Hát, mondjuk inkább úgy, hogy félnótás (hahahahaha). Az iTunes 8-as új szolgáltatásáról van ugye szó, ami elvileg kitalálja, hogy milyen zenéket szeretünk hallgatni, és ezt figyelembe véve állítja össze playlistjeinket. Igen, mint a Last.fm, vagy a Pandora, csak most elsősorban a gépünkön tárolt dalokat fésüli át és rendezi újra a program.

Az iTunes 8 telepítése és a szolgáltatás aktivizálása után a program átfésüli az összes dalt a library-ben, az adatokat (de nem a személyeseket) elküldi az Apple-nek, a központi algoritmus egy adatbázis segítségével kiértékeli azokat, majd visszajön az okosság, aztán elvileg már működik is a rendszer.

Váltakozó sikerrel. Azt maga Steve Jobs is elismerte, hogy minél többen használják a Geniust, annál jobb lesz, amivel kvázi elismerte, hogy most még inkább butácska, ami a teszt során világosan ki is derült: az elvileg hibátlanul id-taggelt dalok (a borítóletöltő widgetemnek legalábbis elég szokott lenni az információ) feléről, kétharmadáról fogalma sem volt a Geniusnak. Remélhetőleg a későbbiek során ez majd finomodik.



Amikor viszont megismeri a dalt, meglepően okos. Több review-t is olvastam és sokan támadták a Geniust, de én egyszer sem futottam hibás playlistbe, nem fordult elő olyan, hogy egymás mellé pakolta volna Yann Tiersent, Snoop Doggot meg a Szomszédok zeneszerzőjét, Hidas Frigyest (főleg, hogy utóbbitól nincs is mp3-om).

Sokkal inkább olyan dalok listáját láttam, amik nem feltétlenül egyeznek a műfaj, az előadó személye, vagy hossz alapján, mégis nagyon jól passzolnak egymáshoz, ami nekem például már nagyon hiányzott. Az autómba összeállított cédékhez ugyanis egyenként szoktam válogatni a dalokat hangulat alapján, hogy egy dallamosabb Coldplay után például biztosan ne kezdjen üvölteni a Disiz La Peste, mostantól ezt a munkát elvégzi helyettem az iTunes.

Persze még van hova fejlődni, mert a Pandora például figyelembe veszi, hogy mi történik a zenében, nemcsak a metaadatokat nézi át, mint a Genius, tehát megnézi, ki is valójában, nemcsak, hogy mit állít magáról, ennek ellenére az új iTunes is jobban működik annál, mintha simán csak az adatokat ellenörizné. Őszintén szólva engem meg is lepne, ha csak a metaadatok alapján olyan playlisteket tudna összeállítani, amilyeneket nekem készített. Ráadásul minél többen használják, annál jobb lesz, meg ingyen is van, úgyhogy köszöntsük a Geniust, jó, hogy eljött közénk.