Ritka az olyan termék, ami megelőzte a korát, és mégis fennmaradt - a Philips Hue abszolút ilyen. 2012-ben, amikor még magyar cégek is elkezdték gyártani a Bluetooth-os okosizzókat, és elkezdődött az okosotthon-láz, a Philips már rég árulta a kompakt, jó minőségű és megbízható fényforrásait, ha jól emlékszem, az Apple Store-okban is.
Akkor mindenki azért támadta őket, hogy drágák, valamint hogy egy központi bridge szükséges ahhoz, hogy elérjük és vezéreljük az izzókat, nem közvetlen a kapcsolat a telefonunk és a fényforrások között, az idő végül őket igazolta. A Bluetooth kapcsolat egy nagy házban nem a legbiztosabb megoldás, a Hue bridge Ethernet kábellel kapcsolódik a routerünkhöz, ő maga pedig ZigBee vezeték nélküli IEEE 802.15.4 protokollal éri el a lámpákat és fényforrásokat, akár 50-et, így biztosabb kézzel vezérelhetjük az egész házat, bárhonnan.
A Philips árai, ha jól láttam, nem sokat változtak az évek alatt, de nem is emelkedtek az inflációval sem, ami nagy szó ennyi idő távlatában. Közben a Hue igazodott az aktuális trendekhez, és mára már akkora választék van mindenféle falilámpában, plafonvilágításban, ledszalagban, fényrúdban, hogy ihaj. Már nem csak izzókról van szó: ha tetszik nekünk a cég hol puritán, hol kissé futurisztikus vonalai, akkor az egész lakást beHue-zhatjuk anélkül, hogy egy izzót is vennénk.
És akkor a próba: betekertem a nappalimban három izzót a meglévő lámpáimba, illetve kipróbáltam egy asztali lámpát, ami két külön, egymástól független szín megjelenítésre képes. Mindegyik fényforrás 16 millió árnyalat közül válogathat. És hogy ennek hol van értelme? Játékok és filmek nézése közben például kérhetjük, hogy a nappaliban lévő izzók színe igazodjon a képernyő tartalmához. Mindjárt leírom, hogyan.
Előkészületek
A telepítés borzasztó egyszerű: elhelyezed, betekered, letöltöd a Hue appot, párosodsz a bridge-dzsel úgy, hogy megnyomod a rajta lévő nagy világító gombot, az eszközöket, lámpákat már alapből besúvasztja maga alá a cucc. Kész. A párosítást minden egyes külön appal meg kell tenni.
Lássuk, mire is jó?
Emlékszem, amikor először nézegettünk okosizzókat, kapcsolgattuk a színeket vadul, hol pirosba, hol kékbe festve magunk körül a teret. A kislányom ugyanezt csinálja most, ha kezébe kapja a Hue dobozban mellékelt távirányítóját. És noha még ma is szívesen kapcsolgatom a színeket, belebámulva a mély árnalatokba, már értem, mire is jó valójában egy lakás teljes felszerelése okosfényforrásokkal.
Az igazi haszon egy HomePod beszerzésével indul: ez a HomeKit, és az okoseszközeink elérésének legjobb módja. A HomePod biztosítja azt, hogy bárhol elkiáltjuk magunkat, hogy mit szeretnénk, megtörténik.
Hey Siri, dim the lights
Hey Siri, dim the lights in the dining room
Hey Siri, turn off the lights everywhere
Hey Siri, turn the lights to pink
...és így tovább. A dologhoz persze nem feltétlenül kell HomePod, az iPhone-unknak is mondhatjuk, de az nem olyan hatékonysággal hall meg minket, mint a hangfal mikrofonjai. Ha pedig beállítunk Shortcutokat, akkor egy egyszerű “I’m leaving home” felkiáltásra is kikapcsolja mindenhol a világítást (sok más paranccsal együtt). iPhone-nak mondani olyan suta, menőbb, ha a lakásunknak kiáltjuk.
Tehát állíthatjuk a világítás intenzitását, színhőmérsékletét, az egyes szobákban is így kapcsolhatjuk ki és be a fényeket. És a tesztelésem során megállapítottam, hogy viszonylag gyorsan reagál a rendszer a szóban kimondott utasításokra, de azért eltelik egy-két másodperc, amíg végigfut Sirin, majd megvalósul. Ha nem szeretnénk angolul beszélni az izókhoz, az iOS appból, az Apple TV-ról vagy akár a mellékelt távirányítóval is állíthatjuk a színeket és a fényintenzitást, minden elérhető izzónál. Csak ez sokkal kényelmetlenebb - szerintem.
Mi van ilyenkor a fizikai fali kapcsolóinkkal?
Természetesen a használat során minden fali kapcsoló fel van kapcsolva a lakásban, csak így vezérelhetjük az izzókat, lámpákat. Ha odamegyünk egy fali kapcsolóhoz, és lekapcsoljuk, az izzó ugyanúgy elérhetetlen lesz, mint hagyományos esetben. Ha pedig hagyjuk így, kikapcsolva néhány másodpercig, az izzó átvált butaüzemmódba: újra felkapcsolva fehér fényt ad, akármilyen beállítás is volt rajta korábban, azt elfelejti.
Ez arra jó, hogy fizikailag bármikor visszavehessük a kontrollt, egy bizonyos esetben azonban rosszul jön: ha áramszünet van, a rendszer az áram hiányát úgy veszi, mintha kézzel lekapcsoltunk volna minden kapcsolót, majd vissza. Mi ennek az eredménye? Hát az, hogy éjszaka, egy tök sötét lakásban ébredhetünk arra, hogy fényárban úszik minden: áramszünet volt pár percre.
update: Mint olvasónk, Rasket írta, tavaly megjelent a Power-on behaviour, így már be lehet állítani, hogy áramszünet után a korábbi állapotba vagy full világosba térjenek vissza a lámpák, és fejlesztés alatt áll a következő opció, hogy akár bármilyen előre meghatározott állapotú visszatérés is választható legyen.
Még több felhasználási terület
Oké, tehát vezérelhetem hanggal az izzókat, lehet fényerőt és színeket szabályozni - ha olyan izzót vettünk. Mi van még? Például ha telepítjük macOS-re a Hue Sync alkalmazást (amit hiába keresünk az App Store-ban, weboldalról letölthető), akkor filmek és játékok élvezeti értékét növeli, hogy a környezetünk izzói reflektálnak a képernyőnkön látható színekre. Külön olyan Hue fényforrásokat is lehet venni, amik a tévénk mögé férnek, és a falra vetítik a színeket.
(Az asztali lámpát nem tudta vezérelni a Hue Sync, ezzel nem megy, inkább csak dekorációs és olvasólámpának használhatjuk.)
Nem is olyan régen írtam egy posztot a HomePodról, meg úgy általában az okoshangszórókról, amiben nagyon fontos tech-generációs ugrásra hívtam fel a figyelmet az ember-gép kommunikációban. A hangunkkal történő vezérlés azonban csak akkor veheti át tényleg a megérdemelt helyét az inputok világában, ha
a szoftver minden körülmények között jól megért
az elhangzott mondatokat általában jól értelmezi, és rendelkezik a megfelelő értelmező kulccsal és felhatalmazással ahhoz, hogy a kérésemet teljesítse
Az első pontot a HomePod a Sirivel nagyon jól teljesíti, a második az, ahol elvérzik a dolog. A Siri sok éven át történő mellőzése, a fejlesztések hiánya nem hozható be egyik napról a másikra, és nem is kellene nagyon szerteágazó problémaként gondolni erre. A HomePodon továbbra is zenéket akarunk hallgatni, legfeljebb egy kis időjárás, pontos idő, HomeKit. Tehát elég lenne a zenekérésből kiokosítani Sirit, máris kategóriákkal feljebb ugrana a HomePod megítélése.
Összeszedtem néhány olyan nem tipikus zenekérést, amik elsőre túl speciálisnak tűnhetnek, viszont sokszor vagyunk így az életben: nem pontosan tudjuk, mit hallgatnánk, és szeretnénk segítséget kérni. Vagy arra vonatkozóan, hogy a fejünkben már hallható zenének mi is a címe, előadója, vagy azért kérünk tanácsot, mert csak a vágyott zene stílusát tudjuk, esetleg a hangulatunkhoz passzoló zenét hallgatnánk.
Ez a hét kétség kívül az Apple okos hangszórójáról, a HomePodról szólt. Az ismertebb külföldi oldalak, illetve YouTuberek mind megosztották tapasztalataikat az eszközzel kapcsolatban és az álláspontjukról gyakorlatilag közös volt: az Apple csinált egy kiváló hangminőséggel rendelkező cuccot, amit aztán teljesen bezárt a saját ökoszisztémájába.
Nincs rajta jack csatlakozó, nem kapott Bluetooth támogatást és hangvezérléssel kizárólag az Apple Music szolgáltatást tudjuk használni, minden mást AirPlay-en keresztül kell megoldanunk, amit ugyebár csak olyan eszközök tudnak, melyeken macOS vagy iOS fut.
Az eszközön működő Siri kétségtelenül jól teljesít, ha zenehallgatásról van szó, ám a tesztelők szerint gyakorlatilag minden másban alul marad a konkurenciával szemben. A piackutatással és elemzésekkel foglalkozó Loup Ventures szerencsére nem volt rest és alaposan utána járt a dolognak, hogy kiderüljön, tényleg ennyire pocsék a HomePodban lévő hangalapú asszisztens vagy az újságírók bénáznak folyamatosan?
Abban (meglepő módon) ők is egyet értenek, hogy a HomePod valóban a legjobb hangminőséggel rendelkező okos hangszóró jelenleg a piacon, amit ráadásul üzembe helyezni és használni egyaránt könnyű. Mint személyi asszisztens ugyanakkor, jelenleg egyértelműen a sor végén kullog, annak ellenére, hogy a feltett 782 kérdésből 777-et értelmezni tudott.
A teszthez három HomePodot is használtak, hogy releváns eredmények szülessenek. A vizsgálatból kiderült, hogy míg a Google Assistant a kérdések 81, az Amazon Alexa 64, a Microsoft Cortana pedig 57 százalékára tudott helyesen válaszolni, addig az Apple HomePodban működő Siri-je mindössze 52.3 százalékot ért el, ami azt jelenti, hogy hiába érti, mit mondunk neki, minden második kérdésre tud csak nagy átlagban válaszolni.
Ha vetünk egy pillantást a részletesebb listára, akkor jól látható, hogy a HomePod két területen teljesít jól, az egyik a földrajzilag hozzánk közel lévő dolgok (időjárás, hírek, stb.), illetve a kereskedelemmel kapcsolatos témák, utóbbiban majdnem lenyomja az egyébként minden területen magabiztosan vezető Google Assistant-ot.
A probléma akkor van, amikor kicsit el akarunk szakadni ezektől a területektől. Navigációval és közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre például alig képes releváns választ adni a hangszóró, a 12 százalék bátran kijelenthető, hogy pocsék eredmény és ez jelentősen árnyalja az összpontszámot is, igaz az nem derült ki, hogy a 782 feltett kérdésből hány tartozott ide.
A HomePod szintén nem remekül a hangalapú vezérlésben (kivéve, ha zenéről van ugye szó) és ha általános információkra van szükségünk, akkor a maradék három eszköz több esetben fog érdemben válaszolni a kérdésünkre.
Gene Munster, a poszt írója megjegyzi ugyanakkor, hogy ezek a néhol kifejezetten gyenge eredmények nem a Siri hibája, ugyanis fogtak egy iPhone-t és a problémás kérdések egy részét az azon futó asszisztensnek is feltették. A válaszok jóval nagyobb százalékban voltak helyesek, arról nem is beszélve, hogy a telefon a legtöbb kérdésre hajlandó is volt válaszolni.
Bizony, a hajlandóság egy érdekes kérdés. Az elemzést végzők ugyanis nagyon sokszor futottak bele abba az esetbe, amikor a hangszóró válaszként csak annyit mondott, hogy "Erre a HomePodon nem tudok válaszolni." vagy hogy "Ezt a HomePodon nem tudom megcsinálni.".
Munsterék szerint nem érdemes már rögtön az elején temetni a HomePodot, ugyanis az Apple-nek várhatóan sokkal nagyobb tervei vannak annál, minthogy mindenféle hülye kérdéseket feltegyünk az eszköznek. A HomePodból valószínűleg egy digitális asszisztensként működő otthoni központot szeretnének majd csinálni, amely minden, a lakásban lévő dolgot képes lesz szabályozni, illetve a szórakoztatásból is kiveszi majd a maga részét.
A Loup Adventures szerint az Apple idén durván 7 millió példányt fog eladni a cuccból, annak ellenére, hogy egy nem reprezentatív (500 amerikai bevonásával készült) kutatásuk szerint a vásárlók mindössze 3.3 százaléka tervezi, hogy beszerez egy HomePodot a következő egy évben. Ha kivesszük az egyenletből azokat, akik semmilyen Apple termékkel nem rendelkeznek, akkor a hajlandóság némileg magasabb, 5.2 százalék.
Ez szinte egy az egyben megegyezik az első generációs Apple Launch-nál mért eredményekkel, ami akár azt is jelentheti, hogy 2019 előtt a cég nem nagyon fog tudni komolyabb szeletet kihasítani magának az okos hangszórók piacát jelképező tortából. Az elemzők 12 százalékot jósolnak neki az idei naptári év végére, bár tartunk tőle, hogy akárcsak az Apple Watch esetében, úgy a HomePodról sem derül majd ki, mennyit passzoltak el belőle.
A koreai Cetizen igen érdekes és nem kevésbé alapos teszt eredményeit hozta nyilvánosságra múlt héten. Tudva levő - főleg a Google Pixel 2 XL utáni kisebb botrány óta - hogy az OLED kijelzők működésüknél fogva hajlamosak az úgynevezett beégésre, mellyel utoljára a megboldogult plazma korszakban lehetett találkozni lassan egy évtizeddel ezelőtt.
A beégés gyakorlatilag annyit jelent, hogy ha a kijelzőt nagyon sokáig hagyjuk folyamatosan bekapcsolva és a rajta megjelenített tartalom része vagy egésze ez idő alatt egyáltalán nem változik, akkor a statikus rész szellemképként megmarad, miután a kijelzőn lévő tartalom megváltozott.
A koreai újságírók arra voltak kíváncsiak, hogy mégis mennyi idő után következik ez be, hiszen nagyon nem mindegy, hogy az általában felsőközép- és csúcskategóriás mobilokba pakolt kijelzők minőségét meddig élvezhetjük. A teszthez három igen népszerű mobilt használtak: egy Samsung Galaxy S7 edge-et (oldalán a nagyon lekerekített kijelzővel), egy Samsung Galaxy Note8-at, illetve - természetesen - egy iPhone X-et. Az eredmények igencsak tanulságosak voltak.
Mindhárom telefonon ugyanazt a képet nyitották meg és a készülékeken beállítható maximális fényerő mellett (ami jó eséllyel teljesen eltérő érték volt) egyszerűen ott hagyták rajtuk. A speciális képmódosító effekteket kikapcsolták és természetesen azt sem hagyták, hogy a mobilok akár csak egy pillanatra is alvó üzemmódba kapcsoljanak.
A töltésről szintén nem feledkeztek meg, bár azt nem tudni, hogy a telefon belsejében jelentős hőt generáló tevékenység mennyiben befolyásolta a teszt végkimenetelét. Elsőként az iPhone X kijelzőjén jelentek meg elváltozások, igaz, ezek ekkor még szabad szemmel nehezen voltak észrevehetők.
A két Samsung telefon jóval később kezdett el beégni, viszont 84 óra elteltével a Galaxy Note8 kijelzője már igencsak csúnyán nézett ki, míg a Galaxy S7 edge és az iPhone X is egész jól tartották magukat a körülményekhez képest.
A kínzást 510 óra után hagyták csak abba, ami azt jelenti, hogy a telefonok három hétig voltak folyamatosan bekapcsolva, ami finoman fogalmazva sem nevezhető rendeltetésszerű használatnak. A győztes, ha lehet így fogalmazni az iPhone X lett.
A legrosszabb eredményt - ahogy az várható volt - a Galaxy Note8 produkálta, ugyanis a teszt végére az OLED panelje gyakorlatilag használhatatlanná vált. Ezzel szemben a Galaxy S7 edge és az iPhone X is jóval kevésbé sínylette meg a gyilkos próbát.
Az iPhone X, ha nem is úszta meg szárazon, de használható maradt a mindennapok során, tette mindezt úgy, hogy a képek alapján az övé volt a legfényesebb panel, azaz arányaiban ez a kijelző jóval többet kapott a másik kettőnél.
Annak érdekében, hogy a már említett mindennapos használatra gyakorolt hatást szemléltessék, a koreaiak fogtak egy új iPhone X-et és a tesztpéldány mellé tették, miközben ugyanazt a feladatot jelenítették meg és hajtották végre mind a két mobilon.
E mellett megpróbáltak többek között olyan alap dolgokat elvégezni, mint a fotózás, ahol ismét csak kiderült, hogy míg az iPhone X kijelzője használható maradt (bár a beégés és így a színtorzulás itt már igencsak látványos volt), addig a Galaxy Note8 panelje gyakorlatilag megsemmisült.
A tesztnek több tanulsága is van. Egyrészt az jól látszik, hogy a Samsung által gyártott OLED panelek (mindhárom mobilban Samsung kijelző van) sokkal jobban állják a sarat, mint a többek között a Google Pixel 2 XL-ben lévő LG megjelenítő. Az is látható, hogy az Apple valóban csinált valamit az iPhone X-szel, hogy a lehető legkevésbé legyen hajlamos a beégésre, igaz, azt továbbra sem árulják el, hogy mit.
Nem árt figyelembe venni ugyanakkor, hogy ezeket a készülékeket nagyon ritkán, de inkább soha nem használja senki maximális fényerő mellett és ha igen, akkor is csak nagyon rövid ideig. Ahhoz, hogy ilyen mértékű beégést tapasztaljon valaki, hosszú órákon keresztül gyakorlatilag egy állóképet kellene bámulnia, nem beszélve arról, hogy jó eséllyel a telefonja már pár óra után töltőért könyörögne.
A Samsung, illetve Apple telefonokon futó operációs rendszer közti különbségek miatt egyedül az iPhone X tulajok aggódhatnak az úgynevezett "sziget" és az alul lévő négy állandó ikon miatt, de ahhoz, hogy ezek a területek beégjenek, szintén hónapok, de inkább évek kellenek. Tekintettel arra, hogy az Apple hivatalosan is kibújt a beégés okozta garanciális csere alól, érdemes a fényerővel csínján bánni és azt sem baj, ha valaki nem éjjel-nappal GPS-ként használja az új iPhone-ját.
Gyorsan kezdem a dolog aktuális részével: még tart a Steam karácsonyi akció, egész pontosan egy órán át, és a poszt témáját adó Life is Strange játék jelenleg is sokkal olcsóbban vásárolható meg itt Macre. Nem kell hozzá erőgép, a tavalyi MacBook Air-emen simán elmegy.
Viszont azért megdolgoztatja a ventilátort.
Éppen ezért - meg azért, mert a gépemen nincs sok szabad hely - valami hirtelen gondolattól vezérelve megnéztem, megvan-e a játék iOS-re is. Azért furcsa ez a feltételezés, mert a játék Unreal motorral megy, elég komoly 3D-s környezetben mozoghatunk szabadon, miközben a kameranézet egyfolytában váltogat, sokszor még akkor is, amikor egyhelyben ülünk, nagyon szép filmes hatást elérve.
Legnagyobb meglepetésemre a játék elérhető volt iOS-re, méghozzá teljes valójában (nem úgy, mint a népszerű PC-s játékok újragondolt, platformjátékká egyszerűsített verziói), és ugyanúgy, vagy talán picit szebben futott az iPhone SE-men, mint a MacBook Air-en.
Azóta ezzel játszom, amikor időm engedi. Általában egy-egy órát szánok rá, de utána érdekes módon nem azt érzem, hogy játszottam. Azt éreztem, mintha egy jó sorozatot néztem volna.
A játék egy képzeletbeli amerikai városkában, Arcadia Bay-en játszódik, mi pedig egy ottani diák, Maxine "Max" Caulfield szemszögéből látjuk az eseményeket. Maxnek az egyik órán különös látomása lesz, egy tornádót lát, ami a helyi világítótorony mellett szedi szét a környéket. Max ezután nem sokkal észreveszi, hogy rövid időtávra vissza tudja forgatni az időt: amikor a tanár kérdezi, és rossz választ ad, az egészet újraéli, és ezúttal már a helyes választ mondja.
Itt már mi irányítjuk a karaktert: mi választjuk ki, mit mondunk a kérdésekre, az óra után pedig mi döntjük el, hová megyünk, kivel beszélgetünk a folyosón, és főleg mi választjuk ki, hogy az ellenségeinkből barátokat vagy még ádázabb ellenségeket változtatunk, és hogy a barátainkkal elmélyítjük a kapcsolatot - kockázatokat vállalva -, vagy magányos farkasként éljük az iskolás életünket. De a választásunkat gyorsan meg tudjuk változtatni: fél percet simán vissza tudunk pörgetni bármikor, hogy azt tegyük, ami szerintünk tényleg helyes. Csakhogy a döntéseinknek vannak hosszú távú következményei, amivel később szembe kell majd neznünk - ezt nem tudjuk kikerülni.
A viszonylagos nyugalom nem tart sokáig: a mosdóban egy gyilkosság tanúi leszünk. Egy régi barátunkat - akivel évek óta nem találkoztunk, hiszen sokáig távol voltunk a szülővárosunktól - lövi le az egyik diák. Visszaforgatjuk az időt, és meghúzzuk a tűzjelzőt. Gyilkosság lefújva.
Innentől beszippantanak az események, amik egy eltűnt diák, Rachel Amber körül kezdenek pörögni. Az egész egyre inkább hasonlít a régi Twin Peaks sorozatrészekre, azzal a különbséggel, hogy itt mi irányítjuk a főhőst, és hogy nagyon is aktuális kérdésekkel kell megküzdeni. Folyamatosan figyelnünk kell a telefonunkat, mikor kapunk üzenetet valakitől, használhatjuk a közösségi oldalakon szívatási lehetőségeit, vagy küzdhetünk ellene. Közben figyelnünk kell a tanulmányainkra is: minél több jó fotót kell készítenünk, hogy bemutathassuk a művészeti tanárunknak. Viszont a viharfelhők egyre gyűlnek körülöttünk, a háttérben sokan elkezdenek áskálódni ellenünk, közben a városnak talán csak napjai vannak hátra.
A játék december 14-e óta elérhető iOS-re, egyelőre az első három epizód tölthető le. Az alapjáték első résszel 1090 Ft, a második epizód 349 forintos in-app-purchase-szel megszerezhető. A többi rész (összesen még három) kábé egy ezres lesz darabonként, de egyelőre csak az első három portolása van kész (van egy ingyenes lite verzió is kipróbálásra). Ha kíváncsiak vagyunk, Macen ingyen lejátszhatjuk az első epizódot, a többi rész 20 euró helyett most darabonként 5 euróért megvásárolható.
Így a teljes játék Macen 20 euró, 6200 forint, iOS-re pedig az alapjáték a season pass-szel 4400 forint körül van. Mindenki döntse el, melyiken játszana, de szerintem próbáljátok ki. Én sosem szerettem ezt a gyűjtögetős, puzzle-os, beszélgetős játékokat, de ez a modern Twin Peaks nagyon beszippantott.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.
