Budapesten napközben közlekedve két életmentő appot használtam rendszeresen: az egyik a Google forgalomfigyelő szolgáltatása, ami azonban sokszor baromságokat mutat. Piros csíkokat, dugókat olyan helyeken, ahol odaérve kiderül, hogy semmi probléma nincs.
Emiatt kellett a második app. Az UTV-s kamerák képeit térképen vagy egymás mellett megjelenítő remek kis programról tavaly a megjelenése előtt írtam, azóta is lelkesen használtam.
Aztán nemrég észrevettem, hogy nem jönnek be a kameraképek. Legyintettem, tudtam, hogy az UTV korábban sem tudta biztosítani a 100 százalékos működést. Aztán leesett, hogy az app már egyáltalán nincs az App Store-ban.
Az appot fejlesztő Nyirfa Laci tegnap megerősített a félelmemben:
Az UTV nem tudja a képeket szolgáltatni a rendszerünk felé, mivel szerverei meghibásodtak, és javításukat anyagi okokból nem tudja kivitelezni. Szomorú, de sajnos tipikusan magyar történet. Jó ideig reménykedtünk benne, hogy megoldódik, és csak hibaüzenetet írtunk a felhasználók felé, de már tuti hogy végleges.
Időnként még reflexből előrántom a telefonom az első sarkon az irodából elindulva, hogy megnézzem érdemes-e kikanyarodni a Hungáriára, és csak akkor esik le, hogy annak már vége... A szervereinket már leállítottuk, de a hostingot még szeptemberig fizethetjük, mivel egy éves szerződésünk van a GTS-szel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.