Bár engem is meglepett, pár éve rájöttem, hogy szeretek főzni. A dolog a gyerekkorral lehet kapcsolatban, világ életemben odavoltam a finom ételekért, anyám mindig jól főzött, amikor azonban egyetemre, albérletbe kerültem, és csóró diákként az étterem sem merült fel, hirtelen csak a konzervkaja maradt az opció. Az meg szar. Nagyobb volt a vágyam a jó ételek után, mint amekkora a lustaságom volt, ha a főzés került szóba.

Eleinte csak zacskós porokból készítettem ebédet, aztán egyre több természetes összetevő került az ételekbe, felfedeztem a piacokat, a Picantert, a Culinarist, olyan helyeket, ahonnan sokkal jobb alapanyagokat lehet beszerezni, mint a hipermarketekből, legtöbbször alacsonyabb áron. Megismertem a Bűvös szakácsot is, azóta olyan tanítómestereim vannak, mint Ducasse, Bottura, Mme Brazier, Bocuse és persze Molnár B. Tamás. Nekik köszönhetően olyan ételeket is el tudok már készíteni, amiket annak idején csak az éttermek üvegablakaira tapadva figyeltem, amikor szüleimmel sátras, téliszalámis utakra indultunk Nyugat-Európába.

Ma meg újabb áttöréshez érkeztem: barátok jönnek délután, gondoltam összedobok valami nem nagyon bonyolult, de ízben erős, természetes receptet, lasagne lesz. Nem is ez a lényeg, hanem ez:

Igen, tésztát gyúrok. Igazság szerint életemben már másodszor, szóval csak véglegesítem az áttörést, de legalább már vannak tapasztalataim az üggyel kapcsolatban. Egy biztos: a végeredmény annak ellenére remek, hogy abszolút kezdő vagyok és végül is csak egy marék lisztet szórok össze néhány tojással. Egyszerűen attól, hogy nem ment át egy rakás gépen, csomagoláson, állományjavítón, targoncán, szupermarketen a cucc, sokkal jobb az íze.

Meg benne van az ember munkája, rögtön az első tésztagyúrásnál világos lett számomra, hogy falusi nagyanyám miért volt olyan testes: ehhez a munkához erő kell, márpedig ő folyton csinálta a tésztát, hol cérnametéltnek, máskor rétesnek, sosem állt le.

Lényeg, hogy most már én is gyúrok, és tartalmasabbnak érzem tőle a vasárnap délelőttöt meg az ebédet is. Most visszamegyek a konyhába a barátnőmmel, és megcsináljuk az eredeti recept szerint készült lasagne-szószt, némi ragù de’ nobilivel kiegészítve, meg hazai szalonnával a mangalicafesztiválról (ahol egyébként kiderült, hogy a legtöbben még mindig csak a pirospaprika és a kömény arányainak tologatásával tudják elképzelni a magyar szalámik ízvilágának kialakítását).

Jó étvágyat nektek is!

Update: Mission Accomplished