Tegnap jött ki a nyomdából: az Apple vs. Google című könyv a Millenárison, a Könyvfesztiválon már kapható magyar nyelven a HVG Kiadó gondozásában, jövő héten meg a könyvesboltokban is ott lesz. Fred Vogelstein írása megpróbálja részletesen bemutatni azt az eleinte baráti, később ellenséges, mégis partneri kapcsolatot, ami a két cég között alakult-formálódott az elmúlt években. Beleértve Jobs termonukleáris háborújának ígéretét is.

Én már olvasom pár napja, és annak ellenére, hogy nincs kifejezetten jól megírva a könyv, egy csomó érdekességet tartogat. Akit érdekel az Apple, mindenképp érdekelni fogja ez az időszak, hiszen ez az, amit évtizedek múlva aranykornak nevezünk majd, és a Google - főleg az Android - feltétlenül beleszólt ebbe. Sőt együtt alakították ki azt, amit ma ismerünk, használunk.

Érdekesek a két cég vállalati kultúrájának különbségei is, most párhuzamosan olvasom ezt a Jony Ive könyvvel, így láthatom, milyen motiváció van az egyik és a másik oldalon. Hamarosan kiolvasom a könyveket, és lehet hogy a kettőről egyszerre írok egy nagyot.

Addig is fogadjatok szeretettel egy izgalmas részletet a negyedik fejezetből ("Azt hittem, barátok vagyunk"), amit a kiadó hozzájárulásával leközlünk itt, az Appleblogon. Mindenki kedvenc oldalán, ugye.

Az Android-csapat azon kezdeti aggodalmai, hogy a vállalatvezetés esetleg nem elég elkötelezett a projekt iránt, alaptalannak bizonyultak. Rubinnak 2007-ben engedélyezték, hogy további több tucat mérnököt vegyen fel, így akkorra már az volt a gondja, hogy a felső vezetés túlságosan is nagy figyelmet szentel neki. A Schmidt, Brin és Page számára tartott beszámolói alkalmával igen határozottan éreztették vele, hogy nem az elvárások szerint haladnak az Androiddal. Eszeveszett tempóban ontották magukból az ötleteket, és hajthatatlanok voltak, ha valami nem tetszett nekik. Az egyik 2007 júliusában tartott értekezlet jegyzőkönyve szerint Schmidt kijelentette, hogy nincs elég ember a Google-nál ahhoz, hogy szoftvert írjanak az Androidra, és hogy ezt „amilyen gyorsan csak lehet”, orvosol¬ni kell. Ugyanezen jegyzőkönyv szerint Page arra figyelmeztetett, hogy az Androidnak gyorsabbnak és könnyebben használhatónak kellene lennie; Brin pedig amiatt fejezte ki aggodalmát, hogy jobban figyelembe kellene venni azoknak a tapasztalt felhasználóknak a kívánalmait is, akik meglehet, 10 ezernél is több kapcsolatot szeretnének felvenni a címlistájukba.

Page rendkívül precízen határozta meg óhaját, miszerint bármely képernyőnek kevesebb mint 200 ezred másodperc alatt kell betöltődnie, és az Androidnak olyannyira felhasználóbarát készüléknek kell lennie, hogy vezetés közben egy kézzel is lehessen rajta navigálni. Egy másik értekezleten Schmidt, aki elégedetlen volt a Dream telefonhoz tervezett kicsúsztatható billentyűzet működésével és dizájnjával, a következőket mondta az egyik Android-termékmenedzsernek: „Ebben az esetben az első benyomás elképesztően fontos. Ne basszátok el, jó?”

 Mindemellett a Google semmi jelét sem mutatta, hogy kihátrálna abból a kapcsolatból, amely az Apple-höz és az iPhone-hoz fűzi. Lehet, hogy Rubin és csapata úgy érezte, képesek lennének felvenni a harcot Jobsszal és cégével az iPhone bemutatása óta, a Google triumvirátusa azonban egyáltalán nem így volt vele. Június 29-ét követően, amikor az iPhone értékesítését megkezdték, Brin és Page állandóan maguknál tartottak egyet, és az Android-értekezleteken rendszeresen összevetették az Android tervezett tudását az iPhone-nal. DeSalvo azt mesélte, hogy több értekezleten is előfordult, hogy „valamelyik vezető felvetette: »Kell nekünk ez a projekt egyáltalán? Nekem van telefonom. A Google szolgáltatásai rajta vannak. Van rajta Gmail. Van rajta Calendar. Minek nekem ez az androidos valami?« Ezen mindig marhára kiakadtam.”

 Brin és Page nem beszélnek róla, milyen gondolatok voltak megjegyzéseik hátterében, Schmidt viszont igen. Azt mondja, akkoriban a Google abszolút kétarcú volt az iPhone-nal és az Androiddal kapcsolatban, és erre minden oka megvolt, hiszen égető szüksége volt rá, hogy a keresője és a többi alkalmazása rákerüljön a mobiltelefonokra. Éveken keresztül hiába próbálkozott vele. Mind az iPhone, mind pedig az Android ígéretes lehetőségnek tűnt, és mindkettő elég új volt ahhoz, hogy bármelyik választása a másikkal szemben ostobaságnak tűnjön.

2007-ben még úgy festett, hogy a Google és az Apple nem is ugyanabban az üzletágban tevékenykedik. A Google a keresőhirdetések bevételeiből, az Apple pedig eszközök értékesítéséből élt. „2006 és 2008 között még nem volt egyértelmű számunkra, hogy az Apple és a Google közötti futamon egyszerre két lóra fogunk tenni – mesélte Schmidt. – Ezek hálózati platformok, és hagyományosan inkább néhány domináns cég marad meg a végén, mint egy tucat vállalat. De akkoriban még nem lehetett tudni, kik lesznek a győztesek. A Nokia [amely a világ legnagyobb telefongyártója volt akkor] Symbian operációs rendszere még elég erős volt. A Windows Mobile is meglehetősen jól ment, és természetesen a BlackBerry helyzete is elég stabil volt [a világ szinte összes vállalati mobilját megkaparintotta]."

Tehát miközben Brin, Page és Schmidt nyomás alatt tartották az androidos csapatot, addig a Google iPhone-csapatát is folyamatosan erősítették. Ennek legérzékelhetőbb jele az volt, hogy egy kívülről felvett, de a Microsoft egyik vezetőjeként már jól ismert menedzsert, Vic Gundotrát nevezték ki az élére. A 37 esztendős Gundotra egész pályafutása alatt Bill Gatesnek és Steve Ballmernek dolgozott. Ő jelentette számukra a kapcsolatot világszerte több tízezer külsős windowsos szoftverfejlesztőhöz. Gundotra kiváló szaktudásáról, a szinte Steve Jobs-i minőségű prezentációiról, a kockázatvállalási hajlandóságáról és ellentmondásos személyiségéről volt ismert. A Microsoft 1990-es években tapasztalt hihetetlen növekedése és dominanciája nem csekély mértékben az ő fáradhatatlan buzgalmának volt köszönhető, amikor világszerte programozók hadait sikerült meggyőznie róla, hogy szoftvereket írjanak a Windowsra, mikor még kevesen hittek annak sikerében. A Google számára akkora fegyvertény volt Gundotra megszerzése, hogy amikor a Microsoft ragaszkodott hozzá, hogy érvényt szerezzen az egyéves, Gundotra munkaszerződésében kikötött újraelhelyezkedési tilalomnak – mely lépés nem volt túl gyakori az üzleti életben –, a Google-t ez se tudta eltántorítani. Inkább vállalta, hogy egy éven keresztül – 2007. június végéig – azért fizet Gundotrának, hogy ne dolgozzon.

 Amikor Gundotra végül munkába állt a Google-nál, olyan volt, mintha „tornádó söpört volna végig egy nagyvároson”. Vezetői értekezleteken vonta kérdőre embereit, és arról faggatta őket, mennyire nyereséges az a tevékenység, amelyet folytatnak a cégnél. Mikor valaki egy szokatlan elképzeléssel állt elő, megkérdezte, vajon az ötlet támogatói készítettek-e üzleti tervet. A legtöbb vállalatnál ezek teljesen normális kérdések. A Google azzal büszkélkedett, hogy előbb tesz egy terméket népszerűvé, mint nyereségessé, és az ilyen hozzáállásért kirúghatták az embert.

Gundotrának azonban remekül ment a szekér. Gyorsan egyértelművé tette, hogy számára a Google mobilüzletágának sikere nem csupán üzleti szükségszerűség, hanem önálló indíték. Konferenciákra járt, ahol arról beszélt, hogy miért hord magánál és használ tucatnál is több mobiltelefont; miért lesz a Google jelen valamennyi mobilplatformon; továbbá arról is, hogy – ahogyan ő szeretett fogalmazni – „láttuk már ezt a filmet korábban. Pontosan ugyanaz a dinamika fog bekövetkezni a mobiltelefonok területén is, ami a személyi számítógépeknél már bekövetkezett. Ez alkalommal csupán annyi a különbség, hogy a Google és az Apple ennek az evolúciónak a jó oldalán, míg a Microsoft a rossz oldalán áll.” Gundotra már 2005 óta törte a fejét a mobiltelefónia jövőjén, mikor a kislánya egyszer azt javasolta neki, ahelyett, hogy mindenre csak azt mondja, „nem tudom”, inkább használhatná a telefonját, hogy megtalálja a választ az adott kérdésre. A Google-hoz pedig végül azért szegődött, mert a Microsoftot nem tudta meggyőzni róla, hogy megvalósítsák elképzeléseit.

Gundotra azért hatott annyira bomlasztó erőként a Google-ra, mert gyorsan felismerte, hogy a cég jövője a mobiltelefóniában szinte kizárólag az iPhone-tól függ. Az ő feladata pedig az volt, hogy kigondolja, miként lehet a Google alkalmazásait valamennyi mobilplatformra rátenni. Ám gyorsan rájött, hogy az egész merő időpocsékolás, mivel az iPhone olyannyira forradalmi eszköz, hogy hamarosan mind önmagát, mind az Apple többi eszközét is sikerre fogja vinni. Az iPhone pedig nemcsak az Apple-t fogja eredményessé tenni az olyan mobiltelefon-gyártókkal szemben, mint a Nokia és az RIM (a BlackBerry gyártója), hanem az asztali számítógépek területén egyúttal a Microsoft dominanciájának végét is jelzi majd – a Windowszal és az Office-szal egyetemben. „Láthatja mindenki, milyen forradalmi változást jelent. Senki se csinált még semmi ehhez foghatót” – tette hozzá.

Gundotrának végtelen hosszú listája volt arról, mik tették az iPhone-t forradalmivá. Az iPhone gyönyörű volt, az Apple szabadon felügyelhette, és nem kellett tartania a mobilszolgáltatók nemkívánatos beavatkozásaitól. Az első készülék volt, amely elég erős hozzá, hogy a Google alkalmazásait úgy futtassa, akár egy asztali számítógép. Emellett pedig teljes körű internetes böngészőprogrammal rendelkezett, mely lehetővé tette, hogy a Google keresőhirdetései megjelenjenek és normálisan működjenek alatta. A Google-nak hatalmas sikert jelentett ez, mert így alkalmazásait és keresőhirdetéseit még szélesebb körben terjeszthette. Gundotra jóslata pedig beigazolódni látszott, mivel mindez nagyon rosszul érintette a Microsoftot. A Microsoft erőssége az asztali számítógépeken és a laptopokon futó Windows és Office programjai monopóliumából fakadt. A mobiltelefonok területén azonban igen korlátozott volt az ereje. Annak ellenére, hogy Schmidt tartott a Windows operációs rendszer mobiltelefonokban való elterjedésétől, Gundotra úgy vélte, az iPhone akkora előrelépést jelentett, hogy ez a Windows előrehaladásának megálljt fog parancsolni. Az iPhone kezdeti, magas áráról pedig úgy vélekedett, hogy csupán elterelő hadművelet, és ha a fogyasztók nem vennék meg ennyiért a készüléket, az Apple különösebb teketória nélkül csökkentené az árat.

…

2008 tavaszára azonban világossá vált, hogy a két vállalat közötti szívélyes viszony már nem tart sokáig. Számtalan jele volt, hogy Schmidt, Page és Brin nem fogják hagyni, hogy a Jobshoz fűződő viszonyuk útjában álljon az ambíciójuknak. A Google először megpróbálta átcsábítani az Apple több kulcspozícióban lévő mérnökét, hogy a Google új internetes böngészője, a Chrome fejlesztésén dolgozzanak. Majd a két vállalat között a Google keresőjéről és a Google Mapsről kötött megállapodások újratárgyalásai értek keserű véget. A Google kevesebbet akart fizetni az Apple-nek azért, hogy az iPhone-okon és a Maceken az övé legyen a kizárólagos keresőmotor, és azt is közölte, több információt akar kapni a felhasználók iPhone-jairól, mint az alapvető helymeghatározási adatok. Egy sor tárgyalás végződött úgy az Apple cupertinói kampuszán, hogy Gundotra és Phil Schiller, az Apple marketingfőnöke gyakorlatilag már ordítottak egymással. Jobs és Schmidt beavatkozására volt szükség, hogy rendezzék a vitát.

 Az Apple különösen azon térképadatok miatt gyanakodott, amelyeket a Google akart az iPhone-okról.

 A Google az iPhone-használók szélességi és hosszúsági koordinátáit kapta meg korábban, most pedig azt adták az Apple munkatársainak tudtára, hogy a pozícióik kiszámításához használt nyers adatokat is meg akarják kapni. A felhasználó mobilhálózathoz vagy wifihez kapcsolódott? Melyik volt az a mobiltorony, és hol helyezkedett el, amelyikhez az iPhone kapcsolódott? „Úgy gondoltuk, azért akarják ezeket az adatokat, hogy visszakalkulálva egyéb dolgokat is megtudjanak róla, mit csinált az iPhone – mesélte az Apple egyik vezetője. – Philnek az volt a fő gondja vele, hogy ezek az információk az Apple tulajdonát képezték, és hogy amit a Google akart, az a felhasználók személyiségi jogainak megsértése lett volna, mert így több információt osztottunk volna meg velük, mint amibe az iPhone-tulajdonosok beleegyeztek.”

 A kedélyek még öt év elteltével sem nyugodtak meg teljesen. Gundotra soha életében nem volt tanúja olyan fölényeskedő viselkedésnek, mint ezeken a találkozókon. „És én még a Microsoftról hittem, hogy arrogáns vállalat! Egyszerűen hihetetlen és nagyon-nagyon fájó volt, amik ott történtek. Optimista voltam és naiv. Azt hittem, az Apple-lel lehet tárgyalni, és hogy minden rendben lesz majd. Remek kapcsolatban álltam Steve-vel, és úgy véltem, ez minden akadályt képes elhárítani. Hát nem így történt.” Jobs egyik vezetője azonban Gundotráról nincs valami jó véleménnyel: „Az lehet, hogy Gundotra nem rajongott az Androidért, de hogy az Apple-ért sem, az biztos! Egyszerűen igyekezett jó színben feltűnni Steve, Phil és Forstall előtt, és közölte, hogy ő mindent megtesz az Apple védelmében a Google-on belül. Ám valójában nem csinált mást, mint hogy szállította az információkat Larry, Sergey és a többiek számára, hogy piros pontokat szerezzen magának. Igazából nem arról szólt a történet, hogy az Android jobb legyen, hanem Vic önfényezéséről.”