A NetMarketShare az elmúlt hónapokban azt vizsgálta, hogy miként nőtt az Apple operációs rendszerének piaci részesedése, és azt találta, hogy a Lion megjelenése óta érezhetően lendületet kapott a platform: májusban még csak 5,6 százalékon állt, mára ez a szám 6,03 százalékosra nőtt, de a Windows piacvezetősége 92,9 százalékkal továbbra is megingathatatlan. Persze nem az Egyesült Államokban, ahol már 13,42 százalékon áll az OS X, ez talán már a Holdról is látszik.
Az elemzők szerint a növekedés egyértelműen a Lionnak köszönhető, de szerintem ez tévedés: attól, hogy valaki Snow Leóról a 10.7-esre upgrade-el, még nem lesz nagyobb az OS X piaci részesedése, hiszen darab-darab. Azt sem tartom valószínűnek, hogy aki eddig windowsos volt, az lélegzetvisszafojtva várta az új OS X premierjét, és amint megjelent, rohant a boltokba bevásárolni.
Inkább az tűnik életszerűnek, hogy például az új MacBook Airek megérkezése miatt több Macintosht vásárolnak, és ezeken néhány hónapja törvényszerűen Lion van.
A másik blogunk, az Egy nap a városban egyébként a világpiac majdnem tökéletes lenyomata, azon ugyanis 6,32 százalékon áll a Mac, a gépek 26,65 százaléka Lion és 49,5 százaléka Snow Leopard.
Az Appleblognál már érezhetően más a helyzet, amellett, hogy az iPhone-nak 8,2 százalék, az iPadnek meg 4,4 százalék jut, tehát a két iOS-eszköz önmagában hozza a forgalom 12 százalékát, 26 százalék Macről nézi az oldalt. Ezen belül a Lion részesedése a legjelentősebb 55 százalékkal és már csak 36 százalék maradt a Snow Leopardnak, ha egész augusztust figyeljük.
Magyarósi Csaba
2011.08.18. 10:11
Címkék: piac
Az új számítógépek eladása Nyugat-Európában meglehetősen gyatra képet mutat 2011. második negyedévében: jól láthatóan a piac szenved, még nincs kint a válságból, hiszen erős visszaesést mutat az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált időszakban 12,649 ezer számítógépet adtak el, ami nem tűnik kevésnek, de 2010. második negyedévében még 15,6 milliós volt a piac a Gartner szerint, ami masszív, 19 százalékos visszaesést jelent.
A legnagyobb vesztes a netbookkorszak hőse, az Acer volt, ami 44,6 százalékot zuhant, miután a tabletek átvették az olcsó, apró laptopok helyét (ez a kategória 53 százalékot gyengült). Hasonló problémákkal küszködhet a netbookkategória megalkotója, a 23 százalékos mínuszban zárt Asus is, ehhez képest a Dell 13 százalékos, vagy a HP 6 százalékos visszaesése már nem is jelentős.
A piac egészét és összes nagy gyártóját tekintve egyetlen olyan szereplő volt, amelyiknek nem kellett veszteséget leírnia, az Apple, igaz, a kaliforniai cég is csak versenytársait elnézve lelkendezhet: alig fél százalékkal tudta növelni eladásait, de még így is övék az egyetlen pluszban zárt sor a táblázatban. A Mac gyártója 879 ezer gépet adott el, míg tavaly még csak 875 ezret, úgyhogy ha köztetek van az a plusz négyezer ember, jelentkezzetek!
Magyarósi Csaba
2011.07.14. 17:55
Címkék: piac
Elég szép növekedés után 11 százalékos piaci részesedést ért el az idei második negyedévben az Apple. Tavaly ilyenkor még csak 9 százalékon álltak és ne felejtsük el azt sem, hogy a komoly forgalomnövekedést okozó gépfrissítés még csak most jön. Bár azt nagyjából biztosan kijelenthetjük, hogy nem ma.
Ezzel az eredménnyel az Apple a harmadik legnagyobb gyártó lett az amerikai piacon, míg tavaly még az Acer volt ezen a helyen, 10,9 százalékos részesedéssel. A távol-keleti gyártó hatalmas zuhanás után alig 8,5 százalékot ért el idén, ami főleg a netbookok visszaszorulásának köszönhető. Ne felejtsük el, hogy ezt a tabletek előretörése váltotta ki, ennek a kategóriának meg az Apple a királya, ennek ellenére az iPad számai nincsenek benne a Mac-eladásokban, pedig az láthatóan óriási hatással van a számítógépes piacra.
Az Apple-t és a Toshibát leszámítva egyébként mindenki gyengült, bár a HP inkább csak stagnált. A piac egésze enyhe lejtmenetbe került, de megint mondom, a számok nem pontosak, mert netbookból kevesebbet, tabletből sokkal-sokkal többet adtak el, és ha ezeket is beleszámoljuk a forgalomba, az amerikai piac elég durván nőtt.
Ebben a szektorban nincs tehát válság.
szucsadam
2011.04.16. 16:07
Címkék: piac
Az Asymco piackutató cég egy szépnek nem nevezhető, de annál érzékletesebb diagramon mutatja be nekünk, mit jelent az iPad és a Mac sikere. A cég újságírók kijelentései alapján lépett akcióba, hogy tagadják, a pc-eladások elérték a csúcsot, vagyis innen már az ereszkedés jön.
Megvizsgálták a teljes pc-piac negyedévről negyedévre történő százalékos változásait (ahol pozitív a változás, ott növekedés volt), és ezt összevetették az Apple eredményeivel. A kék vonal jelöli teljes pc-ipadágat, beleértve az iPadet is. A zöld a pc-eladásokat mutatja a Mac és iPad-értékesítések nélkül (ez 2011 első negyedévében már csökkenő tendenciát mutatott). A piros szín jelzi a Mac eredményeit, vagyis a szigorú értelemben vett számítógép-értékesítést, míg a narancssárga színnel a Mac plusz iPad negyedévről negyedévre történő növekedését érzékeltetik. Na, ez a zsiráf nyaka.
Az értékelést az Asymco azzal a kijelentéssel zárja, miszerint az iPad az új pc, ami legalább olyan merész kijelentés, mint amit a diagram támad. A zsiráf mindenesetre érzékletes, csak óvatosan következtessünk, az eladott mennyiségek egymáshoz aló viszonya nem látszik rajta, ellenben egy a piacon megjelent új termék nulláról való felfutása nagyon is.
Magyarósi Csaba
2011.04.14. 16:17
Címkék: piac tablet ipad
Hát pedig azt hittük, hogy ezek a fickók majd megmutatják. Tulajdonképpen semmit sem tudtunk a tabletről, de valamiért azt gondoltuk, hogy a Blackberry képes lesz olyan eszközt piacra dobni, amiben benne lesz az, ami az iPadet sikeressé tette, és ami az androidos tabletekből hiányzik. Ne kérdezzétek, mi az, ha tudnám, tableteket gyártanék a konyhában, de tény, hogy a Playbookra valamiért komoly kihívóként tekintettünk.
Ehhez képest, bár az első kritikák próbálnak visszafogottan beszólni, csupa olyan hiányosságot sorolnak fel, amik önmagukban is elegek lennének ahhoz, hogy elbukjon a tablet.
New York Times
Jusson eszünkbe, hogy az iPad a főellenség - ami ugyanennyibe kerül, de vékonyabb, sokkal nagyobb a kijelzője és 300 ezer alkalmazás tölthető le rá. Ebben a környezetben senkit sem fog érdekelni egy tablet beépített emailkliens vagy naptár nélkül, mobilkapcsolat, videochat, Skype, Notes alkalmazás, GPS alkalmazás, Pandora és Andgy Birds nélkül. Ráadásul az operációs rendszer tele van hibával, a BlackBerry Bridge-ből meg egy rakás funkció hiányzik, például nem lehet megnézni az emailek csatolmányait, vagy kattintani az átküldött linkekre.
Wall Street Journal, Walt Mossberg
Az iPad képes az iPhone 300 ezer alkalmazását futtatni, a Playbook nem tudja kezelni a 27 ezer BlackBerry alkalmazást. Alig 3000 programmal indul majd a tablet, szemben a 65 ezer iPadre írt szoftverrel.
Wired
Akármikor elindítottam egy Flashjátékot Facebook alatt, a gép lefagyott. Minden alkalommal. Ráadásul nincs benne natív email-, kontakt-, és naptáralkalmazás. Ha ezekre van szükséged, be kell lépned a weben a Gmail-fiókodba a RIM WebKit-alapú böngészőjével, ami kábé olyan stabil, mint egy mániás depressziós nagybácsi.
Szóval nem ez a tablet nyomja majd le az iPadet. A Motorola Xoom huszadannyira sem kelendő, mint az Apple kütyüje, a Samsung a komolyabb piacokra be sem vezette a Samsung Galaxy Tab tízcolos verzióját, inkább elkezdte újratervezni azt, a HP Palm-alapú tabletjéről meg még semmi konkrétumot nem lehet tudni.
Ez az év is az iPadé lesz rengeteg komolytalan és kevés komolyan vehető próbálkozással.