És igyekszik majd nem úgy viselkedni, mint az iPhone-ja a sajátján. Tizenöt éve nyitották meg a gimnáziumot, ahol lassan (mondom lassan!) tíz éve végeztem, ennek örömére visszahívják az azóta végzett évfolyamokat, hogy együnk egyet együtt. 

Fogalmam sincs, lesz-e mondanivalóm azoknak, akikkel éveket húztam le egy tanteremben. Volt persze sok barátom, de velük amúgy is tartom a kapcsolatot, függetlenül attól, hogy az ország melyik sarkába kerültünk, ismerjük egymást. A többiekkel viszont még akkor sem ültem le beszélgetni, amikor minden nap megtehettem volna. Emlékszem, egyszer egy csajt a hátsó padsorokból kihívtak felelni. Hatodik éve jártunk egy osztályba, de úgy tűnt, mintha életemben először látnám: néztem az arcát, a mozdulatait, figyeltem a hangjára, de semmi sem volt ismerős.

A nagy beszélgetős találkozás előtt azonban lesz egy tornaóra, ahol majd jól kiderül, hogy mennyivel nehezebben mozgunk, mint lassan (mondom lassan!) tíz éve. Külön izgalmat ad az eseménynek, hogy az egyik agresszíven játszó évfolyamtárs azóta állítólag felszedett ötven kilót, szóval könnyen lehet, hogy halálos áldozatok lesznek, amennyiben egyszer sikerül elindulnia.

Drukkoljatok, hogy ne csak foci, de kosárlabda is legyen.