Lassan egy hete, hogy megtörtént, amire valójában évek óta mindenki számít.  

Az Apple bevételei és nyeresége, valamint ebből következően - vagy fordítva - az iPhone-eladások nem nőttek. Sőt, csökkentek.

A piac kissé hisztérikusan reagált, mintha nem lehetett volna tudni, hogy előbb-utóbb eljön ez a pillanat. Mintha Tim Cook nem szólt volna erről már három hónappal ezelőtt. Sokan elkezdtek megszabadulni a részvényeiktől, és olyan történt, amire 1998 óta nem volt példa: nyolc egymást követő nap zárt alacsonyabb összegen a papír, mint ahogy nyitott.

screen_shot_2016-05-03_at_08_21_14.png

Oké, a nyolcadik naphoz már nagyon kellett drukkolni: 93,97 dolláros nyitással, és 93,64-es zárással ez már inkább tűnt átmeneti stabilizálódának, de a végén csak be lehetett dobni a következő pánikhullámot generáló mondást. Hogy 1998 óta nem.

Tim Cook gyorsan adott egy interjút, amiben kifejtette, hogy nem érti a hisztit. 50 milliárdos bevétel, 10 milliárdos nyereség, ki tud még ilyet felmutatni? Tavaly 53 milliárd dollár profitot termeltek, a második helyezett úgy 24 milliárdot tudott csak felmutatni. És persze akármennyire is igaza van, ez egy kicsit olyan, mint amikor a társasjátékban utolsó helyezett magyarázza, hogy milyen elegánsan játszott, és egy szabályokon kívüli versenyben ő győzött. De persze, ilyenkor ezt kell nyilatkozni a vezetőnek.

A vihar nemsokára elcsendesül, a papír ára stabilizálódik valami alacsonyabb árszinten, és megy minden tovább. De az év rosszabbik fele még hátravan.

Az Apple-nek ugyanis nagyjából az iPhone 7-ese van idén, amivel jelentős pénzügyi eredményt tudna  felmutatni. Az Apple Car a holdban, az Apple Watch egyelőre hobbi, a Macek és a szolgáltatások egy szép stabil alapot adnak, de az nem elég, az iPad-eladások leginkább csökkennek.

És mit tudunk az iPhone 7-esről? Hát azt, hogy alig hoz változást az elődjéhez képest, nagyjából a kétkamerás kialakítás várható ficsörként, az is csak a drágább modellekben. Az akkisja picit nagyobb lesz az iPhone 6s-nél a legújabb pletykák szerint (1735 és 2810 mAh a tavalyi modell 1715 és 2750 mAh-hoz képest), de még mindig messze az iPhone 6-os kapacitása alatt (1810 és 2915 mAh).

Ez kevés lesz, ha igaz. Az iPhone 6s-t használók, de talán még az iPhone 6-ost nyomkodók sem váltanak majd tömegesen az új vasra, akik pedig a kisebb kijelzőre vágynak, az iPhone SE-vel megkaptak mindent, amire vágytak.

És ha tényleg ront a helyzeten az iPhone 7, azt a karácsonyi szezonban teszi majd. Addig pedig még lesz két negyedéves jelentés. A következővel kapcsolatban pedig Tim Cook megmondta, ne számítsunk jobb eredményekre a mostaninál, ismét csökkenés várható. És nem látom be, hogy a rákövetkező negyedév miért ne hozná ugyanezt az eredményt, ahogy a karácsonyi is.

Nem, az Apple legközelebb pontosan egy év múlva tud kilábalni ebből a válságból.

Akkor, amikor az idei évre, mint összehasonlítási alapra tud hivatkozni, és képes lesz egy új termékpalettával, egy új dizájnnal megálmodott iPhone-nal esetleg valami új növekedési görbét felrajzolni. Lehet optimista és pesszimista becsléseket felsorakoztatni, de akármelyiket nézzük, az biztos, hogy 2016 lesz az Apple életében az egyik legszarabb év. Na nem Sculley-értelemben szar, de azért szar.