Tegnap írtuk meg, hogy rövidesen frissülhet a Mac mini, amit maga az Apple kotyogott el a Boot Camp-specifikáció kiszivárogtatásakor. Azóta kiderült, hogy elkövette ugyanezt a hibát az iMac modellekkel is, amik mellett egy pillanatra szintén felbukkant a Mid 2014-es felirat: ez szeptember előtti premiert jelent.
Nagyon úgy fest, hogy az év hátralévő részét már a meglévő termékkínálattal kell kibekkelni, sőt, ha hinni lehet a legújabb híreknek, 2015. nyaránál előbb nem lesz itt komoly termékfrissítés, már ami a processzort illeti: az Intel kénytelen halasztani az új csipnek, a Broadwellnek a premierjét, és idén csak egy olyan verziót dob piacra belőle, ami tabletekbe és egyéb apróságokba való.
A MacBook Air processzorát leváltó U-sorozat céldátuma alapján legkorábban jövő februárban frissülhet a szupervékony laptopcsalád, míg a MacBook Prók 2015. nyarán kaphatják meg a Broadwelleket. Állítólag a gyártástechnológiával van a baj: a Broadwell főként abban különbözik a jelenlegi Macintoshokban is használt Haswelltől, hogy 22 nanométer helyett 14 nanométeren gyártják, amivel már a fizikai határait feszegeti az Intel. És ilyenkor akadhatnak kisebb problémák, csúszások a tervekhez képest, vagy váratlan galaxisösszeroppanások.
Ha egyben marad az univerzum, egy év múlva már piacon is lehetnek az új Macek, amik egyébként nem lesznek olyan nagyon sokkal gyorsabbak, mint a mostaniak - a legújabb hírek egyébként tökéletesen egybevágnak a februári elemzésemmel, először akkor írtuk meg, hogy 2014-et már nagyobb teljesítményugrás nélkül kell átvészelni. És pontosan ebben a cikkben vetettük fel azt is, hogy a MacBook Air család teljesítménye már 2013-ban sem nőtt jelentősen, szóval a szupervékony laptopok sebessége 2012. júniusa és 2015. februárja közt várhatóan semmiféle növekedést nem fog felmutatni.
Három év! Őrület!
Persze a laptop fejlődött, hiszen azonos teljesítmény mellett érezhetően nőtt az üzemidő, de ez a fajta állandóság mutatja egyben azt is, hogy határhoz érkeztünk: a felhasználók többségének még az Apple leggyengébb laptopjának a sebessége is elég, annyira, hogy éveken keresztül nem érzik szűkösnek a kereteket, tömegtermelési szempontból tehát meg is szűnt az igény a folyamatos teljesítménynövelésre: ilyesmit csak a profik keresnek. Egészen addig persze, amíg meg nem jelennek új, teljesítményigényes felhasználási lehetőségek, úgymint folyamatos beszédre képes mesterséges intelligencia, világelpusztítás, Skynet. Ezek azonban jelenleg még alig látszanak.
Ez persze nem jelenti, hogy a laptopok vagy a MacBookok fejlődési lehetősége megállt, az Apple sok mindent kitalálhat annak érdekében, hogy versenyképessé tegye a laptopjait, csak ezeknek nem lesz sok közül a processzorokhoz. Vagy mégis: tavaly decemberben készítettem egy tesztet, amiben az iPadek teljesítménynövekedését vizsgáltam, és ebből kiderült, hogy az Apple mobilprocesszorai őrületes ütemben másztak rá a hagyományos csipek nyakára.
Ha tényleg csúszik a Broadwell, és ha idén hasonlóan nagyot ugrik az új iPhone-processzor, az A8-as az A7-eshez képest, mint amekkorát tavaly láttunk, akkor már most megvalósulhat az, amit én csak 2015-re vágytam: az Apple lenyomja az Intelt a hordozható szegmensben.
Szóval a fentiek fényében már egyáltalán nem tűnik scifinek egy Apple processzorra épülő MacBook Air a közeljövőben.
Ha szeretnél elsőként értesülni a legfontosabb Apple-hírekről, akkor like-old az ÚJ, LÁZADÓ facebookos oldalunkat, az Almalé és Kungfut. Egyébként közel ugyanekkora buli, ha Twitteren vagy ha rss-en követtek.
Megjelent az iPad Air és a retina mini, mindkettőben ott van az Apple A7-es processzor, ami összehasonlíthatatlanul gyorsabb, mint ami a három évvel ezelőtti első modellben volt. Le is mértük, hogy mennyire, tessék:
A videóból tehát nemcsak az derül ki, hogy 12-szeresre ugrott a teljesítmény*, de az is, hogy ezzel az eredménnyel már képes befogni az Air a három évvel ezelőtti MacBook Pro teljesítményét. Annyiból hülyeséget mondok, hogy a tesztelt gép valójában egy 2008-as unibody MacBook, de mindkettőben ugyanaz a 2,4 gigahertzes Penryn P8600-as Core 2-es dolgozik, szóval a lényeg szempontjából tökmindegy.
Ez persze csak a múlt, de érdemes megnézni azt is, hogy ilyen fejlődési ütem mellett mikorra éri be az iPad az aktuális laptopgenerációt. A következtetést a készülékek Geekbench alatt mért teljesítményéből vezetjük le, amiben persze bőven van bizonytalansági tényező, hiszen a kiváló szintetikus tesztprogram nem mindennek az alfája és ómegája. Ennek ellenére szívesen használjuk, mert elég jól belövi egy rendszer teljesítményét, szóval szerintünk jó kiindulási alap.
És persze: elképzelésünk sem lehet, hogy a következő években milyen üzemben fejlődik a processzortechnológia, csak az elmúlt évek átlagos változásából indulhatunk ki. Ennek ütemét az iPadnél viszont erősen meghatározta, hogy akadt olyan modell (3-as), ami Geekbench alatt semmivel sem volt gyorsabb elődjénél (2-es), de volt olyan év is, hogy egyszerre két modellel lépett piacra az Apple (3-as és 4-es). A MacBook Airnél meg sokat dobott az eredményen a 2011-es váltás, amikor a Core i5-ös processzorral duplázódott a teljesítmény, miközben azóta csak öt-tíz százalékos az átlagos növekedés (mindenhol az aktuális év legerősebb processzorát vettük alapul).
Lényeg, hogy ezek alapján a MacBook Airnél a várható fejlődési ütemnél valamivel gyorsabb tempóval számoltunk, és a kivételes 2012-es év miatt (egy év, két iPad) talán az iPadnél is, de összességében kiegyensúlyozott az arányszám.
Ne dumáljunk tovább, ez várható:
Láthatjátok, hogy az elmúlt három év fejlődését alapul véve 2014 lesz az utolsó év, hogy az Intel processzora lenyomja az Apple A akárhányasát, ami 2015-ben aztán beéri, 2016-ban meg alaposan le is nyomja a konkurensét. Változatlan fejlődési ütem mellett.
Tudom, hogy ez így sci-finek hangzik, de azt se felejtsétek el, hogy az iPad Air már most is gyorsabb, mint 2010-ben a legerősebb MacBook Air, vagy a 2008-as MacBook/2010-es MacBook Pro, meg azt se, hogy az eredeti teljesítménykülönbség még tízszeres volt, most meg már csak 2,3-szoros.
* az első iPaden nem fut az iOS 7-es, így a Geekbench legújabb verziója sem, a hasonló hardverrel szerelt iPhone 4-en viszont igen, így a teszteredmény a mobilé. A két eszköz közt csak órajelben van különbség, kb. 20 százaléknyi. A fejlődés üteménél már a felszorzott eredménnyel számoltunk.
Az alaphír: 2014-ben az összes számítógép-eladás fele tablet lesz, és az Android dominálja majd a piacot. Érdekes jóslat, de még izgalmasabb a sztori, ha kifejtjük a számokat, amit én most meg is teszek.
Szóval ezekkel az adatokkal dolgozunk:
A teljes piac tehát 575 milliós lesz. Ez jelentős növekedés 2012-höz, tehát az utolsó teljes, lekönyvelt évhez képest, amikor 352 millió hagyományos számítógépet és 128 millió tabletet adtak el: ezek összege ugyanis csak 480 milliós volt. Ami így elég durván néz ki grafikonilag:
Tavaly szeptemberben 700 dollár fölött is jártak a papírok, azóta elvesztette ennek a 40 százalékát a cég. Ez Apple-méretben 290 milliárd dollár elpárolgását jelenti, ami körülbelül kétszerese a teljes magyar GPD-nek: néhány hónap alatt annyi tűnt el, amennyinek a megtermeléséért az aktív magyar lakosság két teljes éven át dolgozik.
Joggal merül fel tehát a kérdés a befektetőkben, hogy koppantunk-e már a gödör alján, vagy további esés várható. A USA Today elég szkeptikus a kérdésben, mert a döntések mögött nemcsak a puszta számok, hanem a befektetők pszichológiája is nagy szerepet játszik.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.