Elutazok pár napra Párizsba, erre mire kell visszajönnöm? Az Apple piaci részesedése megint nőtt, méghozzá 9,4 százalékosra, ha csak az amerikai eladásokat vesszük figyelembe.
Összességében az Apple lett a negyedik legnagyobb gyártó a tengerentúlon, 1,6 millió Macet adott el három hónap alatt, ami 12 százalékos növekedést jelent a tavalyi év 1,47 milliós eredményéhez képest. Igen növekedést, miközben az éllovas HP és Dell eladásai stagnáltak vagy csökkentek, igaz, még így is 25-25 százalékos szeletet hasítottak ki maguknak az amerikai piacból. Az is jól látszik, hogy a legsikeresebb öt márka nagyon megy az Egyesült Államokban, hiszen a piac 80 százalékát lopják el, az összes többi brandnek csak 20 százalék marad .
Az előző negyedév nem sikerült ilyen fényesen az Apple-nek, akkor az 1,2 millió Mac 12,4 százalékos csökkenést jelentett, és alig 7,6 százalékos részesedésre volt elég. Úgy látszik azonban, hogy az amerikai piacon már tényleg látszanak a válság végének jelei, és az emberek nemcsak a legolcsóbb kategóriákból mernek szemezgetni.
Ezt támasztja alá, hogy a piac egésze is nőtt, igaz csak szerény, 2,5 százalékos mértékben. Elsősorban még mindig a hordozható gépek, azon belül is a netbookok táplálják az erősödést, éppen ezért árbevétel szempontjából azért már nem olyan fényes a helyzet, mint darabszám tekintetében.
Jó példa erre az Acer, ami 74 százalékkal több gépet adott el, mint egy évvel korábban, piaci részesedése is 8-ról 14 százalékosra nőtt, elsősorban a netbookoknak hála.
Na és még három dolog:
1: az említett negyedévben öt százalékkal 68 milliósra csökkent a világszerte eladott gépek száma
2: ezen a piacon az Apple részesedése öt százalék alatti, éppen ezért csak az "Others"-kategóriába sikerült beférkőznie
3: ki küldte ránk ezt a rohadt hideget?
Magyarósi Csaba
2009.10.06. 12:14
Címkék: piac
Az NPD 2300 ügyfél bevonásával végzett felméréséből kiderült, hogy a Mac piaci részesedése az Egyesült Államokban elérte a 12 százalékot. Ez jelentős növekedés az előző év azonos időszakához képest, amikor még csak 9 százaléknál tartottak az Apple gépei. A kutatásból azonban kiderült az is, hogy a maces háztartások 85 százalékában azért van egy Windows-pc is.
A számokat alaposat ávtizsgálva megállapították, hogy jelentős különbség van az alapvetően pc-s és az alapvetően maces családok közt.
Ahol van Apple-gép, ott az esetek kétharmadában három vagy több számítógép üzemel, míg ahol nincs, ott csak egyharmados ez az arány. A Mac-júzerek mobilabbak is, hiszen 72 százalékuknak van notebookja, míg pc-s társaiknak csak az esetek ötven százalékában.
Az összes háztartás harmadában van iPod, ha csak a maceseket nézzük, 63 százalékra emelkedik ez az arány. És miközben az Apple-tulajdonosok felének van valamilyen navigációs rendszere, az összes háztartást vizsgálva csak egyharmados eredményt látunk.
Kiderült az is, hogy egy átlagos Apple-háztartásban 48, míg egy átlagos pc-s háztartásban 24 elektronikai kütyü van. Aztán kiderült az is, hogy miért: míg a Mac-felhasználók 36 százaléka keres legalább 100 ezer dollárt egy évben (ez vásárlóerő-paritáson számolva adók után kábé egymillió forintos havi fizetést jelent), addig a pc-seknek csak a 21 százaléka.