Szegény embert az ág is húzza, ezúttal amiatt támadják az Apple-t, mert túl jó a térképe. Pontosabban: túl éles, olyan helyeken is, ahol a Google Mapson szándékosan elmosódott pöttyözött foltok láthatóak nemzetbiztonsági okok miatt. A Nokia térképét is hasonló vád érte. Lássuk, mik ezek a helyek a The Verge cikke alapján:
Personeelsvereniging Tankwerkplaats, Hollandia
Holland katonai kutatóállomás, katonai járműveket tesztelnek. A képeken látszik, ahogy a Google-nál művészi érzékkel mosták szét a vonalakat, miközben a Nokia, de még inkább az Apple, tűéles fotót közöl a helyről.
Imrali sziget, Törökország
Titkos katonai állomás, bárkit térképrajzoláson, fotózáson kapnának a területen, súlyos összegeket fizetne, de akár börtönt is kaphatna. A Google itt a túlexponálást választotta, a Nokiát itt a felbontás miatt nem érheti szó, az Apple felvételén minden látszik.
Minamitorishima, Japán
Ez egy sziget, 1600 kilométerre Japán partjaitól. Egy katonai reptér található itt, az egyetlen civil, akit megtűrnek errefelé, a japán meteorológusok. A Google esetében a túlexponálás mellett rá is rajzoltak a stratégiailag érzékenyebb részeken.
Aberdeen proving ground, USA
Az Egyesült Államok legrégibb gyakorlóterületén a Google alacsony felbontást választott. Az Apple és a Nokia semmit.
Geilenkirchen, NATO légitámaszpont, Németország
Az Apple és a Nokia térképén látni lehet, a Google-nél miért mozaikozták ki a leszállópálya bal oldalát. Kikövezett utak vezetnek tisztásokra a Verge szerint, ahol nyilvánvalóan rejtegetni szándékozott berendezések lehetnek.
A helyszínekre egyébként az utolsó kivételével hiába keresünk az Apple térképén, nem tudom, ez a felszólítás eredménye-e. Mindenesetre kézzel kikeresve a helyszíneket továbbra is nagy felbontásban találjuk a felvételeket.
A Google elmondta a Verge-nek, hogy a képeket nem ők homályosítják el, eleve így kapják őket (több forrásból érkeznek a térképes adatok), és ha élesebbet kapnak egy adott területről, sokszor cserélik arra az előzőt. Különös módon a fotók forrásai ennek ellenére nagyjából ugyanazok mindhárom cégnél, a Google többek között a DigitalGlobe, a Terrametrics és a GeoEye felvételeit, a Nokia a Navteq, NavInfo, DigitalGlobe és Planetary Vision képeit, míg az Apple szintén a DigitalGlobe-tól kapja az adatokat (kivéve a 3D-s térképeket, azt a saját cégüktől a C3-tól kapják, csakúgy, mint a Nokia).
szucsadam
2012.07.28. 08:18
Címkék: google térkép
A Google csütörtökön frissítette a Google Earth nevű iOS-alkalmazását, ami most már tudja a 3D-s városmegjelenítést, és amit hiába kerestek a magyar App Store-ban. Nincs. Továbbra sem.
De például a körülöttünk lévő országokban simán örülhetnek az update-nek, mert ez az első olyan alakom, hogy a Nagy Térképháború felderítő csapatai bevették a hivatalos iOS-platformot. Magyarul, aki nem teszteli az iOS 6-ot (vagyis a legtöbben), az most lát először ilyet.
Los Angeles, Boston, San Francisco, Genf, és Róma jelenleg a választék a Google-nál, és az ígéret szerint néhány héten belül jön több is.
Az iOS 6 bétájában jelenleg Chicago, Koppenhága, Las Vegas, Los Angeles, Melbourne, Miami, Montreal, Sacramento, San Diego, San Francisco, Cupertino, Seattle, és Sydney készült el. Nem tudni, az ősszel megjelenő végleges verzióban több város lesz-e, de nagyon valószínű. A modelleket ugyanis kisebb változtatásokkal a C3 Technologies szoftveréből vették át, és nekik több mint 100 város volt már meg ilyen módon elkészítve.
Természetesen így az iOS 6-tesztelők már elkezdték nagyban összehasonlítani a két szoftvert. Átfutva ezeket a véleményeket az általános verdikt az, hogy a Google kevésbé részletgazdag, hullámos vonalvezetésű és nehezebb kezelni.
A részletgazdagságról eszembe jut, a két cég mennyire másként védekezett, amikor a New York-i szenátor aggodalmát fejezte ki a nagyfelbontású, kémfotóknak beillő felvételek miatt. Az Apple azt állította, hogy eltüntetik a személyek azonosítására alkalmas részleteket, a Google meg azt, hogy nem elég nagyok a fotóik ahhoz, hogy emiatt aggódni kelljen. Nem csak a kommunikációban volt különbség.
szucsadam
2012.06.21. 16:23
Címkék: google térkép flyover
2012-re úgy fogunk emlékezni, hogy akkor indult el az új térképháború. Az Apple és a Google is bejelentette a 3D-s, nagyfelbontású térképszolgáltatás fejlesztését, amihez a műholdak képe már kevés. Mindkét cég kamerával felszerelt gépekkel pásztázza, pásztáztatja (szép szó) a nagyvárosokat, a képekből pedig elkészítik az adott környék háromdimenziós modelljét.
Ez pedig aggodalommal töltötte el Charles Schumer New York-i szenátort, aki rögtön megbeszélést kezdeményezett a két céggel, a Google képviselőivel hétfőn találkozott, holnap pedig az Apple kerül sorra. A probléma az, hogy a cégek által begyűjtött fotók túl nagy felbontásúak, még egy 10 centis tárgyat is be lehet azonosítani állítólag. A szenátor pedig aggódik, hogy cégek katonai kémrepülőkhöz hasonló technológiát használnak, az emberek saját ingatlanját, kertjeit pedig ilyen módszerekkel teszik közszemlére, befotóznak az ablakokon, és mindenkinek megmutathatják, mit láttak.
Megint egy privacy issue, ami abban különbözik az eddigiektől, hogy a fő színtere nem az internet.
A Google, ami év végére 300 millió ember lakhelyét kívánja ilyen módon feltérképezni, megnyugtatta a közvéleményt: nincs szükség a képek elhomályosítására, mert azok nem elég élesek ahhoz, hogy aggodalomra adjanak okot. Az Apple viszont azt állította, hogy eltüntetik a személyek azonosítására alkalmas részleteket, a rendszámokat és az arcokat. Állításuk szerint a végső, 3D-s, optimalizált fotókról kikerülnek a mozgó tárgyak, autókat és embereket nem lehet majd látni.
A szenátor tervezi, hogy a Microsofttal és más jelentős cégekkel is egyeztet a kérdésről, hogy mindenki tudja, mihez tartja magát.