Már egy hete az országban van, és a héten többször is kipróbáltam a MacBook Airt, úgyhogy röviden leírom a véleményem. A legfontosabb: szép a 13,3-as, de majdnem értelmetlen a 11,6-os mellett. Pont azért, amiért az elődje sem fogyott igazán, és amit az alapgép megjelenése óta hangoztatok: egy laptop ne vékony legyen, hanem könnyű és apró.

Jó volt az Air alapkoncepciója, de az első tesztnél is azt írtam már, hogy inkább egy 12-es gépet kellett volna gyártania az Apple-nek ahelyett, hogy csiszolóval hordja el az alumíniumot a gép orráról, fenekéről. Na de arra álmomban sem gondoltam, hogy a cég váratlanul kiad egy laptopot, ami egyszerre apró, de vékony is.

A 11,6-es Air minden szempontból remek gép, most egy abszolút létező piaci igényt próbáltak meg kielégíteni. Az én igényem például majdnem pontosan ez volt: egy apró, könnyű gépet akartam, jó teljesítménnyel, jó építési minőséggel, használható billentyűzettel, és ezeket meg is kaptam.
Az 1,4 gigahertzes Core 2-vel szerelt gép például kimondottan erős, itt van egy grafikon, ami azt mutatja meg, hogy milyen gyors egy tipikus netbookhoz képest, amiben 1,6 gigahertzes Atom dolgozik integrált videokártya társaságában:

Ami azonban ennél is meglepőbb, az a meglévő termékvonalhoz mért sebesség. A 13-as MacBook Pro 2,4 gigahertzes processzora persze erősebb, de nem annyival, grafikus gyorsító viszont az Airben közel ugyanannyit tud, persze ugyanarról a Geforce-ról is beszélünk (az OpenGL-eredményt tízzel osztottam, hogy ne nézzen ki olyan hülyén a grafikon):

A teljesítmény tehát jó, a képernyő jó, a hangszóró minősége elfogadható, végre van két usb a döbbenetesen vékony, alig egy kilós gépben, ami hordozhatóbb, mint az Apple történelmében bármi. A flash-alapú háttértár miatt a munkafolyamatok hihetetlenül felgyorsulnak, egyszóval nagyon harmonikus, jó karaktere lett a kis gépnek, azt hiszem, az Apple elkészítette a tökéletes utazólaptopot. Ha nem alig egy éve vettem volna a kétszer ilyen nehéz Prómat, komolyan elgondolkoznék a kisebbik Air vásárlásán, bár az is igaz, hogy amíg a 13-as gép tökéletesen megfelel az otthoni munkára is, addig a 11,6-os mellé nem árt egy első rendszert venni, akár egy Prót, akár egy iMacet, van bőven választék.
Pár apróság azért akad, ami nem annyira tetszik. Nekem hiányzik a kicsi gépről az sd-kártya-olvasó. Jó lenne, ha világítana a billentyűzet, ezt az előző Airen sikerült még megoldani. És az üzemidő is kevés: öt óta ilyen méret és teljesítmény mellett kiemelkedő, de ebben a kérdésben tipikusan feláldozták a funkciót a forma oltárán: ha csak kicsivel vastagabb lenne a gép, és egy kiló helyet mondjuk 1,15-1,2 kilót nyomna, bírhatná akár hét órán keresztül is, de ebbe a formába ennyi fért.
Egyébként érdemes elgondolkozni azon is, hogy a 11,6-os gép összes alkatrésze, burkolati eleme nyom körülbelül annyit, mint a telepek, szétszedve még megdöbbentőbb a kép:

Feltalálhatnák végre a hideg fúziót, hogy egy gombostűnyi semmi működtesse örökre a gépet.
szucsadam
2010.09.24. 13:45
Címkék: teszt iphone
Hiába feküdtem le éjjel kettőkor, reggel kivetett az ágy (egyre csökkenő készletekről álmodtam), elmentem az Euro Parkban található T-Pontba, és megvettem a saját iPhone 4-esemet.

Ikon 400-zal, két éves hűséggel vettem a 16 gigás modellt, így 80 ezer forintot fizettem ki. A jelenlegi előfizetésem Médiamánia M volt, de itt általában túlfutottam a keretet (kb. 300 perc fér bele abba a csomagba), ráadásul ha pár napig tetheringgel dolgoztam, az adatcsomagom határait is elértem. Nagyjából tehát ugyanennyit fizettem eddig is, mint ezután fogok, csak most hűségidő keretein belül. Ergó a telefon nekem pont nyolcvanezerbe és egy ígéretbe került.
Tovább olvasom
szucsadam
2010.09.20. 12:04
Címkék: teszt
Megérkeztek hozzám is tesztelésre az Apple-től az új iPodok, az új iPod shuffle, iPod nano és iPod touch. Le is írom nektek az első benyomásaimat. Ráadásként meg feltöltök annyi képet, hogy megőrültök.


Tovább olvasom
Magyarósi Csaba
2010.08.05. 11:32
Címkék: teszt hardver exkluzív
Még most sem hiszem el, pedig igaz: sikerült beszereznünk az Apple forradalmi töltőjét. Képriport formájában foglalom össze, hogy milyen zseniálisan lehet elemeket tölteni ezzel az elképesztő eszközzel:




Még most sem hiszem el, amit Jobs és Ive összehozott a cupertinói laborban, azt hiszem, új korszak kezdődött az elemtöltés történetében.