Amikor három évvel ezelőtt végigettük a horvát tengerpartot, többnyire jó élményekkel álltunk fel az éttermi székekből. Ritkán fordult ugyan elő, hogy sikerült volna elvarázsolni minket, de az átlagos hazai vendéglátói színvonalhoz képest magasra helyezték a lécet a horvát kollégák.

Volt azonban egy hely, az aprócska dalmáciai faluban, Ninben, ahol olyan jól éreztük magunkat a barátnőmmel, hogy azóta többször visszamentünk.

Már a ház boraként felszolgált száraz fehér is remek volt, pedig a térség borai szerintem rosszabbak a hazaiaknál. Az ízt általában ellensúlyozza a hatás, mert ameddig egy irsaitól többnyire beszomorodik a társaság, a túl savas dalmáciai fajtáktól fél órán belül dalolós kedvünk lesz. Próbáljátok ki, a hatás szinte fajtától függetlenül állandó, magyar bortól befordulsz, a mediterrántól meg mulatsz.

Na de ebben a kis étteremben, a Tomislavban a bor íze is jó volt, ahogy a fokhagymás, paradicsomos kagyló után is megnyaltam mind a tíz ujjamat.

De a csúcspont egyértelműen a főfogás volt, a grillezett tintahal. Ebbe prsutból (helyi sonkából), juhsajtból, fokhagymából, fehérborból és rizsből (lehetőleg valamilyen rizottófajtából, például carnaroliból) készült töltelék kerül, amit megfelelő odafigyelés mellett könnyű elkészíteni, de tízből nyolc helyen hiányzik ez az odafigyelés. Éppen ezért nem is érdemes olyan értelemben isztriai töltött tintahalat rendelni, aminek a minőségéről nem győződtünk meg korábban.

Tomislav viszont jó benyomást tett rám, ahogy én is a pincérre, amikor nem sült krumplival, hanem egy spenóthoz hasonló növénnyel, mangolddal kértem ki a vacsorát, szóval első osztályú kiszolgálást kaptunk.

Nem vagyok Angelday vagy Molnár B. Tamás, nem tudok két bekezdésen keresztül írni a struktúráról meg az emulzióról (utóbbiról ez esetben szó sem volt), de annyit elmondhatok, hogy néha a tél közepén is rám jön, hogy beülök az autóba és levezetem azt a 700 kilométert, csak hogy ehessek egy jó töltött tintahalat Tomislavnál.

Végül persze maradok a seggemen, vagyis köztes megoldást választok, amire jó alkalom nyílik karácsonykor. A menü összeállítása ugyanis évek óta problémát jelent, a hagyományos fogásoktól rendszerint olyan jól lakunk, hogy a társas életnek lőttek vacsora után, amit meg zokon vesz a barátnőm. Éppen ezért idén inkább könnyebb fogásokat készítünk, és bár a főételnek szánt töltött tintahal a határon egyensúlyoz, azért remélem, a vacsora után még marad bennem élet.

Prsutot ugyan nem sikerült vennem (tudja egyáltalán valaki, hogy Budapesten hol lehetne hozzájutni?), de lett helyette spanyol sonka. Persze a csere hallatán valószínűleg mindkét nemzet karddal támadna rám, de nekem megfelel. A legtöbb összetevőt egyébként viszonylag könnyű beszerezni, jó rizst a vásárcsarnokban, a mínusz egyedik szinten, az Ázsia Bt.-ben lehet kapni, és ha már ott vagyunk, keressük fel a halárusokat is: a piacon ezerszer jobb alapanyagokat találtunk, mint a bevásárlóközpontban, méghozzá olcsóbban. Hogy mást ne mondjak, arasznyi tintahalakat lehet venni, szemben a Cora középen szétvágott, hüvelykujjnyi példányaival.

Szóval én most nekiállok karácsonyi vacsorát csinálni, javaslom nektek is, hogy a blogok olvasgatása helyett adjátok át magatokat az ünnepi hangulatnak (aka Boldog Karácsonyt mindenkinek)!

De előtte még írjátok le, hogy mit fogtok vacsorázni!