Fogalmam sincs, hányadik alkalommal írom le, hogy az Apple nyeresége ötven százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, és mindig úgy tűnik, hogy ennél már nincs feljebb. De van. Most éppen 54 százalékkal sikerült feljebb tornászni a profitot. Idén az aktuális negyedévben 28,27 milliárd dolláros bevétel mellett 6,62 milliárdos nyereséget hoztak össze Cupertinóban, míg tavaly 20,34 milliárd volt a forgalom és 4,31 milliárd a profit.
Tim Cook bejelentette, hogy ezek alapján a teljes évi bevétel elérheti a 108 milliárd dollárt, a nyereség meg a 26 milliárdot.
A cég egyébként úgy is 21 százalékkal több, 17 millió iPhone-t adott el, hogy az aktuális negyedévből még hiányzott az új készülék, míg a tavalyi év azonos időszakát már megnyomta az akkor még újnak számító 4-es modell. iPadből 11,2 millió fogyott, ami 166 (SZÁZHATVANHAT) százalékos növekedés, de a Macek piaca is 26 százalékkal nőtt 4,89 millióra, miközben a számítógéppiac általában inkább csak stagnált.
Rekordalacsony iPod-eladásokról is beszámoltak, a lejátszókból alig 6,62 milliót vásároltak, ami 27 százalékos csökkenést jelent, amúgy a szeptemberei bejelentésnél is lehetett érezni, hogy az Apple már levette a kezét a kategóriáról: nem mutat be komoly újdonságokat, éppen csak frissítget.
Az előrejelzések szerint a következő negyedéves számok hangosan fogják majd kinevetni a mostaniakat.
A bejegyzés trackback címe: