Közeledik a WWDC, az Apple ötnapos fejlesztői konferenciája, amin az iOS és a Mountain Lion újdonságainak bemutatása lesz a legfontosabb cél. Előbbivel kapcsolatban a leggyakrabban emlegetett pletyka mindenképpen a cupertinóiak saját térképszolgáltatása.
De a Google sem ül ölbe tett kézzel, és várja, hogy kihúzzák alóla a talajt.
Június 6-ra, vagyis öt nappal a WWDC megnyitója előtt ők is szerveztek egy eseményt. Ezen az eventen a meghívó szerint megmutatják, hová tart a Google Maps, megosztják a terveiket, és demók segítségével vázolják is a fejlesztések irányát.
Az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy az Apple ugyanezt a szolgáltatást mutatná be a WWDC-n, amit én kizártnak tartok. Egy rakás térképkészítő céget vásároltak már fel, amivel egy csomó tudást olvasztottak be a cupertinóiak, és a bennfentesek szerint eljött az ideje a coming outnak.
Öt nappal az Apple készre kalapált szolgáltatása előtt a Google lépése inkább hangtompító hatású, a cél az, hogy kevésbé durranjon nagyot az iOS-es újítás. Hihetetlennek tartom ezt a jelenséget, ahogy az Apple egyetlen lépéssel védekező állásba kényszeríti a versenytársait, akármilyen vezető pozícióban legyenek is. Még azelőtt, hogy egyáltalán bemutatnának bármit.
Régóta várunk már ezekre a pletykákra, most megérkeztek. A 9to5Mac és az AllThingsD bloggere is megerősítette, hogy az Apple készen áll, hogy idén bemutassa a saját térképszolgáltatását. A leplet a hírek szerint a WWDC konferencián, június 11-én rántják le a szoftverről, ami a Google Mapsot váltja majd minden iOS-készülékben a következő operációs rendszerrel.
Régóta szó van már a cseréről. Az Apple már három térképfejlesztő céget vásárolt fel: a Placebase-t 2009-ben, a Poly9-et 2010-ben és a C3 Technologiest tavaly. Ez utóbbi már elég szép eredményeket ért el a felvásárlás előtt is, emlékeztetőül, itt tartottak tavaly év elején:
A 3D-s, élethű térképekkel azonban szöges ellentétben állt az a szabadalmi irat, amit tavaly hagytak jóvá, és amit 2010 májusában, pont két éve nyújtott be az Apple a hivatalhoz. Ebben egyáltalán nem a látványra mentek rá, a program legfontosabb képessége, hogy a felhasználó a kijelzőre pillantva minél egyszerűbben képes elnavigálni.
Még attól sem riadtak vissza, hogy elnagyoljanak bizonyos részleteket, vagyis itt nemhogy az élethűségre, de kifejezetten az agyban elraktározott, könnyen megértett szimbólumokra gyúrtak volna rá, annak szellemében, hogy ez segíti jobban az autósokat.
A kérdés: melyik lesz az irány? Létezik egy saját Apple-elképzelés, amin mindhárom cég emberei egyszerre dolgoznak, esetleg megpróbálták összekalapálni a szempontokat?
Egy dologban biztosak lehetünk: az Apple sem pálcikautcákat, sem a C3 technológiáját nem használja fel változtatás nélkül, mert önmagában egyik sem érheti el a maximális felhasználói élményt. Valamiféle keveredésről lehet szó, ezernyi ötletről, amit három éve alatt megszültek, 990-ről, amit hosszas agyalás után végül kihúztak (ez tartott a hosszabb ideig), és tíz fantasztikusan kidolgozott, egyszerűen használható és látványos megoldásról. Ami olyan egyszerű lesz, hogy csak vállat vonunk: ez? Ezért volt a felhajtás? Majd elkezdjük használni, és soha többé nem akarunk mást kipróbálni.
Úgy tűnik, egyre jobban készítik elő az Apple saját térképes szolgáltatását, az iPhoto például már a Google szolgáltatása helyett a cupertinói szerverekről tölti az információkat, az egyelőre csúnyácska térképet. A dolog mögött az OpenStreetMap áll, rájuk váltotta le az Apple a főellenséget. A cég elmondta, hogy az Apple által használt térképek 2010-esek, nagyon úgy tűnik, átmeneti megoldásnak használják ezt Cupertinóban.
Tudjuk, hogy mi készül, egyrészt abból, hogy az Apple három térképes céget is felvásárolt, a Placebase, a C3 és a Poly9 megszerzése nyilván nem csak hobbi volt. Másrészt az Apple és a Google közötti térképes szerződés 2012 év végén lejár, és nem úgy tűnik, hogy a hosszabbítani akarnák a szerződést.
Hogy aztán az Apple végül az ultrarealisztikus vagy az ultranemrealisztikus utat választja - esetleg mindkettőt -, nem tudni. A mostani nem marad, az biztos.
Egy éve lehet tudni, hogy az Apple az iOS 3.2 óta foglalkozik a saját navigációs adatbázisának létrehozásával, ezzel pedig valószínűleg előbb-utóbb kitúrja a Google térképét az iOS-készülékeiről. Azóta azon megy a találgatás, mit talál ki a vállalat, mert egy második Google Mapsot aligha.
Nemrég szellőztette meg a Macrumors, hogy talán az Apple vásárolta fel nemrég a C3 Technologies nevű svéd térképkészítő vállalatot, akik beszarás élethű 3D-s térképeket készítenek (videó itt). Az embernek elsőre ez juthat eszébe: az Apple sokat ad a dizájnra, kijelzőn megjelenő elemek kinézetére, biztos ezzel csapna az asztalra.
Nem kizárt azonban, hogy pont az ellenkező irányba mennek el. Nemrég nyilvánosságra került egy az Apple nevére levédett szabadalmi beadvány, ami pont egy iOS-készülékekre tervezett navigációs szoftvert mutat be. Viszont egyáltalán nem a látványra megy, sőt még csak nem is célja a valóság pontos skiccelése a telefonra. A készítők felfogása szerint erre nincs szükség, a legfontosabb, hogy a kijelzőre pillantva minél egyszerűbben elnavigáljunk, még ha emiatt torzítani kell a valóságot, elnagyolni bizonyos részleteket.
A térképen csak a felhasználóknak fontos információk jelennének meg, semmi sallang. Ez egyrészt gyorsaságot jelent, másrészt pedig átláthatóságot, előfordulhat ugyanis, hogy az út mellett olyan, könnyen felismerhető, helyzetünk azonosításra alkalmas pontokat emelnek ki, amik egy valósághű térképen nem is lennének láthatóak. Jól felismerhetően kirajzolna egy tavat vagy más tájelemet, ami igazodási pont lehet, vagy egy benzinkutat, esetleg egy nagyobb üzletet. A kijelzőn folyamatosan lehetne látni a távolságokat a következő kanyarig, és az utunkon kívül eső útvonalak részletei már egyáltalán nem is látszódnának.
Igazán érdekes a két lehetséges megoldást egymás mellett látni. Szerintetek melyik inkább Apple-like koncepció?
Szavazzatok a Goldenblogon IT-kategóriában az Appleblogra, mert mi nagyon örülnénk neki:
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.