Tegnap írtuk meg, hogy rövidesen frissülhet a Mac mini, amit maga az Apple kotyogott el a Boot Camp-specifikáció kiszivárogtatásakor. Azóta kiderült, hogy elkövette ugyanezt a hibát az iMac modellekkel is, amik mellett egy pillanatra szintén felbukkant a Mid 2014-es felirat: ez szeptember előtti premiert jelent.
Lássuk, hogy mire számíthatunk:
A legolcsóbb modellhez biztos nem nyúlnak, hiszen az 1,4 gigahertzes processzorral szerelt kis izét alig egy hónapja mutatták be.
A többi viszont tavaly szeptember óta piacon van: a 21,5 colos modellekből az alapverzióban 2,7 gigahertzes Core i5-ös van, a nagyobbikban 2,9-es. Átnézve az Intel kínálatát szinte biztosnak tűnik, hogy a kisebbik gépbe 3 gigahertzes processzor kerül. Azért tuti a tipp, mert az alapgépben nincs dedikált grafikus kártya, csak processzorba integrált gpu, abból is a legerősebb, az Iris Pro 5200-as (ezért kerül többe ez a csip, mint a drágább 21,5-esbe szerelt 2,9-es, vagy a 27-es alapmodellbe szerelt 3,2-es). Márpedig az Intel kínálatában már csak egyetlen olyan Core i5-ös van a 2,7-es fölött, amit Iris Próval árulnak: a 3 gigahertzes verzió.
Ahogy már írtuk, a drágább 21,5-es gép csipjében a gyengébb, HD4600-as gpu dolgozik, de ez nem jelent problémát, mert a konfigurációban van egy Nvidia GeForece GT 750M is. Utóbbihoz valószínűleg nem nyúlnak, hiszen a keddi retinás MacBook-frissítésben is érintetlenül hagyták a gpu-t, a processzort viszont cserélhetik, méghozzá egy 3,2-es modellre: ennél nincs erősebb, 65 wattot fogyasztó Core i5-ös az Intel kínálatában. Core i7-es akad, de szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy berakna-e egy erősebb processzorcsaládot az Apple a kisebbik iMacbe.
Lássuk a 27-es modelleket: itt is nagyjából kényszerpályán mozgunk, 84 wattot fogyasztó processzort kell keresnünk a jelenlegi 3,2-es és 3,4 gigahertzes modell helyett. Ha tippelnem kéne, a 3,2-es helyére lép majd a 3,4-es, a 3,4-est meg némi árcsökkentés mellett 3,5-ösre cserélik. Más mozgástér a 84 wattos mezőnyben nincs.
Ennél valamivel érdekesebb, hogy meddig lehet majd konfigurálni a csúcs iMacet: jelenleg kétszáz dollár pluszért 3,5-ös Core i7-est kapunk a 3,4-es Core i5-ös helyett: ez ugye a plusz száz megahertz mellett nagyobb gyorsítótárat és kétszer annyi logikai szál feldolgozását jelenti (profi felhasználásnál jól jön, hogy a rendszer 8 magosnak látja a 4 magos processzort).
Ez a 3,5-ös csip 320 dollárba került a premierkor, viszont május óta rendelkezésre áll a 3,6-os 303 dollárért. Sőt, ha nagyvonalú akar lenni az Apple, felkínálja a júniusban bemutatott 4 gigahertzes csúcsváltozatot, hiszen ennek is csak 339 dollár az ára, az a 19 dollár különbség észrevehetetlen.
Egyébként el tudom még képzelni, hogy az erősebb típusokban 16 gigabájt lesz az alapértelmezett memória, vagy hogy ezekben a verziókban alapáras lesz a Fusion Drive-nevű ssd-hdd-kombó. Utóbbi egyébként sokkal többet dobna a sebességérzeten, mint néhány százaléknyi plusz gigahertz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.