Rövid időre Handrás jóvoltából kipróbálhattam a negyedik generációs iPod nanót, úgyhogy aki rosszul lesz a készüléknek még az említésétől is, az most semmiképp ne olvasson tovább, mert folyamatosan a nanót fogom emlegetni.
A legfontosabb megállapítás, hogy a középső iPod egyre kevésbé fotogén. Az első nemcsak szép volt, a fotókon is remekül nézett ki, míg a második az életben és a valóságban is csúnyára sikerült (mondhatom, nekem is olyanom van). A harmadik képeken randa, a valóságban egész mutatós volt, míg a negyedik leginkább semmilyennek tűnt, amíg élőben nem láttam, amikor viszont kiderült, hogy gyönyörű. A kivitelezés minősége, az enyhe hajlítás, az elkeskenyedés a széleken, mind-mind hatásos optikai tuning, és komolyan gondolom, amikor azt írom, hogy a negyedik nano az első óta messze a legszebb. Ennek persze nem lenne jelentősége, ha emóciók nélküli robotok lennénk, de én például nem vagyok az, és örülök, ha a körülöttem található tárgyak kinéznek valahogy. Például jól.
Azt ugye már tudtuk, hogy a kapacitás változatlan áron kétszeresre nőtt, meg hogy megmaradt a 3G kijelzője, csak elforgatták azt. Az állított képernyő miatt viszont oldalra kell fordítani a lejátszót, ha filmet néznénk vele, bár ha rajtam múlna, nem néznénk: kevés a két col, 55 másodpercnél hosszabb videókat nem szabadna nézni rajta, mert félő, hogy a nagy igyekezettől ráfröccsen az ember szeme az apró lcd-re.
Az új nanóba egyébként mozgásérzékelő került, úgyhogy rángatással is tudunk dalokat váltani, egyszer majd biztos elém áll valaki és elmagyarázza, hogy mi a jó ebben a funkcióban. Oldalra fordítva meg gyakran átalakul az, amit a képernyőn látunk: iPod-módban a dalok albumai jelennek meg coverflow-nézetben, a fotók meg a kijelzővel együtt mozdulnak, ami főleg a fektetett képeknél jön jól.
A Geniusról már írtam, pont úgy működik a készüléken, mint a számítógépen, a hangminőség nem változott, szerintem az akkukapacitás is ugyanaz, mint a 3G-nél volt.
Zárószónak annyit, hogy ha most akarnék mp3-lejátszót venni, ezt nagyobb örömmel vinném haza, mint annak idején a 2G-t, és legalább annyira örülnék neki, mint amennyire annak idején az első modellnek (amit aztán valami szemétláda ellopott). Akinek valamiért még nincs nanója, se iPhone-ja, annak mindenképp megéri elgondolkozni ezen a készüléken, bár kövezzetek meg, de szerintem akkor is a kijelző nélküli shuffle a legjobb lejátszó, amit az emberiség pár ezer éves történelme során megalkotott.
stevejobs
2008.09.08. 11:45
Címkék: ipod nano
Holnap lesz a bemutató, jönnek az új készülékek, ez most már majdnem biztos, és nemcsak azért, mert Kevis Rose azt mondta. Az elmúlt napokban-hetekben egy rakás nano-fantáziakép lepte el a netet, van, amelyik jobban, van, amelyik rosszabbul sikerült, közös bennük, hogy a legritkább esetben mutatják az igazi készüléket, inkább valaki Photoshopban hozta össze a munkákat.
Ilyet meg mi is tudunk, ez jutott eszembe a legutóbbi fotó nézegetése közben, úgyhogy arra kértelek titeket, ha esetleg van ötletetek arra, hogyan néz majd ki a kütyü, azt feltétlenül küldjétek el.
Na, a Geekblog szerzője úgy gondolta, a megjelentekhez hasonlót, vagy akár jobbat ő is tud készíteni, a képet el is küldte nekem, amit én most megosztanék veletek. V. szerint az új nano nem lesz érintőképernyős, ezért hagyta meg rajta a click wheelt, a készülék formája meg félúton van a Touch és a hagyományos iPodok között.
Holnap meglátjuk.
stevejobs
2008.09.06. 07:41
Címkék: pályázat ipod nano
A dátum ugye szeptember kilencedike, szóval három nap múlva kiderül, milyen is lesz az új iPod nano, de már most megjelent egy kép, amire az összes fontosabb híroldal azt mondja, hogy ez az, ilyen lesz, kiderült, lelepleződött.
A képen egy hosszúkás iPod nano látható, pont, amilyet Kevin Rose jósolt, ez pedig két dolgot jelenthet: vagy valóban az új készüléket látjuk, vagy valaki addig szórakozott a Photoshoppal, amíg létre nem hozta vele Rose álmát, hogy azzal hitelesítse saját vízióját (ebben az esetben az előző bűvészkedés jobban tetszett).
Mindenesetre a képen is látható nano folytatja azt a trendet, ami a második generáció megjelenésével kezdődött: a sorozat szerintem egyre csúnyább. Persze ez ízlés dolga, de az első széria fehér/fekete lejátszóinál szebb szerintem még nem készült, a második túlságosan minis lett, a harmadik egy fémbutykos, a mostani meg kész kínai piac. Persze, tudom, a háttértár twice as amazing, meg a kezünkbe fogva biztosan más lesz majd az érzése.
Mindenesetre a készülékről csak egy homályos fotót sikerült készíteni, valahogy a fókusz mindig a kritikus pillanatban szarik be, vagy csak arról van szó, hogy az ipari kémek a világ legtehetségtelenebb fotósai. Esetleg átverés az egész.
Mindenesetre aki érez magában annyi ihletet, hogy összedobjon egy képet az iPhone nano 4. genről, az küldje el nekem, hogy megoszthassam a világgal.