéssel kormányozta a céget úgy, hogy tökéletesítse, kiegészítse ezt a látomást. Tökéletesített, kiegészített. Új termékeket is adtak ki, szoftvereket és hardvereket egyaránt, de ma azt látni, hogy az Apple minden nagy dobása egy zsugorodó piacra épül. Az okostelefonok, a tabletek, még az újdonságnak számító okosórák eladásai is csökkennek. Nem csak az almalogós termékekre értem, hanem az emberek érdeklődésére. Csökken.
Jony Ive dizájnjaitól nem esünk hasra. Egyértelmű, hogy nincs ott már lélekben a most kiadásra kerülő termékekben. Itt egy posztban, félig viccesen, megpróbáltam a mélyére ásni, mi lehet ennek az oka. Szerintem másra figyel. Unja már azt, ami most van, forradalomra vágyik újra.
Tim Cook nemrég egy hosszú interjút adott a Washington Postnak, amiben elmélázott picit az Apple múltján és jövőjén. Elismerte, hogy hibázott időnként, a Mapset például hiba volt akkor és úgy kiadni - a mostani termékre már büszkék -, és John "olcsósítsuk az Apple Store-okat" Browett alkalmazása is hiba volt szerinte. A jövővel kapcsolatban elmondta, hogy nagyon ráfeküdtek a kutatás-fejlesztés területre, nemcsak a meglévő termékekkel összefüggésben folynak kutatások, de arra is kíváncsiak, mit hoz a jövő.
Hát persze, hogy kíváncsiak. Erről szól az Apple.
A cég, ami egy vízió volt, keresi a víziókat, mert most épp nincs neki semmi a zsebében. Tim Cook több pénzt pumpol a víziókat szállító RÉSZLEGBE, ahol a munkatársak ontják magukból a használható és használhatatlan ötleteket. Amit aztán megrágnak, kicsontoznak, kompatibilissé tesznek a jelenlegi vonallal, megbízzák vele az egyik csoportot, akik évek múlva beépítik egy szoftverfrissítésbe, és örülünk, hogy most már dinamikusan vastagodó vonallal is rajzolhatunk tableten. Mondjuk az eredeti terv hologram-tervezésről szólt, de nem számít.
Az Apple-nek nem megy ez, így. Nem erről szól a szervezet. A szervezet arról szól, hogy van egy víziónk, ami 27 évvel jár a kora előtt. És ahogy járunk az úton, kiadjuk a jobbnál jobb termékeket, amik afelé visznek mindenkit.
Mit tehet az Apple? Egyetlen dolgot: víziót importál. Odakint keresi meg a Steve Jobsokat, a vadonban. Olyan embereket, akiknek víziója van, és erős vezetői képességei. Nagyképű, mezítlábas hippiket, akik azt gondolják, mindenkinél jobban tudják, merre tart a világ. Lázadókat, akiket megpróbálnak megszelidíteni, de nem lehet. Aztán megint megpróbálják, és talán szerencséjük lesz. Vagy nem. Ettől persze izzadhat Tim Cook tenyere, de nem kell. Meg is mondom, miért.
A lázadók nem az Apple egyik divízióját vezetnék. A lázadók a saját lázadó cégüket vezetnék. És ahogy Steve Jobs annak idején, saját zászlót tűzhetnének ki a saját csapatuk főhadiszállására. Saját költségvetéssel, saját hatáskörrel működhetnének, az eredményeiket pedig az Apple filozófiáját mélyebben értő tanács, Cook, Ive, az igazgatók, vagy akár Laurene, Jobs özvegye, véleményeznék, bírálnák, segítenék. A látnokok újra olyan érdekes, idézhető, izgalmas figurák lennének, akikért lehet rajongani, akiket érdemes lefotózni az utcán, de ők már nem direktben az Apple arculatára lennének hatással - az Apple egyik, sok esetben tiszavirág-életű leányvállalatát befolyásolnák csak, és mindenki tudná, hogy a véleményük, erőfeszítésük csak a saját maguk korlátain belül értelmezhetőek. De ha jók, ők lehetnek a következő iPhone megálmodói.
Köszöntsük az őrülteket, a be nem illeszkedőket, a bajkeverőket, a gömbölyűeket a derékszögű lyukban... akik máshogy látják a dolgokat - akik nem szeretik a szabályokat... hivatkozhatsz rájuk, ellenkező véleményed lehet, felmagasztalhatod vagy rágalmazhatod őket, az egyetlen, amit nem tudsz megtenni, hogy nem veszel róluk tudomást, mert megváltoztatják a dolgokat... Előre tolják az emberiség szekerét, és miközben sokan csak az őrültet látják, mi a zsenit; mert akik eléggé bolondok, hogy azt higgyék, megváltoztathatják a világot, meg is teszik.
Most őszintén, mit veszíthetne az Apple? Annyi készpénzük van, hogy nem tudják, mihez kezdjenek vele. Tényleg nem tudják, nincs, amire elköltsék. Vehetnek ezernyi startupot, az akkor sem lesz az igazi, csak egy rakás külső cég beolvasztva egy nagy üstbe, ahol lassan senki nem fogja majd érteni, mit mond a másik.
Az Apple azonban egészen másfelé halad: ahelyett, hogy az általam felvázolt kísérleti víziókeltetőket hoznának létre, amik Steve Jobs nyomdokain járva, Steve Jobs módszereivel próbálnák megvalósítani a jövőt, épp egy baszom nagy űrhajót építenek, ami egyetlen hatalmas térben próbálja megvalósítani a "mindenki egyért" törekvés fantazmagóriáját. Ez pedig csak a látszata annak, mintha Steve Jobs módszerét alkalmaznák. Valójában pont az ellenkezőjét teszik vele.
Persze vizionáriusokat keresni a 30+ korosztályban, akik már valószínűleg belefogtak a saját startupjukba, és kicsit talán meg is fertőzte őket saját lehetőségeik és csalódásaik emléke, nem lehet. Látnokokat csakis iskolákban lehet elcsípni. És az Apple nagyon is helyzetben van, ha erre gondolunk.
Itt van egy sztori arról, hogy az Apple mennyire meghatározó cég egy-egy iskola életében. Az egyesült királyságbeli Essa Academy például olyan suli volt korábban, ahonnan nem sok reménnyel iratkoztak be a diákok. Rengeteg bevándorló és menekült gyermeke járt ide, a 900 diák több mint 40 nyelven beszélt, sokszor eleve a kulturális és nyelvi falak átlépése jelentette a kihívást. Aztán odament az Apple, segített kialakítani egy iPadekkel, Macekkel felturbózott részleget, valamint azt, hogy az összes tananyag elérhető legyen iTunes U-ban. Találjátok ki, mi történt: a teljesítési ráta (pass rate), vagyis a sikeresen vizsgázók száma 28-ról 100 százalékra emelkedett. Az Apple pedig ott van ezeknek a fiataloknak az életében, akik egycsapásra perspektívát látnak maguk előtt. Beindul a képzeletük, és ha jól terelgetik őket, egyszerre lehetnek látnokok és kitűnő vezetők egyszerre, tiszta, romlatlan, kissé naiv fejjel, aki még nem azt tudják felsorolni, hogy valamit miért NEM lehet megvalósítani. Jobs azért vitte ennyire, mert sosem fogadta el, ha valamit nem lehetett megvalósítani. A gyerekek pont ilyenek, és ennek az előnyei sokszor messze meghaladják a naivitás miatti veszélyeket - amiket az anyavállalat, az Apple egyébként is minimalizálhatna.
Ott vannak ezek az emberek, csak ki kell értük nyújtani a kezüket.
És aki kételkedik benne, hogy a jövőt látó vizionárius a bevándorlók vagy menekültek gyermekei között lennének, hadd emlékeztessek mindenkit: Steve Jobs is bevándorló gyermeke volt.
szucsadam
2016.06.03. 10:56
Címkék: vélemény apple music ádámpicsog
Az Apple Music használata közben az első pofont akkor kapjuk, amikor rájövünk: a iCloud zenekönyvtár használatával egyáltalán nem biztos, hogy az ősrégi, általunk grabbelt dal, amit épp hallgatunk, a készüléken van egyáltalán. Lehet, hogy már tizedszer streameljük, mondjuk 4G-n, jó nagy adatforgalmat generálva. Az információ, hogy a fájl hol van, egyáltalán nincs az arcunkba tolva:
Persze, otthon egyenként nekiállhatunk, és megnyomogathatjuk a felhő ikont azok mellett a dalok mellett, amiket offline is hallgatni szeretnénk. Itt találjuk, meg ne kérdezzétek, hogy végül melyik (...) gombra kell nyomni a kettő közül, a listában vagy az egyedi dal lejátszó oldalán, de csak az egyikre jön elő (rém idegesítő):
De hogy a fenébe tudjuk CSAK az offline elérhető dalokat hallgatni, ha épp elfogyott az adatnafta?
Az Apple, az intuitív user interface-ek egykori nagymestere, mára a zenelejátszóval a következetlen és átláthatatlan, csúnya gombhalmazok megalkotója, kicsit eldugta a megoldást. A Saját Zenék menüpont alatt, a Legutóbb hozzáadott és az ABC elrendezésű dalsor között van egy gombnak aligha kinéző gomb. Dalok. Nyomd meg.
Itt lehet a zenéink listáját adott kategóriák szerint szűrni. És a lista alján, mint akinek nem volt jobb helye, és hatodik césként beültették az ötödik bések közé, ott van a Csak letöltött zene elnevezésű KÉTÁLLÁSÚ KAPCSOLÓ.
Többet sem kell mondanom. Ezután csak az offline zenéinket látjuk, ha bekapcsoljuk.
Egyébként nincs könnyű dolgunk, ha szeretnénk a 6428 online dalunkból 254-et offline hallgatásra bírni. A fent látható ömlesztett listán lehetne ugyan egy felhő ikon azok mellett a dalok mellett, amelyiket onnan hallgatjuk, és lehetne, hogy végignyomogathatunk 254 dalt mondjuk tíz perc alatt, de hát nincs ott ilyen. Két kattintásra van a lehetőség a (...) menüpont alatt.
Van viszont az inverze: az ikon, ami megmutatja, melyik dal van már eleve a telefonunkon (ez is lehetett volna a válasz a poszt kérdésére, csak a fene akar kézzel navigálni a dalok között).
Ja, tudom, mit rinyál, akinek még mindig Audio Track című számai vannak? Béna!
Joggal érezzük, és jól is érezzük, hogy a hagyományos, "használd amit birtokolsz" szemléletet előcsalni ebben az új, felhő alapú korban egyre nehezebb és körülményesebb lesz. Kezdjük ott, hogy egy 16 gigabájtos telefon, amit azért vetted, hogy pénzt spórolj, simán betelik, így a full felbontású képeidet és zenéidet többnyire felhőben tárolod. Amiért megint fizetsz, ha nem akarod, hogy gyorsan elfogyjon, úgyhogy megintcsak kiadásba vered magad.
És én mindezt tökre megértem, és oké is lenne, ha nem fejne meg még egyszer a mobilszolgáltató, amiért letöltöm ezeket a fájlokat a gépemre újra, meg újra. Hanem mondjuk lennének a mai kornak, az egyre nagyobb méretű zene- és képfájl-méreteknek, valamint a mai mobilkultúra wifi-zónákon kívüli adatfogyasztási szokásainak megfelelő adatcsomagok, és ezekért nem kellene csillagászati árakat, meg sms-rendelgetést meg hasonlókat pötyögtetni befele. Azt ki sem merem mondani, hogy korlátlan, vagy de. Ki merem. Korlátlan.
szucsadam
2016.05.17. 13:22
Címkék: hiba vélemény
Akkoriban, amikor az Apple bemutatta az App Store-t, és elkezdtük kóstolgatni az iOS, meg egyáltalán a mobil operációs rendszerek logikáját, különös érzés kerített hatalmába sokunkat. Nehezen tudtuk megmagyarázni, mi ez az érzés, hiszen semmi különös nem történt. Jöttek appok, az appok megnyitottak fájlokat, a letöltött cuccokat hozzárendelhettük a programokhoz. Mégis idegen volt.
Gyorsan rájöttünk a magyarázatra: elveszítettük a fájlok feletti kontrollt. Vagy nem veszítettük el, de korlátozott, másodlagos dolog lett. Nem az lett a logika, hogy van egy rakás rendszerezett fájlod, amiket ugyanolyan könnyen másolsz, törölsz vagy nyitsz meg. Az első logikai szint az app, ami hozzáfér a saját határain belül elrejtett fájlokhoz. Ő rendelkezik vele, a te iránymutatásaid alapján.
Aztán a helyzet fokozódott. Jöttek a felhő alapú szolgáltatások, és már az a kevés fájl, amit mi uraltunk, az is kikerült a gépünkről. Feltöltjük a zenét, visszastreameljük, feltöltjük a fotót, és a gépen csak egy kicsinyített verziót tartunk meg.
Ezzel nem is lenne baj. Nem baj, ha hozzáférés alapon gondolkozunk, és nem fájlrendszer alapon. Felül kell emelkedni a DOS-oktatáson felnőtt generációnak azon, hogy miként ismerkedett ő a számítástechnikával. Volt, elmúlt.
A baj akkor kezdődik, ha a fájlok létbiztonsága sérül. Ha elvesznek. Ha nem ugyanakkora valószínűséggel vannak a helyükön ma, holnap és jövőre. Ott kell lenniük, ahol keressük őket, akkor is, ha egyébként tőlünk több ezer kilométerre tárolja azokat két-három szerver.
Az Apple Music elnyelt egy csomó számot a telefonomról. Látszólag ott volt a zenéim között az mp3, amit hét éve grabbeltem, ott volt a borító és a szám címe, de nem játszotta le. És ezen a ponton lesz érdekes ez az egész hozzáférés-alapú gondolkozás. Most ott van a fájl, fizikailag, vagy nincs? Csak a lejátszó rossz, vagy a bitsorozat tűnt el, a metaadaatokat hátrahagyva? És ha eltűnt a bitsorozat, hol tűnt el? A telefonon, vagy egy távoli szerveren?
Totális bizonytalanság akkor, amikor épp a tulajdonodról van szó. Mert az alkalmazásokat, a felhő alapú szolgáltatásokat már havidíjért veszed igénybe: addig tartanak, amíg fizetsz. A fájljaid viszont a sajátjaid, a bitsor a te tulajdonodban van, és őrület, hogy egy labirintusban kell eligazodni ahhoz, hogy tényleg a magadénak tudd.
Jim Dalrymple blogger kelt ki magából először, még tavaly nyáron, hogy eltűntek a zenéi. Az Apple gyorsan megkereste a bloggert, a szakértőik találkoztak vele, és végül a dalainak 99 százalékát vissza tudták állítani. Dalrymple kissé megszégyenülten írta, hogy valójában ő nem értette a rendszert, és megvoltak a fájlok, legalábbis nagy részük. Arról az 1 százalékról viszont nem esett szó, ami elveszett. Nem nagy ügy.
Pedig az. És az is nagy ügy, hogy cupertinói szakértők kellenek ahhoz, hogy megtalálják az elveszett tulajdonaidat. De Jim megszégyenült reakciója beszédes: azt gondoljuk, hogy ha nem igazodunk ki ebben a kupiban, akkor az a mi hibánk.
Nem az.
Nem csak az Apple-lel van baj. Google ate my apple photos. Installed Google Drive, most of my files have disappeared. Find lost or missing files in OneDrive. Ilyenekbe futok bele rendszeresen. A fájleltűnés valami velünk élő dolog lett, annak ellenére, hogy a szektorhiba kifejezést már nem is ismeri az új generáció. Ehelyett tudja, hogy ha szinkronizál, akkor leginkább becsukja a szemét, és reménykedik benne, hogy az történik, ami tegnap történt.
Az Apple csak most, egy évvel az Apple Music bevezetése után ismerte el, hogy baj van a rendszerrel. Egy hétvége alatt kijavította. És elhiszem, hogy a sok millió eladott készülék után kapott panaszáradatban elsiklanak az általános problémák felett, és tényleg csak most nézett rá tüzetesen egy igazi mérnök erre a jelenségre. És szerintem ez éppen annak köszönhető, hogy a felhasználók többsége már tényleg azt hiszi, hogy csendben kell maradnia, mert valamit ő tud rosszul. Mint Jim, akinek megmutatták, hogy 99 százalékban ő volt a hülye, pedig nem.
Én vettem egy új telefont, és a hibajelenség megszűnt. A fájlok helyreálltak. Előtte nem volt kedvem fórumokat olvasgatni, vagy az Apple-lel levelezni, mert lusta vagyok ilyenekkel szarakodni. Ehelyett vettem egy másik készüléket, és minden jó lett.
Vegyél másik készüléket. Minden jó lesz. Lassan megtanulom. Ha meg akkor sem, akkor már tényleg csak az lehet, hogy én rontottam el valamit.
szucsadam
2016.05.03. 08:58
Címkék: vélemény elemzés
Lassan egy hete, hogy megtörtént, amire valójában évek óta mindenki számít.
Az Apple bevételei és nyeresége, valamint ebből következően - vagy fordítva - az iPhone-eladások nem nőttek. Sőt, csökkentek.
A piac kissé hisztérikusan reagált, mintha nem lehetett volna tudni, hogy előbb-utóbb eljön ez a pillanat. Mintha Tim Cook nem szólt volna erről már három hónappal ezelőtt. Sokan elkezdtek megszabadulni a részvényeiktől, és olyan történt, amire 1998 óta nem volt példa: nyolc egymást követő nap zárt alacsonyabb összegen a papír, mint ahogy nyitott.
Oké, a nyolcadik naphoz már nagyon kellett drukkolni: 93,97 dolláros nyitással, és 93,64-es zárással ez már inkább tűnt átmeneti stabilizálódának, de a végén csak be lehetett dobni a következő pánikhullámot generáló mondást. Hogy 1998 óta nem.
Tim Cook gyorsan adott egy interjút, amiben kifejtette, hogy nem érti a hisztit. 50 milliárdos bevétel, 10 milliárdos nyereség, ki tud még ilyet felmutatni? Tavaly 53 milliárd dollár profitot termeltek, a második helyezett úgy 24 milliárdot tudott csak felmutatni. És persze akármennyire is igaza van, ez egy kicsit olyan, mint amikor a társasjátékban utolsó helyezett magyarázza, hogy milyen elegánsan játszott, és egy szabályokon kívüli versenyben ő győzött. De persze, ilyenkor ezt kell nyilatkozni a vezetőnek.
A vihar nemsokára elcsendesül, a papír ára stabilizálódik valami alacsonyabb árszinten, és megy minden tovább. De az év rosszabbik fele még hátravan.
Az Apple-nek ugyanis nagyjából az iPhone 7-ese van idén, amivel jelentős pénzügyi eredményt tudna felmutatni. Az Apple Car a holdban, az Apple Watch egyelőre hobbi, a Macek és a szolgáltatások egy szép stabil alapot adnak, de az nem elég, az iPad-eladások leginkább csökkennek.
És mit tudunk az iPhone 7-esről? Hát azt, hogy alig hoz változást az elődjéhez képest, nagyjából a kétkamerás kialakítás várható ficsörként, az is csak a drágább modellekben. Az akkisja picit nagyobb lesz az iPhone 6s-nél a legújabb pletykák szerint (1735 és 2810 mAh a tavalyi modell 1715 és 2750 mAh-hoz képest), de még mindig messze az iPhone 6-os kapacitása alatt (1810 és 2915 mAh).
Ez kevés lesz, ha igaz. Az iPhone 6s-t használók, de talán még az iPhone 6-ost nyomkodók sem váltanak majd tömegesen az új vasra, akik pedig a kisebb kijelzőre vágynak, az iPhone SE-vel megkaptak mindent, amire vágytak.
És ha tényleg ront a helyzeten az iPhone 7, azt a karácsonyi szezonban teszi majd. Addig pedig még lesz két negyedéves jelentés. A következővel kapcsolatban pedig Tim Cook megmondta, ne számítsunk jobb eredményekre a mostaninál, ismét csökkenés várható. És nem látom be, hogy a rákövetkező negyedév miért ne hozná ugyanezt az eredményt, ahogy a karácsonyi is.
Nem, az Apple legközelebb pontosan egy év múlva tud kilábalni ebből a válságból.
Akkor, amikor az idei évre, mint összehasonlítási alapra tud hivatkozni, és képes lesz egy új termékpalettával, egy új dizájnnal megálmodott iPhone-nal esetleg valami új növekedési görbét felrajzolni. Lehet optimista és pesszimista becsléseket felsorakoztatni, de akármelyiket nézzük, az biztos, hogy 2016 lesz az Apple életében az egyik legszarabb év. Na nem Sculley-értelemben szar, de azért szar.