Ha napi rendszerességgel követjük a híreket, talán fel sem tűnik az a változás, ami távolabbról nézve egyre tisztábban kirajzolódik az informatikában. Még én is természetesnek veszek néhány olyan hírt, amit nem mernék közölni az öt évvel ezelőtti önmagammal, nehogy kiröhögjem magam.

Nemcsak arra gondolok, hogy a hetvenes években indított pc-s forradalom a csúcsra jutott. Amikor Woz és Jobs megalkotta az első Apple számítógépet, tudták, hogy minden idők egyik legfontosabb változását indítják el, és most tessék, itt a bizonyíték: három és fél évtizeddel később a kaliforniai cég a legértékesebb vállalat a világon olyan negyedéves eredményekkel, amik még most is elképzelhetetlennek tűnnek. Pedig innen indultak, ez volt mindenük, ez volt az Apple:

Még jobban meglepődünk, ha a milliárdok mögött álló termékeket és azok funkcióit vizsgáljuk meg alaposabban. Hogy miként változtatta meg az életünket az iPhone és az Apple mobilja nyomán megjelenő okostelefon-piac. Korábban már írtam a mobilomhoz fűződő kapcsolatomról, hogy milyen hatást gyakorol a folyamatos online lét az életemre. Hogy mennyivel nehézkesebben intézném a dolgaimat, ha nem tudnék bármikor guglizni, ha nem kapnám meg az emailjeimet, ha nem érném el a zsebemből a világ ismert információinak túlnyomó többségét.

Aztán ott az iPad, egy olyan termékkategória legismertebb képviselője, ami három évvel ezelőtt még nem is létezett. Legfeljebb létezgetett. Ma a tabletnek hála a netbookok visszaszorultak, a hagyományos pc-eladások csökkentek, míg az Apple közepes gyártóból a HP-t megelőzve a világ legnagyobbja lett. A HP elismerte a vereséget, de megígérte, hogy 2012-ben beerősít, és 2013-ban újra a csúcson lesz.

Simán elképzelhető.

Viszont gondolta volna bárki öt éve, hogy az óriások is az Apple-höz képest határozzák majd meg magukat? Sőt: hogy az Apple lesz az óriás? Hogy az informatikai piac egy olyan új termékkel gazdagodik, amit kategorizálni is nehéz, és ami alapvetően írja át a felhasználói szokásainkat?

Dús László ismert művész, absztrakt expresszionista képeivel óriási sikert ért el az Egyesült Államokban, ahol egyébként vagy húsz évig élt, és ahová a mai napig gyakran visszalátogat. Remek képei vannak, de a poszt szempontjából relevánsabb, hogy beleszeretett az iPadbe. Épp betöltötte a hetvenet, amikor megvette a tabletet és lelkesen mutatta nekem, hogy az majd megváltoztatja az informatikát: hogy a vásárlás óta ez jelenti számára a számítógépet, és nem az a vacak, amit évtizedekig használt. Ehhez azóta is tartja magát, teljesen leszokott az asztali gépről és lelkesen vásárolja a kiegészítőket az iPadhez, ami valami hasonló változást indított el, mint annak idején az Apple I.

De átalakult a hagyományos számítógépes piac is. Nemrég kipróbáltam két nagyon fontos Apple-terméket: a legerősebb 13-as MacBook Prót és a hasonló méretű MacBook Airt.

Ha a nyers erőt vesszük figyelembe, a Prónak vagy másfélszeres az előnye. Felhasználás közben azonban ebből nem érződik semmi. Az Air az ssd-nek hála gördülékenyebbnek tűnik böngészés, vagy képnézegetés közben. Még akkor is, ha a képek nem is a gépen, hanem egy külső merevlemezen vannak, amit csak wireless ér el a rendszer. Ebbe is érdemes belegondolni: az adatainkat szétszórjuk külső eszközökre, vagy fellőjük a felhőbe, és bárhonnan elérhetjük, bármikor módosíthatjuk őket.

Izgalmas változás ez: amikor Steve Wozniak elkészítette az Apple I legelső darabját, megdöbbent azon, amit létrehozott. Egy olyan gépet, ami képes volt a kijelzőn megjeleníteni azt az információt, amit Woz bevitt a billentyűzeten. Korábban ehhez az inputot el kellett küldeni egy távoli számítógéphez adatfeldolgozásra, a mikrocsipeknek hála viszont lehetővé vált, hogy a dobozon belül értelmezzék az adatot. Ma fordított a fejlődés: a központosítás odáig jutott, hogy a cél már a inkább a szétszórás, a szétosztás. Vannak persze ennek kockázatai, de a változás akkor is borzasztóan izgalmas.

És a fenti párhuzamnál maradva nemcsak az adatokat, de az adatfeldolgozást is ki lehet már szervezni, pont úgy, ahogy Woz és kortársai tették a személyi számítógépet megelőző időkben, amivel brutális teljesítményt adhatunk az egyébként nem különösebben erős rendszerünknek.

A nagy Air-tesztnél kiderült, hogy még a sima hd-videók vágása is gördülékenyebben fut az apró rendszeren, mint az erősebb hardverrel felvértezett Pro laptopon, de nemrég belefutottam egy hírbe, ami alapján az ultrakönnyű laptop simán képes megalázni az erőteljes asztali Mac Prót is. Méghozzá a Thunderbolt csatlakozónak hála.

A tavaly bemutatott Apple-Intel-fejlesztéssel nemcsak külső merevlemezeket meg kijelzőket csatlakoztathatunk a géphez, de például a Red Rocket nevű kártyát is, ami képes elbánni a 4K-felbontású videókkal. Leveszi a munkát az Air processzorának és gyengécske grafikus gyorsítójának a válláról és elvégzi a feladatok többségét. Az alábbi videóból kiderül, hogy a kiegészítőnek hála az Air simán hozza egy 12, vagy 16 magos Mac Pro teljesítményét videóvágás alatt, és értelmetlenné teszi a drága és hatalmas asztali gépet:

Összegezve tehát nem is olyan csendes forradalom zajlik, minden fronton. Olyan termékeket veszünk, amik öt éve még nem is léteztek és olyan feladatokra használjuk őket, amiket öt éve elképzelhetetlennek tartottunk. Ma meg már mozdulni sem tudnánk nélkülük. Az adatokat és a teljesítményigényes feladatokat elkezdtük kiszervezni és új értelmet nyert számos olyan kifejezés, ami korábban biztosnak tűnt. Például az adattárolás. És a változás persze nem Apple-specifikus: minden felhasználót és minden platformot érint, csak az Appleblogon nyilván az Apple szemszögéből vizsgáljuk a történetet. 

Akárhogy is, olyan izgalmas időszaka ez az informatikának, amilyenben vagy harminc éve, a hősidők óta nem volt részünk, szóval élvezzük ki, hogy benne vagyunk a sűrűjében.