Világ életemben utáltam a böngészőket. Annak idején meg Explorerrel kezdtem, ami meg is pecsételte a kapcsolatomat ezekkel az alkalmazásokkal: lomha volt, megbízhatatlan, és pontatlanul jelenítette meg az oldalakat. Még bőven pc-s voltam, amikor átszoktam a Firefoxra, és a döntés minőségi változást hozott az életemben. Nem mintha a Mozilla böngészője olyan jó lenne, csak jobb, mint a Microsofté. Valamivel pontosabban működött, de a 3.0-ás verzióig pofátlanul sok erőforrást zabált, ráadásul ugyanolyan gyakran összeomlott, mint az Explorer. Egy dolog vigasztalt: a plugin, ami visszahozta a fagyás előtt nézett utolsó oldalakat, és ami már önmagában elég volt ahhoz, hogy örökre búcsút mondjak a Microsoftnak.
Amikor évekkel ezelőtt áttértem Macre, logikus volt, hogy arra is rögtön a Firefoxot telepítettem. Még bőven a 3.0 előtt jártunk, szóval egy rakás hibát is megörökölt az új rendszer, rejtélyes összeomlásokból és maximumra pörgetett processzormagokból nem volt hiány, de úgy tűnt, nincs más választásom: az Apple Safarinak bár voltak szimpatikus vonásai, összességében egy hiányos, félkész próbálkozásnak tartottam.
Pedig közben az Apple sem pihent, kiadta a 2.0-ás, majd a 3.0-ás verziót, utóbbiból lett windowsos is, mindegyiket kipróbáltam, egyiket sem indítottam el ötnél többször.
Aztán pár hónappal ezelőtt a Firefoxom elkezdett hülyén viselkedni. Önmagához képest is megmagyarázhatatlanul hülyén: belassult, rendszeresen meghalt, a tűzrókából egy debil uszkár lett.
Nem volt más hátra, átmenetileg felraktam a Safari 4-et, csak amíg nem derítem ki, hogy mi a böngészőm baja.
Sok reményem nem volt, hiszen a februárban megjelent verzió csak egy publikus béta volt, ami ugye megbízhatatlan, pontatlan, benne van minden rosszaság, amit csak el lehet képzelni.
Ehhez képest egy héttel a telepítés után elkezdett nagyon nem érdekelni, hogy mi van a Firefoxszal. Az oldalak gyorsabban töltődtek be, mint korábban bármivel. A bétaállapotú program stabilitása nagyságrendekkel jobb volt, mint az évek alatt használt böngészők közül bármelyiké. A szkrollozás finom. A funkciókból végre nem hiányzik semmi.
Őszintén szólva olyan magától értetődően működik a Safari 4-es, hogy a post írása előtt biztos, ami biztos alapon utánaolvastam, hogy valóban bétaállapotú-e még, vagy menet közben észrevétlenül települt a 4.1, vagy valami hasonló.
Sokáig tartott, és őszintén szólva a korábbi tapasztalatok alapján nem gondoltam volna, hogy pont az Apple-től kapom meg, de végre használható böngészővel dolgozhatok. Persze néha teker a strandlabda, ami nem jó. Megesik, hogy meghal a program, de az én idegrendszeremet olyan összeomlások trenírozták, hogy ez a heti kettő halál meg se kottyan. És nagyon élvezem azt is, hogy a kétmagos, másodpercenként kábé tízmilliárd lebegőpontos feladat elvégzésére alkalmas processzoromat nem szopatja szét a böngészőm hat-hét teljesen átlagos oldal futtatásával.
Elégedett vagyok a 4-es bétával, de komolyan. És szerintem ti is, mert míg tavaly novemberben még csak a 16 százalékotok használt Safarit, addig ma ez az arány már 29 százalékos. Na de nézzük meg szétbontva, hogy melyik verzió fut a gépeteken:
stevejobs
2009.03.22. 07:10
Címkék: megmondás
Steve Ballmert azért szeretjük, mert a világ CEO-i közt ő a legnagyobb majom és néha hihetetlen baromságokat tud mondani, amik remekül idézhetők. Félre ne értsetek, amellett, hogy mindez nyilván a jelleméből is fakad, biztos vagyok benne, hogy tudatos marketingszempontok is vannak a megnyilvánulások mögött, ezzel együtt időnként remekül mulatok az öregen. Az elmúlt hónapokban az Apple/iPhone erősödését és a Windows/Windows Mobile gyengülését látva többször is elmondta, hogy Steve Jobs cégének meg vannak számlálva a napjai, sőt, a Nokia meg a Google is retteghet a Microsofttól. Máskor meg ugye arról beszél, hogy az Apple-t kéne másolni.
Sebaj, itt az újabb fejezet: Ballmer szerint a gazdasági világválság jól jön cégének és a pc-s partnereknek, mert az emberek elfordulnak a drága Macintoshtól. Mint mondta:
Tovább olvasom
stevejobs
2009.02.05. 12:17
Címkék: itunes megmondás
Bár hivatalosan Magyarországon sosem lehetett dalokat vásárolni az Apple online zeneáruházában, azért volt egy rakás trükk, amivel ki lehetett játszani a rendszert. A legegyszerűbben úgy, hogy gift cardot vásároltunk, a regisztrációkor megadtunk egy amerikai címet, aztán már tölthettük is le a Bing Crosby-összest.
A 9to5Mac szerint azonban ennek vége. A blog arról ír, hogy megszűnt a külföldi zeneletöltés lehetőse, azaz csak abból az országból lehet vásárolni, ahol az adott gift card, hitelkártya be van jegyezve. Nem is egy síró kelet-európai jelezte a problémát, hanem egy sokat utazó amerikai, aki eddig gyakran töltött le repülőtereken videókat, dalokat, az utóbbi napokban azonban látszólag megszűnt ez a lehetőség.
Mivel az Apple-nek tökmindegy, hogy hol vásárol az ügyfél, sőt, egyetlen célja az, hogy minél több dalt adjon el, valószínűleg már megint a nyomorult lemezkiadók köptek a levesbe, pedig már azt hittük, hogy Steve Jobs úgy rángatja a tökeiket, ahogy épp a kedve tartja.
Mindenesetre pusztulásra ítélem azt a szerencsétlen szolgáltatáshalmazt, amelyik érdekének tartja a szolgáltatás mind szűkebb elérését, és amelyik képes elérni olyasmit, hogy mondjuk Magyarországon ne vásárolhassak dalokat az iTuneson keresztül. Aztán meglepetten pislog az összes kiadó, amikor inkább letöltöm torrenttel az egészet.
Mivel a 9to5Mac kommentjeiből kiderül, hogy néhányan észlelték a problémát, mások azonban nem, írjátok meg, hogy nektek mi a tapasztalatotok? Működik az iTunes Store paypal-hozzáféréssel? Gift carddal? Szittya varázslattal? Sehogy?
stevejobs
2009.01.13. 11:44
Címkék: mac megmondás
- Mac mini 2 gigahertzes Core 2 Duo processzorral, Nvidia 9200M grafikus gyorsítóval, 120 gigabájtos merevlemezzel, dvd-íróval 500 dolláros áron
- Mac mini 2,4 gigahertzes Core 2 Duo processzorral, Nvidia 9400M grafikus gyorsítóval, 160 gigabájtos merevlemezzel, dvd-íróval 700 dolláros áron
- 20 colos iMac négymagos, 2,33 gigahertzes Core 2
Duo Quad processzorral, két gigabájt memóriával, 9600M grafikus gyorsítóval, 1200 dolláros áron - 24 colos iMac négymagos, 2,83 gigahertzes Core 2
Duo Quad processzorral, négy gigabájt memóriával, 9600M grafikus gyorsítóval, 1800 dolláros áron - 28 colos iMac négymagos Core i7-es processzorral, 9800M grafikus gyorsítóval, 4 gigabájt memóriával, 1 terabájt merevlemezzel 2200 dolláros áron
- Mac Pro kétszer négymagos Core i7-es processzorral, Ati Radeon HD 4870 grafikus gyorsítóval, 4 gigabájt memóriával, 1 terabájt merevlemezzel 2800 dolláros áron.
A követeléseimet legkésőbb 2009. február 15-ig végrehajtani incl. a kommentekben érkező alábbi kérésekkel:
stevejobs
2009.01.11. 15:54
Címkék: pletyka iphone megmondás
Az elmúlt napokban egy rakás hír jelent meg arról, hogy négymagos processzor kerül az iPhone-ba, mert csak. Leginkább az táplálta a hírt, hogy az ARM forradalmi, magonként 10 mw fogyasztású csipet ígért a közeljövőben. Sokan egyből arra gondoltak, hogy akkor a nyáron bemutatkozó új mobilba már biztosan ez a csip kerül, de ennek fizikai és elvi akadályai is vannak.
A fizikai talán a legfontosabb: idén még nem lesz négymagos ARM. A gyártó ugyan rövidesen piacra dobja a Cortex A8-at, eddigi leggyorsabb processzorát, ami a most bejelentett Palm Prébe is belekerül majd, a multicore-t azonban leghamarabb 2010-ben vezetik be. Ezzel tehát be is fejezhetnénk a találgatásokat, de ne tegyünk.
Tovább olvasom