Múlt héten írtam itt a blogon arról, hogy az iStyle-tól kapott szörnyeteg MacBook Prókat kipróbálva arra a következtetésre jutottam, hogy négy mag nem oldja meg az én problémáimat: rátettem az elérhető leggyorsabb Apple-laptopra a rendszerem, de nem tűnt el a strandlabda, ugyanolyan sokat kellett várnom egy új tab betöltésére, egyszerűen fényévnyire volt az én adatokkal megtömött gépem attól az élménytől, amit mondjuk öt éve okozott a Tiger.
Gondolkoztam a további lehetőségeken. Felmerült ugye a MacBook Air, amit biztos ki fogok próbálni az én adataimmal, de csak a móka kedvéért: nem tervezek most új gépet venni. Szóba került az SSD is, amit aztán gyorsan elvetettem: helyre van szükségem, 256 gigabájt önmagában biztos nem lett volna elég, szóval a dvd-író helyére is adattárolót kellet volna raknom, pedig időnként optikai lemezeket is használok, ez tehát egy kellemetlen kompromisszum lett volna. Ráadásul most nincs is ilyesmire pénzem: egy nagyobb ssd ára bőven százezer forint fölött van, nemsokára házasodok, a számlák meg csak gyűlnek az esküvővel és a lakásvásárlással kapcsolatban is, egyáltalán nem éreztem időszerűnek, hogy egy átlagos magyar havi fizetést költsek egy adattárolóra.
És akkor jött a köztes megoldás, ami semmire sem igazán jó, de alapvetően kezeli a problémámat: vettem egy nagy disznó 7200-as fordulatszámú merevlemezt. A gépben dolgozó verzió 5400-as volt és 250 gigabájtos, amin viszont 20 gigabájtnál sosem volt több szabad hely. Az új ennek a duplája, 500 gigabájtos, ami óriási szabadságérzezet adott már a beépítés előtt, ráadásul a 33 százalékkal gyorsabban forgó lemezek is azt ígérték, hogy valamivel boldogabb lesz az életem.
Elmentem hát iDokihoz, aki szakszerű körülmények közt megkezdte az operációt (egy Macet egyszerűen nem kezd el otthon gányolni az ember).
Először eltávolította a gép hátlapját:
Aztán megszemlélte a poros belsőt:
Kitisztította azt:
Kikapta a merevlemezt:
Egészen pontosan ezt:
Berakta a másikat:
Letisztította a házat:
Meg a külső burkolatot is:
Itt meg Ádámmal örülünk, bár fogalmam sincs, hogyan került közém és a gép közé, és miért okozott neki is boldogságot az új 7200-asom. Talán ez a kollektív Appleblog-boldogság.
Otthon aztán kisebb dráma alakult ki. Formáztam a merevlemezt, felraktam a Snow Leót, majd rádugtam a gépre a Time Machine backupot, aminek ugye elvileg az lenne az értelme, hogy a régi rendszerünket egy az egyben átkerüljön az újra, adatvesztés nélkül.
Ezzel szemben minden szoftverből valami ősverziót töltött át a Time Machine. Pontosabban semmit, a telepítőlemezről ugyanis a 10.6-os Snow Leót tettem fel, és hiába esett már át a gépem hét update-en, ezek közül a Time Machine semmit sem mentett el, így az update után is csak az maradt, amit az update előtt felraktam a Snow Leo dvd-jéről. Éppen ezért öreg volt a Safari, az iTunes, az iPhoto, minden. Utóbbi például el sem indult.
Ekkor nyomtam egy update-et, a Mac OS frissítette magát meg az összes szoftverét, és helyreállt a rend, bár végig szemrehányóan bólogattam: ennek nem így kellett volna történnie. A rendszer meglepően gyors volt, meg kényelmes, viszont egy rakás dolog hiányzott belőle. Például hiába nyomtam reggel még a régi merevlemezzel egy backupot, az elmúlt három hétben készített fotók mind hiányoztak az iPhotóból. Ott volt a helyük, de csak szürke négyzetek látszódtak, nem a képek. El sem tudtam képzelni, mi minden maradhatott még le, és miután hívtam iDokit, kiderült, hogy az eset nem egyedi: a Time Machine tényleg ilyen szar, rendszeresen elfelejt ezt-azt lementeni, így viszont pont arra alkalmatlan, amire kitalálták, a biztonsági mentésre.
Szerencsére a régi merevlemezem még megvolt, így iDoki javaslatára rákötöttük azt a gépemre, majd elindítottuk a SuperDupert, ami képes arra, amire a Time Machine nem: egy az egyben átrakja az egyik merevlemez tartalmát a másikra.
Azóta van egy teljes rendszerem. Nem változott meg az életem, nem lett sokkal gyorsabb a munkavégzés, de a több szabad hely érezhetően gyorsította a merevlemez működését, ami eleve nagyobb fordulatszámon pörög, így összességében érezhetően kényelmesebb lett a munka. Persze a 7200-as valamivel hangosabb, kicsit jobban vibrál, ezek azonban még akkor sem zavarók, amikor reggelente hét körül írom a posztokat tök csöndben az Appleblogra úgy, hogy Dóra a szomszéd szobában alszik.
Szerintem egy forintra leosztva még mindig így értem el a legtöbb változást, de azért rövidesen kipróbálok egy Airt is, hogy megtudjam, az ssd mennyit változtatott volna az életemen.
szucsadam
2011.02.07. 11:20
Címkék: én
Azt hiszem, itt a blogon a 2500 posztra érkezett kábé 100 ezer komment, sokszor vérre menő csatározások után nem kell senkinek különösebben magyarázni azt, hogy a Maces srác vagy az Apple-fan szavak hallatán erős indulatok gerjednek a legtöbb emberben. Ezt az ember elfogadja vagy nem, tök mindegy, létezik, és nagyon erős hatást fejt ki. Egy számomra különös felfedezés miatt írok erről a jelenségről: olyan embereket is elragad a rajongás vagy a rajongás miatti ellenérzés és a termékkel szembeni előítélet, akikről sosem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokkal egyáltalán foglalkoznak. Sőt durvábbat mondok: szerintem ők sem gondolják.
Azt már korábban megfigyeltem, hogy ha valami olyan terméket vagy szolgáltatást dicsérek egy társaságban, aminek köze van az Apple-höz, rögtön rámugrik valaki, és olyan vehemenciával kezd el magyarázni, integetni, és olyan indulatosan beszél, hogy néhány higgadt ellenérv után jobbnak találom gyorsan rövidre zárni a beszélgetést, és a süket oposszumokról vagy a háromkerekű biciklikről kezdek inkább egy hosszabb értekezésbe. A társaság lehet a családom, ismerősök, itt lerendeztem azzal a dolgot, hogy biztosan az Appleblog miatt akarnak verbálisan letiporni, ezáltal a sárkány fejével kardjuk hegyén önnön vállukat megpaskolni. Ameddig lehett, tiltakoztam az ellenfanok táborának létezése ellen, nem hittem el, hogy valami _ellen_ ekkora erőbedobással kell kardot rántani, főleg ha történetesen arról beszélünk, hogy mások milyen telefont, számítógépet, zenelejátszót használnak, szeretnek.
Tovább olvasom
Magyarósi Csaba
2011.02.03. 12:34
Címkék: én iphone
Elég sok bajom volt vele, jöttek az új szoftverek, a 3G-m meg egyre lassabb, nehézkesebb, gyűlöletesebb készülék lett. Végül eljutottam odáig, hogy szinte már csak telefonálásra, email-olvasásra használtam, a Safari elindítását legfeljebb különösen indokolt esetben mertem megkockáztatni.
Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt belőle a 3G. Volt, nincs. Azóta csak az Edge hálózatra hajlandó rácsatlakozni, és nemcsak a jelzéssel van a baj: az adatátviteli sebesség valóban nem megy másodpercenként 150-200 kilobit fölé.
Jogos a kérdés, hogy akkor most milyen telefonom is van valójában. Az iPhone 3G ugyanazt a hardvert használta, mint az Apple első mobilja: ugyanaz a csip, ugyanannyi memória, ugyanaz a kamera és kijelző. A legnagyobb különbséget a 3G-kompatibilitás jelentette. Van ugyan még itt GPS, meg műanyag hátlap, de az alapvető evolúciós változást mégis a szélessávú mobilnet jelentette, ami most oda.
Ha tehát mindenképp el kéne valahol helyeznem a készüléket, akkor azt mondanám, hogy ez az iPhone 2,3G, szóval néhány évnyi kitartó használattal sikerült 0,7 generációval redukálnom a mobilom értékét.
Egyébként nem is zavar. Emailezéshez ez is elég. Weblapokat már rég nem nézek vele, ha mégis, nem a sávszélesség lesz a szűk keresztmetszet: a régi hardver olyan nehezen, lassan indítja el a böngészőt, rajzolja ki a kijelzőre a pixeleket, hogy a mobilnetre még most sem kell várni. Nem is lett érezhetően lassabb az iPhone.
Hát így élünk mi, szeretetben, öregecskén, lassacskán, békességben.
Amíg be nem vágom ezt a dögöt egy kamion kerekei alá.
szucsadam
2010.09.25. 11:48
Címkék: én
Épp az M1-esen haladok Győr felé, és noha ezt az utat általában sokkal szívesebben teszem meg vonattal, mint busszal (már ha csak e kettőt soroljuk fel lehetőségként), most valamiért mégis az utóbbit választottam.
Alapvetően az a baj a busszal, hogy például ezt a posztot az egyik combomon egyensúlyozó laptopomon írom (a kinyitott kijelző nem fér el a szemközti ülés miatt, iPaddel kényelmesebb), nem lehet a fákat bámulva sétálgatni a járművön, ráz, egyáltalán, az IC-khez összehasonlítva, amikkel időnként utazom, szinte lehetetlenség dolgozni rajta.
Most azonban egy olyan aduászt tett le az asztalra a Kisalföld Volán (és ha jól informált a sofőr, a Volánbusz is), ami miatt már elgondolkozom: az iPhone-om észrevett egy nyitott hotspotot még indulás után, aminek a neve már gyanús volt: KVBuszNET. A fura az volt, amikor az erdő közepén is ott volt, 50 kilométerre a fővárostól: kiderült, a busztársaság mifije az, amit egy hónapja szereltek be.
Most rácsatlakoztam, és megy. Nem tudom, hogy csinálja, nekem még egyáltalán térerő sem igen szokott lenni errefelé, de 400k-val jönnek a cuccok. Nem beszélve arról, hogy egy száz megás appot is simán leránthatok útközben iPhone-nal, mint ahogy azt most is teszem, nincs a 30 megás korlát.
A vonatos utazásról ezen a vonalon (Budapest-Bécs) korábban írtunk, milyen tragédia: folyamatosan szakad a vonal, a tethering egy katasztrófa, folyton elő kell venni az iPhone-t ellenőrizgetni. Most legalább ez a probléma nincs: néha megszakad néhány másodpercre a jel, de legalább sokkal kénylemesebb az egész kezelése. Ha földszintre, az asztal melletti helyekre ültem volna, akkor pedig még a combomon egyensúlyozást is megspórolom.
Magyarósi Csaba
2010.07.12. 15:40
Címkék: safari én megmondás
Igazság szerint én csak egyet vártam az új böngészőtől: hogy az url-sáv értelmesebb legyen, és a Chrome-hoz vagy a Firefoxhoz hasonlóan megértse, ha nem webcímet, hanem csak valami hülyeséget pötyögök be.
Ezt nem sikerült.
Felmerült ugyanakkor néhány kompatibilitási probléma. Vagy annak tűnő hiba, segítsetek kideríteni, hogy a Safari 5 telepítésével egy időben sikerült valamit nagyon elrontanom a gépen, vagy tényleg a böngészővel összefüggő jelenségről van szó.
Az egyik első, ami feltűnt, az az Appleblog oldalán található aktuális látogatószámláló. Ez ugyanis beragadt, mindig ugyanannyit mutat, és csak a böngésző összes emlékezetének meg cookie-jának a törélese segít, de az is csak egyetlen alkalom erejéig.
A másik jelenség a Google-birodalommal áll összefüggésben. Régebben, amikor Gmailben nyomtam egy Reply-t, a kurzor automatikusan az új üzenetbe ugrott, már írhattam is a szöveget. Most oda kell kattintanom.
Google docs: egy SUM-függvény után elég volt kijelölnöm az egyenlet szempontjából izgalmas cellákat, most előbb bele kell kattintanom a SUM után található bezárt zárójelbe, és csak utána jöhet a pitbull terrier.
De voltak furcsaságok a Yahoo-nál is: egy olvasótól kapott levélből kiderült, hogy a webkettes cég Mail-szolgáltatása alatt file csatolása közben a Safari többször olyan elementáris erővel fagyott le, hogy még Force Quittel sem lehetett lelőni, csak a gép újraindítása maradt.
Hát kérem tisztelettel, a faszom!