Ma küldik nyomdába, és holnap-holnapután kezdik kiszállítani Magyarországon a HVG Kiadó gondozásában megjelenő, Jony Ive című könyvet. A művet egyébként a Cult of Mac szerzője, Leander Kahney írta, aki egyébként ezzel már négy könyvet jegyez a neve mellett Apple témakörben.
A könyv azért lesz érdekes, mert Jony Ive köztudottan a háttérbe húzódva dolgozik, alig látjuk, mégis megszállott tekintetével egyértelműsíti, milyen fontos szerepet játszik a vállalat életében, és a termékek születésében. Mindennap kapcsolatba kerülünk a formaterveivel, róla azonban alig valamit tudunk.
A HVG kiadótól megszereztünk egy részletet a negyedik fejezetből, amit csak itt, csak nálunk olvashattok. A Newton MessagePadről, pontosabban annak második generációjáról szól, amit már Jony tervezett. Íme Lindy története:
Jony, a megmentõ
Az Apple-nél Jony első nagy feladatnak a második generációs Newton MessagePad megtervezését kapta. Az első Newton még meg sem jelent, de a tervezőcsapat máris utálta. A sietős ütemterv miatt az első modell tele volt komoly hibákkal, amiket a cégvezetés és a tervezők is mielőbb szerettek volna kijavítani.
Épp mielőtt kiszállították volna a Newtont a boltokba, az Apple-nél felfedezték, hogy a kényes üvegképernyőt védő fedél lehetetlenné teszi a bővítőkártyák behelyezését a készülék tetején. A tervezőcsapatnak kiadták, hogy gyorsan készítsen néhány táskaszerűséget, köztük egy egyszerű bőrtokot is, és már ment is az egész a boltokba. Ám a Newtonnak a hangszórója is rossz helyen volt – a kéztámaszon, így az emberek használat közben mindig eltakarták a kezükkel.
Tovább olvasom