A legpitiánerebb eszközökhöz nyúl a Mac-klónokat gyártó Psystar. Miután legutóbb a csődeljárás mögé bújva próbált meg időt nyerni, és elveszített (az Apple szerint szándékosan megsemmisített) dokumentumokra hivatkozva próbálta megúszni, hogy megállapíthassák a cég pontos árbevételét, most a sértegetés ősi fegyverét húzták elő a zsákjukból.
Beidézték ugyanis az Apple igazgatóit tanúskodni, köztük Phil Schillert, aki meg is jelent a kihallgatáson. A Psystar azt a kérdést szegezte a vezetőnek, hogy pontosan hány dolláros kára származott az Apple-nek a klóngyártó ténykedéséből. Schiller állítólag kielégítően vázolta, hogy a cpertinói cég miben károsodik a Psystar ügyködése miatt, persze pontos összeget nem tudott mondani.
A Psystar erre kijelentette, hogy a tanú "teljes mértékben felkészületlen, és nem is akar tanúskodni". Ezenkívül ultimátumot küldtek az Apple-nek, hogy 14 napon belül az igazgatót felkészülve küldjék vissza, ezenkívül fizessék ki a Psystar ügyvédjeinek napidíját a tanúskodás időtartamára.
Az Apple természetesen nem küldi vissza Schillert, és nem fizet ügyvédi díjat, ellenben az ügytől függetlenül eláll a kártérítési igénytől. Miután átvizsgálták a klóngyártó részben fellelhető kimutatásait, úgy döntöttek, hogy nem ér annyit az egész. A kártérítés megállapításához ugyanis az Apple-nek is nyilvánosságra kellene hoznia az elmúlt időszak számait, amit a negyedéves jelentés előtt nem akarnak kiszivárogtatni.
A Psystar továbbra is árulja a Mac-klónjait, Mac OS X-szel előtelepítve.
Sértegeti a Psystar az Apple-t
A Szövetségi Hírközlési Bizottság az Apple után nyomoz
Múlt héten volt hír, hogy az Apple elutasította a Google Voice elnevezésű alkalmazást az iPhone-ra. Ez tulajdonképpen egy VoIP-alkalmazás különféle extra szolgáltatásokkal, mint például Google-hívószám, ami a kiválasztott helyen és telefonon csörög, akár egyszerre több számon is.
A visszautasítás ténye önmagában nem volt óriási hír, láttunk már épp elég különös indokkal visszadobott programot az AppStore történelmében, viszont az általa gerjesztett hullám annál érdekesebb. A Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) ugyanis vizsgálatot rendelt el az ügyben, amivel a következő kérdésekre várják a választ: Miért utasította el az Apple a Google Voice-alkalmazást? Milyen hasonló alkalmazást utasított még el? Van-e az elutasításnak bármi köze az AT&T-hez? Van-e a mobilszolgáltatónak bármilyen hatása az AppStore-eljárásokra?
Ezenkívül a levelükben megkérik a cupertinóiakat, magyarázzák el, mi a különbség a Google programja és más VoIP-alakalmazások között, amiért ki kellett hagyni a buliból. És persze kíváncsiak a teljes elfogadási protokollra.
Úgy tűnik, vége szakad a megmagyarázhatatlan eltűnéseknek az AppStore-ból. Esetleg végre magyarázatot is hallunk. És kiderül, igaz-e a sokak által hangoztatott gyanú, miszerint az AT&T kedvéért az Apple bizonyos alkalmazásokat kidob az online üzletéből.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy az Apple a minap csúnyán beégett a felrobbanó iPodok miatt, mivel az egyik károsultnak úgy akarta kifizetni egy iPod touch vételárát, hogy az senkinek nem beszél az esetről, szép kis hurok szorul itt a cupertinói nyakak köré. Az ügyvédeknek mindenesetre lesz egy kevés túlórájuk mostanában.
A Psystar szabványosítaná a klóngyártást
A vastag arcbőrrel megáldott klóngyártót lelőni sem lehet, egyszerűen nem érti meg, hogy vége. A legutóbbi hírek szerint kérelmet nyújtott be a bíróságra, hogy lecserélhesse jogi védelmét.
Nem tudom, mit ígértek neki a Camara & Sibley ügyvédi irodában, milyen csodával rukkolhat elő még egy cég, akinek a keresetét a bíróság elutasította, aki csak úgy tudja elkerülni a kártérítés meghatározását, hogy eltűnt számlákra hivatkozik. És persze a legjobb: a végén már csődeljárást indítottak, majd kihátráltak belőle.
Szóval nem tudni, mit akarnak az új ügyvédekkel, de mindenesetre bizakodónak tűnnek. Hírlevelükben egy közösségi oldal és egy wikipedia-bejegyzés megnyitását ígérik. Azt tervezik, hogy megmagyarázzák a klóngyártás szükségességét, és talán szabványba is foglalják az Inteles gépek hackelésének lehetőségeit.
És a csavar: a Psystar most már az Apple egyik legnagyobb ügyfelének hirdeti magát, mivel több száz Mac OS X-et vettek legálisan, vagyis úgy állítják be a dolgot, mintha szívességet tennének a cupertinóiaknak.
Beperelik az Apple-t, mert az olasz maffiával szövetkezik
És nemcsak ezért. Gregory McKenna pert indít a cupertinóiak ellen többek között azért is, mert nyomon követik minden lépését, fenyegető üzeneteket küldenek az iPodjára és belerejtették a herpesz szót Mike Jones "Still Tippin" című számába.
McKenna szerint bepoloskázták a házát és a kocsiját, a háttérben szerinte az olasz maffia mozgatja a szálakat. A fenyegető üzeneteket is extrém formában tálalták a férfi elé: 2008-ban állítólag a férfi az iPodján hallgatott zenét, egyszer csak a fölébe üvöltötte a hangszóró, hogy megöllek.
A 124 oldalas dokumentumban további vádlott a St. Louis-i rendőrség, a helyi autószerelő és ismeretlen személyazonosságú FBI-ügynökök.
További érdekesség, hogy a herpesz szót mindkét iPodján és az iBookján is hallja a férfi Mike Jones dalában, pedig elvileg Mike Jones nem énekel ilyesmit abban a számban. Ezt ő maga egyelőre nem tudta megerősíteni, menedzserétől várjuk a visszajelzést.
Csődöt jelentett a klóngyártó
A Psystar eindította a csődeljárást maga ellen, valószínű, hogy a cég nem folytatja tovább a tevékenységét a peres eljárás után. Ezzel a lépéssel viszont időt nyernek: saját bevallásuk szerint jelentős mennyiségű bizonylatot és számlát hagytak el, így a vagyon felmérése nem lesz könnyű móka.
Hónapok telhetnek el, amíg végére érnek a folyamatnak, amit a Psystar biztosan a tőle telhető legnagyobb gondossággal húz el a végtelenségig. Közben pedig árulhatja tovább a Mac-klónokat.
A benyújtott dokumentum szerint a Psystarnak 259 ezer dollár tartozása van, és szerintük már nem is tudják ezt az összeget megadni. Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy a kis céget pénzelő nagyok már ki is somfordáltak a hátsó ajtón, magára hagyva a tejelőgépet és a jó öreg Pedrazát, az ügyvezetőt.
Gyakorlatilag nyilvánvalóvá vált az Apple győzelme, amit ideje lenne kiterjeszteni nemzetközi szintre is. Egyre több kis cég próbálkozik ugyanazzal, amibe a Psystar éppen belebukik, a HyperMegaNet Németországban, a RussianMac Oroszországban árulja az OSX-szel felszerelt gépeiket. Ez utóbbi már csak a névválasztás miatt is támadható.