Egy újabb fejlesztői interjúval jelentkezünk, ezúttal Szabó Mártont faggatjuk a nemrég megjelent Koin alkalmazásával kapcsolatban, a fejlesztés nehézségeiről beszélgetünk, és megpróbáljuk kideríteni, milyen elgondolás van egy ingyenes, reklámok nélküli app mögött.
A Koin app segítségével rendszeresen követheted a kiadásaidat és bevételeidet, ezekről kimutatást kaphatsz, mindezt egy profi és pofás felületen. Ugyanakkor hasonló appokból van egy pár az App Store-ban. Miért született meg ez a példány?
A Koin egy nagyon fontos "piackutatás" volt nekünk, hiszen nem tudtuk és nem értettük azt, hogy miért nem csinált még senki ilyesmit itthon. Azért, mert ennyire nincs rá igény, vagy azért, mert senki nem szánta el rá magát? Úgy láttuk, hogy az app a piacon kvázi hiánypótló jelleggel lenne jelen, mivel magyar a felülete. Ez előnyt jelent, pláne, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos kifejezések sokaknál még magyarul is "idegen nyelvnek" számítanak. A több mint 20 ezer letöltés viszont nagyon erős és pozitív visszajelzés számunkra, hogy jó irányba indultunk el, különösen, hogyha a két alkalmazás boltban az értékeléseket is megnézzük.
A végső cél azonban az, hogy egy lényegesen komplexebb, "personal finance manager" szolgáltatást építsünk fel, ahol az emberek egyszerűen, mindent átfogóan, egy helyen tekinthetik át a pénzügyi helyzetüket, emellett mindenféle automatizmus segítse az adatok bevitelét és támogassa a felhasználókat a pénzügyi döntéseik meghozatalában.
És ne felejtsük el a legfontosabbat: számomra meglepő módon ingyenes a Koin, szemben a hasonló, költség trackelő appokkal. Reklámokat sem találtam benne, vagyis úgy tűnik, mint egy profi hobbiprojekt. Mi az elképzelés mögötte, hogyan fog ez egy jövedelmező vállalkozássá válni?
Azért ingyenes, mert látjuk, hogy a hazai piacon nem lenne életképes egy fizetős alkalmazás, olyanból már van rengeteg. Azt pedig nem gondoljuk, hogy a jelenlegi állapotban érdemi bevételt lehetne termelni hirdetésekből - ráadásul a hirdetések megjelenítése sokat ártana a használhatóságnak. Ezért már a kezdetek kezdetén eldöntöttük, hogy ingyenes lesz, de ettől még nem tekintjük hobbi projektnek, legfeljebb annyiban, hogy imádunk dolgozni rajta.
De még mindig adja magát a kérdés: mi hozza végül a megtérülést?
Egyelőre nincs konkrét elképzelés arról, hogy milyen üzleti modell kerüljön mögé. Azt a startup filozófiát valljuk, hogy először legyen egy jó terméked, mert csak azzal szerezhetsz felhasználókat. Így a termékfejlesztési ciklus egyik legkritikusabb szakaszában a termékre és a felhasználók igényeire lehet fókuszálni. Nem vonja el a figyelmet és az erőforrásokat az, hogy egy papíron kitalált üzleti tervnek kelljen megfelelni.
Úgyis csak az idő előrehaladtával derül ki az, hogy a koncepció valóban életképes-e. Így mire a termék érettebb szakaszába lép, addigra már a készítőinek is precízebb elképzelése lehet arról, hogy milyen üzleti modell lehet sikeres, ráadásul addigra már a jövőbeli piacának alapjait is kiépítette.
Ettől függetlenül persze folyamatosan gondolkodunk azon, hogy mi az, amiből majd a hosszútávú, stabil működést biztosíthatjuk.
Amikor beszéltünk az egyik konferencián, ezt a filozófiát "szilícium völgyinek" aposztrofáltad.
Talán ez a filozófia az, amiért például az Apple-ről azt mondják, hogy "startup jellegű" vállalat. Annak szellemében készítik a termékeiket, hogy az üzleti sikert a jó termékek hozzák meg, nem pedig az, hogy a tulajdonosok és a management által elvárt számoknak mennyire felelnek meg. Aki utóbbi világot ismeri, az tudja, hogy bevett gyakorlat a nagyvállalatoknál, hogy csak kidolgozott és "alátámasztott" üzleti tervre lehet beruházási keretet igényelni. Azaz itt a fordított logika érvényesül: a pénzügyi szempontrendszer kerül előtérbe a termékfejlesztés rovására.
Hogy állt össze a Koin? Látom, hogy profi cucc, a weboldal, az app használata lendületes, kitalált. Kik dolgoztatok rajta?
A Mito nevű ügynökség tulajdonosaival határoztuk el, hogy belevágunk ebbe a projektbe, amikor már huzamosabb ideje együtt dolgoztunk. Korábban az iWiW-nek voltam társtulajdonosa és aztán ügyvezetője, jelenleg napi szinten én viszem a Koinnal kapcsolatos ügyeket, és a termékfejlesztéssel kapcsolatos feladatok is hozzám tartoznak, a többiek pedig támogatnak ebben. Mindenesetre elmondható, hogy egy nagy tudású, sokat látott-tapasztalt tulajdonosi kör jött össze.
Mennyit foglalkozol a Koinnal? Ez a fő tevékenység?
A Koint fejlesztő cég felépítésénél fontos szempont volt, hogy saját, napi 8 órában a terméken dolgozó, szuper csapatot építsünk. Szerencsére ez mostanra sikerült is.
Mellettük kiváló, külsős szakemberek is dolgoztak, dolgoznak rajta. Erősen hiszünk abban, hogy ebből valami izgalmas és jó dolgot lehet csinálni, ezért hosszútávra rendezkedtünk be.
Hány felhasználó töltötte le az appot? Hányan használják aktívan, van erről statisztikátok?
Ahogy már korábban említettem, most 20 ezer felett járunk, ennyi az elmúlt két hónap egyenlege. Az aktív felhasználószám több mint 6 ezer volt az elmúlt hónapban.
Hogyan oszlik meg ez az iOS és az Android között?
Egyelőre a letöltések számának 60 százaléka az iOS verzió, de ez azért van így, mert érdekes módon az indulást követő időszakban nagyságrendekkel magasabb volt a letöltési szám iPhone-on. Ez azonban megfordult és most már a napi Androidos letöltésszám háromszor magasabb.
A program az iCloudba menti az adatokat, vagyis bevetitek ti is a legutóbbi lehetőségeket. Mennyire nehéz vagy körülményes használni az Apple felajánlott lehetőségét, hogy használhatjátok a júzer saját tárhelyét?
Voltak vele nehézségek, de ez inkább annak köszönhető, hogy a számlafotók miatt a feltöltést nehéz volt optimalizálni.
Az App2012 konferencián a fejlesztői cloud eszközök (könnyen, olcsón, gyorsan) témájában szólaltál fel, esetleg a mi olvasóinknak is összefoglalhatnád, milyen lehetőségek vannak előttük.
Törekszünk arra, hogy minden fejlesztési, üzemeltetési problémánkra vagy igényünkre próbáljunk találni valamilyen támogató eszközt. Ezért rengeteg külső, cloud alapú vagy opensource cuccot használunk. Csak hogy a két kedvencemet említsem: az egyik a TestFlight, ami a beta teszteléshez nyújt segítséget. Ennek legfontosabb képessége, hogy over the air lehet a fejlesztési fázisban lévő appot terjeszteni a beta teszterek között. Aki már próbálta ezt az Apple által elképzelt, fapados módszerrel, az pontosan tudja, hogy ez a folyamat egyébként mennyire macerás. A másik szolgáltatás pedig a UserVoice, ami az ügyfélkapcsolati tevékenységet és a felhasználói ötleteket, visszajelzéseket segít menedzselni. Néhány perc alatt felkonfigurálható egy teljesen profi, ügyfélszolgálati alkalmazás. Egyszerre támogatja a helpdesk tevékenységet, miközben egy roppant jó visszajelzési csatorna is. Ha esetleg ez érdekel valakit részletesebb, akkor már elérhető a prezim az App2012 konferencia oldaláról.
Nemrég jött ki egy új update, ebben mi az újítás?
A legfontosabb új funkció a valutában történő beviteli lehetéség, iOS-en pedig az iPhone 5 kompatibilitás. De még számtalan kisebb-nagyobb, elsősorban a felhasználói élményt fokozó javítás, módosítás van benne. Egyébként gőzerővel fejlesztünk. A következő frissítésben megjelenik a felhasználók által leginkább igényelt egyenlegkezelés, közben pedig dolgozunk a webes verzión, ami később az egész platform alapját fogja képezni.