Jonathan Ive azért perelte be rajongóját, Harry Jonest, mert szerinte jogtalanul használta a jonathanive.com és jonyive.com domaineket. Jones az oldalon a dizájner életét és munkásságát mutatja be, vagyis elsőre akár hivatalos Apple-oldanak is tűnhet.
A bíróság elutasította a keresetet, mivel az Apple nem védette le a dizájner nevét, így az szabadon felhasználható. Jones elmondta, hogy az oldalt öt éve készítette, Ive iránti hódolata jeléül. A site-tal nem keresett egy dollárt sem, holott az évek során több százezerszer töltötték le.
Az alperes elmondta, hogy 2006-ban az Apple megkérte, hogy az oldalon jelezze, nincs köze a cupertinói céghez, amit meg is tett. 2008 februárjában megint megkeresték, először egy iPodot, majd egy MacBookot ígértek neki a domainért cserébe. Miután Jones nem egyezett bele, megkérték, hogy nevezzen meg egy árat, mire ő 400 ezer dollárt mondott. Elkezdődött a peres eljárás.
Ive kifejtette, az eset azért nem tetszik neki, mert egyébként is kerüli a nyilvánosságot. "A hírnevem a munkáimnak köszönhető. Interjúkat sem adok" - mondta a dizájner.
Mondjuk én is pipa lennék, ha valaki Stevejobs néven reklámozná magát.
stevejobs
2009.05.05. 10:46
Címkék: pör
A US Federal Trade Commission vizsgálatot indított, a bizottság a Google és az Apple kapcsolatát kukkantja meg közelebbről, ugyanis fennáll a gyanú, hogy a két cég összejátszik egymással. Ha ez igaz, akkor a szabadverseny megszegéséért indul ellenük eljárás.
A G1 telefon kapcsán már hallottunk arról, hogy állítólag egy Apple-lel történő megállapodás értelmében nem került bele a multitouch támogatás az Androidba. A Venturebeat pletykáját sokan hallották, így a bizottság - magától vagy külső behatásra, tulajdonképpen mindegy - már rá is szállt az óriásokra.
A vád állítólag a 8-as bekezdéséhez és az 1914-es Clayton-ügyhöz köthető, akkor született ítélet a hasonló esetben, az egymást segítő vállalati vezetést marasztalták el. Andrew I. Gavil, a téma szakértője azt mondta: "A nyolcas bekezdés miatt ritkán indít eljárást a kormány, kivéve ha a cégek vezetői - akiknek versengeniük kellene egymással - valójában nem versenyeznek".
A vizsgálat leginkább Eric Schmidtre, a Google vezérére koncentrál, ő ugyanis az Apple vezérkarában is jelen van. A US Federal Trade Commission akár arra is kényszerítheti a vezért, hogy egyik pozícióját hagyja el.
A vizsgálatnak elég széles spektrumot kell átfognia. Ott van az Android az iPhone-nal szemben, a Chrome, aminek a végleges verziója még meg sem jelent Mac OS X-re, a Picasa és a Google számos ingyenes szolgáltatása, ami az Apple-től a MobileMe részeként vásárolható meg. Magyarázatot kérhetnek a youtube videók H.264-re konvertálására is, ami az Apple kérésére történt, és ugyancsak különös húzás volt annak idején.
stevejobs
2009.04.28. 20:30
Címkék: pör snow leopard
Először is munkába állt Mark Papermaster, akinek kálváriáját az IBM-mel és az Apple-lel most nem írom le még egyszer, lényeg az, hogy a 2008 októberében az IBM-nél felmondott szakértőt volt cége beperelte, amiért konkurens vállalathoz áll, ezért aztán csak most tudott először ceruzát hegyezni a cupertinói Hardware Devices Engineering részleg vezetőjeként. Rossz nyelvek szerint a valódi feladata a PA Semi nevű Apple leányvállalat processzorfejlesztésének irányítása, ugyanis Papermaster ahhoz ért igazán. Persze a bíróság előtt ezt tagadta.
Bob Drebin is helyet kapott az igazgatói csapatban, ő korábban az AMD-nél volt vezető beosztásban a Graphics Products Groupnál. Grafikai eszközök fejlesztésének területén elég jelentős tapasztalatokat szerzett meg az évek alatt, az Apple-nél valószínűleg a Snow Leopard Open CL-es gondjait bízzák rá.
Tulajdonképpen a jelenlegi két legérdekesebb terület kapott új gazdát: az egyik a jövő kézikütyüjeihez fejlesztett saját processzor, a másik a grafikus mag kihasználása nemgrafikai feladatokra, ami a Snow Leopard operációs rendszernek az egyik legjobban várt ficsöre. Mindent bele, fiúk.
stevejobs
2009.04.25. 18:11
Címkék: pör
Megnyerte a pert a cupertinóiak ellen az OPTi nevű cég, amelyik 2007-ben indította el az eljárást arra hivatkozva, hogy szándékosan és engedély nélkül használták fel az ötletüket.
A beadványban a predictive snooping elnevezésű szabadalomra hivatkoznak, ami gyorsabb információáramlást tesz lehetővé a processzor, a memória és a számítógép egyéb részei között. Az Appleinsider szerint ez egy tipikus példája a nagyon általánosan megfogalmazott szabadalmaknak, amik csak arra lettek kitalálva, hogy minél több vállalatról húzzák le a bőrt.
Ugyanerre a szabadalomra hivatkozva az OPTi beperelte korábban az ATI-t is, és amíg processzor és memória lesz a világon, valószínűleg senki nincs biztonságban. Az Apple-nek 19 milliója bánja az ügyet. A folyószámlán maradt 28 milliárd 981 millió dollár.
stevejobs
2009.04.09. 08:35
Címkék: pör
Az Elan nevű cég azért pereli az Apple-t, mert szerintük megsértette a szabadalmi törvényeket. A csipgyártó válllalat ugyanis korábban már levédette a "többujjas multitouch gesztusokat, amikkel az egér gombját és funkcióját pótolhatjuk egy érintésérzékeny felületen".
Az Elan a legújabb MacBookokat, valamint az iPhone-t és az iPod touch-ot is támadja, mert szerintük az Apple ellopta az ötletüket, és jól megvalósította. Tárgyaltak Cupertinóval, de miután nem tudtak megegyezni egy mindkét félnek megfelelő megoldásban, jött a bíróság.
Arról, hogy ki lesz a következő cég azok közül, akik az Apple-től nyúlták az ötletet (pontosabban az ötletet és a megvalósítást), egyelőre nincs szó, de tartok tőle, hogy a kis cég tulajdonképpen nekimehet a teljes iparágnak. A Synaptics nevű vállalatot állítólag már legyőzték ugyanezzel a szabadalommal kapcsolatban. Akkor bizonyára annyira megörültek, hogy elhatározták, ábécé rendben végzik ki a mobilgyártókat.
Kicsit arrább lesz még a Palm, őket az Apple korábban már befenyítette, mert a termékük túl sok hasonlóságot mutat az iPhone-nal. Most meg hátulról betámadták mindkettőjüket.