Balogh Gábor koncepcióképeit kábé egy éve hoztuk le itt a blogon. A tervek nagyot szóltak, teljesen rákattant az egész világ, Gábor pedig rögtön az Apple Watch-csal kezdett foglalkozni, amint az Apple kinyitotta a kapukat. Egy interjúban nálunk is elmondta a véleményét az óráról, az uniformizálódásról és a GUI-ról.
Mostanra pedig már kint van egy olyan alkalmazás (Gneo), ami az ő tervei alapján készült. Nem is akárhogy.
Gábor ugyanis nem viccelt: tényleg utálja az uniformizálódást, és szerinte az Apple Watch grafikus felületével tényleg agyonvágták a dizájnt. Miközben a fél programozóvilág az Apple által kiadott anyagokból, az Apple Human Interface Guidelines nevű kottájából játszik, és egységesített, tutira működő megoldásokat fejleszt az órára, Gábor már a legelején egy új kinézetet álmodott meg a Gneónak. Ezt:
Gneo for Apple Watch from Gneo on Vimeo.
A cél természetesen a megkülönböztetés, ahogy Gábor le is írja a Medium.com-on közzétett írásában, amiben összefoglalja a tapasztalatait. Bevallja, hogy egyáltalán nem az Apple Human Interface Guideline-ja alapján tervezett, hanem végiggondolt mindent az alapoktól. Persze nagyon távolra nem merészkedhetett: noha az Apple Watch bemutató videókban egy rakás izgalmas ficsört mutatnak be, ezek jelentős része nem elérhető a külsős programozóknak.
A Taptic engine az egyike azoknak, amiket nem használhat szabadon bárki. A gyorsulásmérő egy másik. Nem használhatják a Koronát a screenek közötti léptetésre, és dinamikus UI animációkat sem építhetnek be. Sőt, a status barba sem tehettek egyedi fontot.
Az egy képernyőre helyezett információkat minél jobban lecsupaszították. A cél az volt, hogy az információt minél egyértelműbben mutassák meg, és a kiadott parancs minél pontosabban érjen célba. Ennek megfelelően például egy adott nap elfoglaltságát a Gneo egyetlen, jól érthető foglaltságjelzővel mutatja meg például:
Ez a naptári beírások mennyiségéből és az aktuális post-it jegyzetekből következtet ki. A végeredmény egy zöldes vonal, amivel már kalkulálhatunk.
Megkerestük Gábort újra, hogy megtudjuk, az elvégzett munka után mi a véleménye az óráról, illetve miket tapasztalt a a programozás során.
Tovább olvasom
szucsadam
2015.01.19. 19:12
Címkék: fejlesztő app ios
Az ugye mindenkinek világos, hogy hacsak nincs egy tényleg szemét jó ötleted, amire ráugrik a sajtótól kezdve a szomszéd Rózsi néni (esetleg az unokája), akkor csekély az esélyed a következő Flappy Bird készítőjeként erőszakkal kivonni magad a pénzcsap áldásaiból. Vagy ahogy egy ősi közmondásom tartja, lehet szerencsével pénzt keresni, csak nem érdemes.
És jönnek a kérdések. Mennyiért adjam az appomat? Hogy hirdessem meg? Mennyit ér, ha kikerülök az ajánlott programok közé? Fontos információk ezek, és sehol senki, aki meglapogatná a vállad, hogy ne félj, majd én elmondom, mi a stájsz.
Viszont vannak olyan jó fej iOS-fejlesztők, akik saját blogjaikon osztják meg a tapasztalataikat velünk. A 9to5Mac szedett össze néhány tanácsot, amiket ki lehet hámozni ezekből az írásokból. Az Unread, az Overcast, a Monument Valley és a Dash fejlesztőinek posztjaiból szemezgettek.
Az Unread fejlesztője például az első 24 órában 10 ezer dolláros bevételt számolt össze, ekkor még ugye joggal hitte azt, hogy élete végéig már csak rendelnie kell a piákat egy kellően nagy jachton, lehetőleg akkorán, amin két vécé is van. Hat hónappal később azonban szomorúan látta, hogy a kezdeti 10 rugóval együtt is csak 32 ezer dollárt sikerült megszereznie. Ne sirassuk nagyon, az 8,8 millió forint, nem rossz az, egyszemélyes vállalkozást már lehet rá építeni. Többet még nem nagyon.
Így néz ki az Unread első fél éve, eladások tekintetében:
Ebből gyorsan itt az első tanulság: soha ne indíts alkalmazást csökkentett áron. A kezdeti letöltésmennyiséget általában a büdös életben nem tudod megismételni. Amit ekkor összegereblyézel, egy elég jelentős része lesz az összbevételednek az első évben. Ugyanezt tapasztalták az Overcast és a Monument Valley készítői is. Az Overcastnál így alakultak a számok, kicsit magasabb a tét:
Itt meg az egyik legsikeresebb iOS app, a Monument Valley görbéje, ami már 6 millió dolláros bevételnél jár:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.08.19. 08:39
Címkék: magyarország program fejlesztő
- Az, hogy kiküldök százötven emailt egy nap, már természetes
- Az is, hogy ennek egy része megválaszolatlanul marad
- Az is, hogy én is elfelejtem a follow-upot, és hetek múlva kapok észbe, vagy akkor sem
De hát én csak egy mezei felhasználó vagyok, azokkal, akik PROFIK, biztos sosem történik meg ez, nem igaz?
Szart nem. Minden egyes nap megtörténik.
Erre a problémára sokan sokféle választ adtak már az elmúlt években. Projektmenedzser programok, CRM rendszerek, sziasztok. De egyikük sem volt még ennyire egyszerűen érthető:
Mert basszus, ez egy email. Néhány karakterrel több: a nevek előtt @ van, a tevékenység előtt !, # a tevékenység tárgya mellett. A képlet tehát:
Tovább olvasom
szucsadam
2014.06.10. 11:04
Címkék: fejlesztő programozó wwdc wwdc2014
Az Apple elérhetővé tette a WWDC session videóit, így azok is végigélhetik a konferenciát, akik nem akarták kifizetni az 1599 dollárt, vagy akiket a sokszoros túljelentkezés miatt beállított random választó elkerült, noha lengették a pénzt.
Évekkel ezelőtt az Apple pénzt kért a videók online megtekintéséért, de mára már elmúlt a smucigság, és ingyen letöltheti bárki az okosságokat.
Asztali gépeken Safarival vagy iOS-en a WWDC appon keresztül nézhető meg a 107 darab videó, ami darabonként 50 perccel számolva 89 óra tanulási anyagot biztosít. Ami nyolc órás nappal és öt napos munkahéttel (haha) számolva csaknem két és fél hétig lefoglalhat minket, ha végig akarjuk ülni. Vannak benne az OS X Yosemite és az iOS 8 új lehetőségeiről szóló részek is, sőt a Swift alapjait is megkapargatják.
A videók elsősorban - és összességében is - programozóknak szólnak, noha annyit még én is értek, hogy ez…
Tovább olvasom
szucsadam
2014.05.09. 10:36
Címkék: interjú vak fejlesztő
Fantasztikus arcokkal ismerkedtem meg az Appleblog és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége közös akciója során. A bennem élő kép a szegény, elesett látássérültekről, akiknek kevés lehetőség adódik érvényesülni, vagy akár kimozdulni a lakásból, gyökeresen megváltozott. Főleg azért, mert sok vakkal találkoztam, aki egyébként ezt ki is kéri magának.
Közülük is van egyvalaki, aki egyáltalán hallani sem akar a vakok külön kezeléséről, és arról, hogy őket bárki is aszerint kategorizálja, hogy éppen nem lát. Torma Zsolt munkájával is igazolja ezt a szemléletet: profi programozó, iOS-re fejleszt alkalmazásokat. Beszélgetésünk után is épp egy állásinterjúra ment egy céghez, és saját programját fejleszti közben.
Nem nagy dolog - legyint Zsolt mindig, amikor erről kérdezem. És egyfolytában erről kérdezem. “De hát hogyan lehet ezt megtanulni így?”, ő pedig minden egyes alkalommal kisiklik a kezeim közül. Elmondja: máshogy, mint a látók, de a végeredmény ugyanaz. Nem az a fontos.
“Nagyon kevesen vannak, akik optimálisan fogadják ezeket a dolgokat. Azokra gondolok, akik egyszerűen tudomásul veszik, maximum megnézik, hogy hogy kötök mondjuk össze egy property-t egy gombbal az Interface Builderben, de ha már látták, akkor ennyi, vége a csodának.
Zsolttal készített interjúmat tehát kezdjük ezzel. Nézzük, hogyan váltja ki az egeret egy vak programozó, csodálkozzuk ki magunkat, és ezután kezeljük őt ugyanúgy, mintha látna:
Tovább olvasom