Rövid időre Handrás jóvoltából kipróbálhattam a negyedik generációs iPod nanót, úgyhogy aki rosszul lesz a készüléknek még az említésétől is, az most semmiképp ne olvasson tovább, mert folyamatosan a nanót fogom emlegetni.

A legfontosabb megállapítás, hogy a középső iPod egyre kevésbé fotogén. Az első nemcsak szép volt, a fotókon is remekül nézett ki, míg a második az életben és a valóságban is csúnyára sikerült (mondhatom, nekem is olyanom van). A harmadik képeken randa, a valóságban egész mutatós volt, míg a negyedik leginkább semmilyennek tűnt, amíg élőben nem láttam, amikor viszont kiderült, hogy gyönyörű. A kivitelezés minősége, az enyhe hajlítás, az elkeskenyedés a széleken, mind-mind hatásos optikai tuning, és komolyan gondolom, amikor azt írom, hogy a negyedik nano az első óta messze a legszebb. Ennek persze nem lenne jelentősége, ha emóciók nélküli robotok lennénk, de én például nem vagyok az, és örülök, ha a körülöttem található tárgyak kinéznek valahogy. Például jól.

Azt ugye már tudtuk, hogy a kapacitás változatlan áron kétszeresre nőtt, meg hogy megmaradt a 3G kijelzője, csak elforgatták azt. Az állított képernyő miatt viszont oldalra kell fordítani a lejátszót, ha filmet néznénk vele, bár ha rajtam múlna, nem néznénk: kevés a két col, 55 másodpercnél hosszabb videókat nem szabadna nézni rajta, mert félő, hogy a nagy igyekezettől ráfröccsen az ember szeme az apró lcd-re.

Az új nanóba egyébként mozgásérzékelő került, úgyhogy rángatással is tudunk dalokat váltani, egyszer majd biztos elém áll valaki és elmagyarázza, hogy mi a jó ebben a funkcióban. Oldalra fordítva meg gyakran átalakul az, amit a képernyőn látunk: iPod-módban a dalok albumai jelennek meg coverflow-nézetben, a fotók meg a kijelzővel együtt mozdulnak, ami főleg a fektetett képeknél jön jól.

A Geniusról már írtam, pont úgy működik a készüléken, mint a számítógépen, a hangminőség nem változott, szerintem az akkukapacitás is ugyanaz, mint a 3G-nél volt.

Zárószónak annyit, hogy ha most akarnék mp3-lejátszót venni, ezt nagyobb örömmel vinném haza, mint annak idején a 2G-t, és legalább annyira örülnék neki, mint amennyire annak idején az első modellnek (amit aztán valami szemétláda ellopott). Akinek valamiért még nincs nanója, se iPhone-ja, annak mindenképp megéri elgondolkozni ezen a készüléken, bár kövezzetek meg, de szerintem akkor is a kijelző nélküli shuffle a legjobb lejátszó, amit az emberiség pár ezer éves történelme során megalkotott.