Sosem gondoltam volna, hogy térképek háborújáról írjuk majd a posztokat, pedig a jelek szerint most ez a helyzet: hónapok óta pletykálnak arról, hogy az Apple saját fejlesztésű Maps alkalmazást készít a mobileszközeire, és most már mindenki kész tényként kezeli, hogy a jövő héten debütáló iOS 6 egyik legnagyobb dobása ez a program lesz. Az új térkép azért jött létre, hogy a cég függetlenedhessen a Google-től, a mézesmadzag meg a 3D-s nézet lesz: ezzel magyarázzák majd meg a júzereknek, hogy miért kell lecserélni a jól bejáratott, és valójában elég jól működő Google Mapset az újra.
Ehhez képest nyilván baromira örülnek a konkurens cég bejelentésének, a Google ugyanis hivatalossá tette: új, térhatású nézettel feljavított térképe rövidesen elérhető lesz Androidra és iOS-re is.
Paff.
Ráadásul ha megnézitek a termékről készített videót, nehéz elképzelni, hogy ennél szebbel áll elő az Apple:
Mivel a Maps helyére valószínűleg a házi fejlesztésű térképszolgáltatás kerül, a Google-nek egy esélye marad a platformon maradásra: beépítheti az App Store-ból elérhető Earth-be az alapprogram összes funkcióját és az új, jobb minőségű 3D-s nézetet, így aki alternatívát keres, annak lesz választása.
Leszámítva ugye megint kiket? Hát minket: Magyarországról ugyanis nem érhető el az Earth, a Google blokkolja a magyar Store-ban a programot, ami azért is vicces, mert például a cseh, szlovák, lengyel, román boltban simán ott van. Ahogy ezek többségében már az iTunes Match is működik, nem úgy, mint nálunk.
A jelek szerint nemcsak a Világbank, a Föld politikai mezőnyének egésze és az Euróvíziós Dalfesztivál teljes nézőközönsége, de az Apple és a Google is igazi páriának tartja Magyarországot. Amiből az következik, hogy megint mi szívjuk meg a leginkább: olyan kicsik vagyunk, hogy szinte kizárt egy Magyarországot is részletesen ismerő és bemutató 1.0-ás verziójú Apple Maps. Viszont az átmeneti időre a Google Earth alkalmazást sem tudjuk letölteni, az ugyanis a régióban szinte csak nálunk nem elérhető.
Mondjuk ahhoz képest, hogy ötszáz éve nem nyertünk háborút, az a csoda, hogy egyáltalán még itt vagyunk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.