almalé és kungfu Rólunk

Kikerült, mit akar aláíratni az Apple a független szervizekkel, az ügyvédek kikeltek magukból

Az Apple, ez egészen biztos, legszívesebben sóval hintené be a független Apple-szervizek helyét, hogy csak a saját Apple Authorized Service Providereik maradjanak, mint egyedüli szolgáltatók a piacon. Szerintem nagy bánatuk, hogy ezt nem tehetik meg, ezért az elmúlt években úgy keserítették meg a függetlenek életét, ahogy csak tudták, kezdve az egyre több ragasztóval, egészen az indított perekig.

Az Apple az ellen küzd, hogy a készülékeit harmadik féltől származó, rossz minőségű alkatrészekkel tömjék ki, a szervizek meg azért, hogy egyenlő elbírálást kapjanak az alkatrész-ellátottság terén. A háborút okozó problémának van egy elég komoly megoldási sávja, amikor az Apple ad alkatrészt a szerviznek, az meg beépíti. As usual.

Na, az Apple úgy döntött, hogy akkor legyen ez. Tavaly meghirdette az Independent Repair Programot (IRP), ahol a független szervizek egy szerződés aláírása után kapnak alkatrészt. Most került azonban csak ki, mit tartalmaz ez a szerződés, és az ügyvédek felrobbantak, mikor elolvasták. Őrület, mondták.

Ismerjük az Apple agresszív szerződéses feltételeit, de most ugye egy olyan szerződésről beszélünk, ami a lehető legtávolabb helyezkedik el magától az anyacégtől. Kábé olyan szigorúság elvárt, amit az Apple a Media Markttal és hasonló retailerekkel köt, akik eladhatják a cég termékeit ott, ahol akarják. Kapnak cuccot, oszt jónapot.

Az Apple mégis hatalmas kontrollt akar szerezi a vállalkozók felett.

Az Apple bejelentés nélküli auditokat folytathat le bármikor, aminek során a boltban “tiltott” alkatrészek után kutat. Ha talál, kiszab egy pénzbüntetést. Ha úgy döntesz egy idő után, hogy kilépsz, az Apple UTÁNA IS fenntartja a jogot, öt éven keresztül, a bejelentés nélküli auditra.

apple_authorized_service_provider.png

Az IRP-knek folyamatosan tájékoztatnia kell a vásárlókat, hogy NEM Apple Authorized Service Providerek. Alá is kell íratni az ügyfelekkel olyan papírt, ami felhívja a figyelmét írásban is, hogy nem hivatalos szerviz. Annak ellenére, hogy az alkatrészek az Apple-től jönnek, és a szervizben kötelező a személyzetnek részt venni egy Apple által szervezett technikusi képzésen. Innentől kezdve már nem lehet nagy különbség, hogy hogyan csavarják ki a csavart, igaz-e?

“Mint egy rendes szerviz, csak épp minden pillanatban saját maga ellen kampányol az ügyfélnél” - foglalja össze a US Public Research Interest Group ügyvédje.

A szerviznek tilos hamisított alkatrészeket felhasználni, valamint bármi olyan alkatrészt vagy szerszámot, ami sérti az Apple szellemi termékét. Itt a probléma a tág megfogalmazással van, ez a passzus úgy jellemezhető, hogy “úgyis találunk valamit, ha akarunk”.

És hogy elszámolta magát az Apple? Korántsem. Egy rakás szerviz aláírja a papírt, mert direktben az Apple-től kapni alkatrészt ekkora előny.



Tényleg annyira atom az Apple Pro Display XDR?

A tényleg Pro eszközök tesztje komoly kihívás, nem csoda, hogy eddig kellett várni, hogy egy átfogó ellenőrzés alá vonja egy magazin az Apple refereciamonitorját. A teszt során természetesen arra keresték a választ, hogy a készülék hozza-e azokat az értékeket, amiket az Apple állít, legyen szó akár színhelyességről vagy kontrasztról. És végső soron az is kérdés volt, hogy megéri-e 4000 - 5000 dollárt fizetni egy ilyen vasért.

ke_pernyo_foto_2020-02-05_14_26_30.png

A PCMag tesztjében megnézték az sRGB és Adobe RGB lefedettséget, vagyis azt vizsgálták, az adott színtér hány százalékát képes lefedni a monitor. Fontos, hogy Mac-ek monitorjáról van szó, hiszen Mac-en az Adobe RGB natívan támogatott, tehát az alkalmazások számára a nagy sávú monitorok képességei alapból elérhetőek. Mac-es grafikusok számára fontosabb, hogy az Adobe RGB lefedettség milyen, ennyi pénzért senki sem az sRGB-re hajt.

A monitor sRGB lefedettsége 94,3%-os volt, miközben a nála sokkal olcsóbb gamer monitorok hozták a 100 százalék körüli értéket. Viszont, most ugrik a majom a vízbe, mi van az Adobe RGB-vel?

Pro Display XDR: 96.7%

Acer Predator X35: 80%

ASUS ROG Strix XG438Q: 83%

Dell U3219Q 4K: 98.1%

Razer Raptor 27: 89.2%

Egy monitor volt csak jobb nála.

A színskála szélességét DCI-P3-mal is megnézték, ez fejezi ki, hogy mennyire helyesen mutatja egy monitor a filmet vagy a tévés tartalmat a szerkesztőkben. Itt az Apple monitorja 98.7%-ot ért el, ami a meghirdetett 99%-hoz nagyon közel van. Hibaszázalékon belül. A többiek 76,1 - 94%-ot hoztak.

A fényerő tekintetében a monitor 1560.9 nitet nyújtott, ami a meghirdetett 1600 nittől nagyon kicsit tér csak el.

A kontraszt elképesztően jó. Az OLED kijelzőknél ugye a kontrasztarány végtelen, mert a feketék egyáltalán nem is világítanak. Az Apple kijelzője nem OLED, de a FALD rendszernek hála nagyon alacsony a fekete 0.04 niten állt meg, ami az OLED-eken kívüli világban a legjobb, amit valaha mértek a tesztelők. Vagyis a kontraszt 12,460:1, maximális fényerővel számolva 39,037:1 a teszt szerint.

A színhelyességnél a delta E-t mérték, ez fejezi ki, hogy a monitor által kijelzett szín mennyire pontos. Minden monitor 1.0 dE alatt élvonalbelinek számít, a legalacsonyabb értéket osztották meg a tesztelők, ez 0.68 dE volt. Kalibrálás nélkül: a monitornál nincs beavatkozási lehetőség, gyári kalibrálással érkezik.

A teszt során kiemelték, hogy a 60Hz-es képfrissítés miatt gaming kijelzőnek nem alkalmas annyira a cucc, ez csak azért lehet érdemes, mert egyébként nála olcsóbb gamer kijelzőkkel vetették össze, nem a 40 ezer dolláros referenciamonitorokkal, amikhez az Apple hasonlítja magát.

Valójában az Apple egy más kategóriában versenyez, az olcsó referenciamonitorok világában, de ez a kategória nem túl népes, egyelőre. A tesztelők hozzá közelinek írták le az ASUS ProArt PA32UCX 32" monitort, ami szintén 4000 dollár. Igaz, és ez nagyon fontos: ez utóbbi csak 4K-s. A 6K-val a videós szerkesztők simán láthatják a 4KS tartalmat fullban, miközben a paletták és egyéb kiegészítők is elférnek mellette. Meg komplett ablakok.

ke_pernyo_foto_2020-02-05_14_26_50.png

Az 1000 dolláros állványon ők is kiakadtak. Itt van egy kifinomult, csúcskütyü, ami tényleg tudja azt, amit beígértek, és tényleg meg is éri a magas árát, erre odatesznek mellé egy fémdarabot, a monitor árának ÖTÖDÉÉRT. Ez továbbra is érthetetlen.

Akit érdekes a teljes teszt, és a grafikonok, itt elérheti őket.



Mi történik valójában, amikor az Apple Watch-oddal lélegzel?

Kétségtelen, hogy az egyik legidétlenebbnek látszó fejlesztés az Apple részéről a Breathe volt. Sutának tűnt, ahogy a tech demók közben Tim Cook csapata arról beszélt, hogy egy olyan appot fejlesztettek, ami segít ellazulni, és a tudatot kiteljesíteni, azzal, hogy egy zöld izé a kijelzőn kitágul meg összehúzódik. Nem azért volt idétlen, mert az állítás nem igaz, számos tanulmány erősíti meg, hogy a lassú, mély légzés nagyon előnyös a stressznek kitett személy számára. Csak épp az, hogy ezt egy alkalmazás random egyenanimáció mutogatásával éri el, kicsit olyan csalásszagú volt.

Mintha be akarnák emelni a tudatos légzést is a technológiai fejlesztések közé. Az én légzésem magánügy, ne mutogasd a színpadon, ne keress vele milliárdokat - gondolhatjuk. Gondoltam én.

breathe.jpg

A mai napig hiába nézzük meg a Breathe app leírását az Apple oldalán, ott semmiféle mélyebb információ nincs arról, mi is ez az egész. Van szó arról, hogy az Emlékeztetőket is bevonod, írnak a Tudatos percekről, de a szöveg nagy része leragad az “ide lépj, ezt nyomd meg” típusú leírásnál. Semmi érdemleges, ezek alapján azt gondoltam mindig is, hogy az Apple eladott egy animációt külön appként, és mindent, mai ezen túlmutat, már a vásárlóknak kell hozzátennie.

A sarlatán sámándoktorok nagy része pont így működik: kihasználják az emberekben eleve jelen lévő képességeket, aktiválják őket, majd eladják varázslatként. Az Apple-nek csak azért volt megbocsátható, mert nem kért érte pénzt, legfeljebb a csudakészülékét tette még csudálatosabbá.

Persze a Breath alkalmazás is egy kód, így erről, a kód ismerete nélkül nem sokat állíthatunk. Vajon mi történik a háttérben? Hogyan működik? Tényleg csak arról van szó, hogy egy zöld bigyó előbukkan napi háromszor-négyszer, és lefut egy megadott hosszúságban? Vagy van valami kiváltó oka annak, hogy megjelenik? Érzi, hogy feszültek vagyunk? Vajon az animáció gyorsasága függ attól, hogy mi hogyan lélegzünk? Vajon miközben lélegzünk, az óra méri a stressz megszűnését?

Sok olyan vásárlói visszajelzést lehet olvasni a Breathe megjelenése óta, hogy az óra kitalálja, mikor kell lélegzésre ösztönözni. Pont amikor ott álltam totál idegbe’, szólt - és ilyenek. Ahogy évek óta újabb és újabb emberek vesznek Apple Watch-ot először, a rácsodálkozás újra és újra megtörténik. Ez azért nagyon nehezen ellenőrzihető, mert ha most a világ összes Apple Watch-a egyszerre szólítaná fel a felhasználókat, hogy lélegezzenek, a felhasználók (ébren lévő) felének mondjuk fele azt állítaná, hogy épp nagyon stresszes volt, másik 20 pedig azt mondaná, elképzelhető, hogy nyomasztotta valami. Zac Hall, a 9to5Mac régi szerzője viszont állítja, hogy nincs szó ilyesmiről, az óra nem köti a szívveréshez a Breathe indítását. Engem is cseszeget full nyugodt állapotomban, hogy lélegezz, de a stresszben meg az a szép, hogy nem mindig érezzük.

És nem azért, mert mélyen elnyomjuk magunkban a negatív gondolatokat vagy ilyesmi. Egyszerűen azért, mert a stressz nem csak a rossz gondolatokkal lehet összefüggésben. A szervezeted számára stressz a betegség vagy a nem sokkal korábban befejezett edzés, ami az izmaidra és az egész testedre hatással van. Valójában a stressz nagyon is mérhető, és az egyik legbeszédesebb mérőszáma az HRV, azaz szívritmus variabilitás.

A szívünk, ahogy lenyomjuk a napunkat, egyáltalán nem egyenletesen ver. Összevissza kalimpál attól függően, hogy milyen ingerek érnek a környezetből, vagy hogyan mozgunk. De akár a légzés is befolyásolja: belégzéskor a szívverés kissé felgyorsul, kilégzéskor lassul. A szimpatikus idegrendszer a felelős azért, hogy változásokat indítson el a testedben, ha arra van szükséged, a paraszimpatikus idegrendszer pedig a normál állapotba való visszatérést segíti. A szívünk ennek a kettőnek a folyamatos kapcsolgatásai szerint gyorsul-lassul, próbál megfelelni, és minél rugalmasabban, minél nagyobb variabilitással teszi ezt, annál jobban tűrjük a stresszt. Vagy: annál kevésbé vagyunk stresszesek.

Oké, tehát minél magasabb a HRV, annál jobb nekünk. De mi köze ehhez a Breathe appnak?

Akkor kezdünk gyanakodni, hogy valami köze mégiscsak van, amikor az Egészség appban rábukkanunk a rendszeresen vezetett HRV értékeinkre. Ott vannak, picit eldugva, de az is megtalálja, aki életében nem edzett még órával a karján. Ugyanis a Workout app is méri a HRV-t, érthető okokból: a HRV képes megmondani, milyen állapotban van a testünk, mennyire jó most edzenünk, vagy mennyire kellene inkább pihenni. Aki rendszeresen edz, annak a HRV értékekből akár külső appok is állapotra szabott edzési ajánlásokat készíthetnek. De aki nem edz, annak is ott van egy csomó HRV érték: a Breathe app mérte őket, miközben mélylélegeztünk.

A HRV ugyanis változik, más értéket mutat, ha edzünk, és mást, ha nyugalomban vagyunk. És az óránk, a légzés-szeánszaink alatt, bizony megtudta a HRV nyugalmi értékeit, így máris félig megismerte a szervezetünk stressztűrő képességeit. Ez egy kicsit túlzás: nyers adatokat gyűjtött arról, amiről egy megfelelő adatfeldolgozás után lehet következtetni ilyenekre.

(Akinek a kíváncsiságát nem elégítettem ki a HRV részletezésével, az itt olvashat sokkal mélyebben erről)

Persze ebben több van. Régen azt mondták, amikor valaki nagyon felizgatta magát, hogy lélegezzen mélyeket. A vezetett légzés az, amikor a technológia is bejön a képbe: a mély légzés közben, a HRV értékünket figyelve egy légzést vezető app pontosan olyan ütemű légzésre buzdíthat, ami szinkronba hozhatja a légzést és a szívritmusunkat. Instant relaxáció. Rapid zen.

Valójában több ilyen program létezik már, ahogy az HRV értékek feldolgozását is rengetegen végzik. Az Apple adatokat gyűjt, már elég régóta, anélkül, hogy az orrunkra kötné ezt. De ez nem eladásra készül, vagyis nem direktben, egyszerűen megkönnyíti a dolgunkat, ha úgy döntünk, elkezdjük igénybe venni a technológiát, a modern okosgyógyászatot egészségünk monitorozására, megőrzésére (a szolgáltatóknak meg vonzóbbá teszi a platformot a nyers adatokkal). Légzünk párat, és máris megmértük a testünk stressztűrését, legalábbis a felét. Azt is látjuk, hogy a Breathe app javított-e ezen az értéken, hosszú távon segít-e nekünk jobban lenni az, hogy egy zöld izét nézünk a képernyőn. És lehet, hogy a vezetett légzéssel még hatékonyabb lesz a folyamat, ki tudja? Lehet, hogy máris így működik ez a program.

A Breath app kódja lehetne egy tízsoros szar, ami néha elindít egy animációt. De lehet egy csudálatos kombinációja az analóg, kolostorszagú tudatosságnak és a digitális, félvezetőszagú technológiának, mert az egyik átfordítható a másikra, és ezáltal a technológia azonnal visszahathat a testünkre is. Steve Jobs gondolatainak nagy részét tette ki a tudatosság, a meditáció. Indiai útjai, jógikkal való szeánszai, mezítlábas vagánysága nagyon is analóg módon nyilvánult meg, és különbözött attól a vágyától, hogy megalkossa a jövő számítógépét. Megalkotta az egyik legfontosabb digitális zeneboltot, miközben bakelitet hallgatott. Elvált a fejében a két világ, de mindkettő ő volt, ezért is volt ilyen karizmatikus. Mindkét világban otthonosan mozgott.

Azt hiszem, a Breathe app, ez az általam eleinte lesajnált, a sarlatánsággal összevetett program az Apple Watch-csal lehetett volna az első olyan műve, ami összekapcsolja benne ezt a két világot. Azt hiszem, hogy ámulva dédelgette volna ezt a projektet, és minden erejével azon lett volna, hogy az általa annyira jól megismert kettősséget ő kapcsolhassa össze a legjobban, legteljesebben.

Hogy ez terve-e az Apple-nek? Nem tudni. A Breathe app oldala továbbra is csak annyit árul el, hogy időnként azért jó időt szánni a légzésre. Analóg világból jött állítások mögé bújik.

Ha Apple Watch-ra vágysz, javasoljuk neked az AQUA Webáruház Apple tematikájú online üzletét, ott pedig a Watch gombra nyomást. Az AQUA Apple-ajánlatait mindig érdemes nézni, mert rá lehet bukkani kivételes ajánlatokra. Az AQUA Webáruház az Appleblog feat. Almalé és Kungfu partnere.

 



A legjobb okosórák gyerekeknek

Korábban már írtam arról, hogy el tudnék képzelmi egy Apple Watch KE-t (Kids Edition) a piacon, egy olyan órát, aminek a funkciói le vannak korlázotva arra, amire egy gyereknek - de még inkább a szüleinek - szüksége lehet. Persze továbbra is megoszlanak a vélemények arról, hogy elmebeteg controlfreak-e az, aki ilyet tesz a gyerekére, vagy előrelátó, mivel megvan a kis esélye annak, hogy valami baj lesz, és ilyen esetben nincs kéznél egy Liam Neeson, aki a telefonba hörgi, hogy I Will Find You.

Én személy szerint azt gondolom, hogy egy gyerekeknek szánt tech-kütyü ezerszer jobb, mint az, amit nem a gyereknek szántak, mégis a gyerek használja. Lásd az összes tech-kütyü, okostelefon, tablet, amiket boomerek készítettek boomereknek, mégis nagyon komoly függést okoztak a fiatal generációban.

Az Apple megfontolása is ez lehet, amikor nem szállnak fel erre a vonatra. Amit az Apple csinál, abból divat lesz, és ha elkezdenének kiadni gyerekeknek szóló kütyüket, az a vád érhetné őket, hogy gusztustalan módon új generációt akarnak beszippantani. Pedig valójában csak megvédenék ezzel ezeket a generációkat.

Személyes vélemény bezár.

A gyerekeknek szóló okosórák, karkütyük piaca ennek megfelelően nem összeszedett, a gyártók többféle felhasználási célra adnak ki ilyeneket. Az egyik fitneszkarkötő, a másik játékos formában ad lehetőséget kommunikációra vagy trackingre, a harmadik pedig a fent említett, inkább a szülőknek szóló megoldás. Hol van a gyerekem? Hogyan tudom elérni most azonnal? Utóbbi nyilván az eltévedés és elrablás ellen jó, illetve azon esetek ellen, amikor valami más történt, mi mégis szívrohamot kaptunk e miatt. Azt nem tudom, hogy egy gyereknek miért van szüksége fitnesz-trackingre, gondolom a megfontolás az, hogy a boomer-kütyük előtt ülő, mozogni nem akarókat így állítanak fel. Nem tudom, működhet-e, szerintem nem.

Mindenesetre ezek azok a gyerek okosórák, amiket találtam az AQUA kínálatában, hozzátéve, hogy ezen a piacon jellemző az egyszerűbb anyaghasználat melletti alacsonyabb ár. Nyilvánvaló okokból.

Elari KidPhone 2

ke_pernyo_foto_2020-01-30_12_08_34.png

Ez az óra tud mindent, amire a paranoiás szülő vágyik: SOS gomb, amit megnyomva értesíti a szülőt az óra, GPS tracking, microSIM kártya foglalat, így telefonon is elérhetjük a gyereket, és az adatkapcsolathoz sem kell wifi. Sőt, van olyan lehetőség is, hogy a szülő a telefonos appból távolról bekapcsolja az óra mikrofonját, és belehallgat, mi zajlik a gyerek környezetében. Igen, ennek azért vannak visszaélésre lehetőséget adó lehetőségei, és a gyerek személyiségfejlődésében erősen beüthet, ha azt gondolja, lehallgatja a saját szülője. Ezért az órát csak teljes transzparenciával érdemes használni, mindent elmondva a gyereknek, miszerint a lehallgatás csak bizonyos esetben alkalmazható, bár még így is aggályos.

Elég sok negatív véleményt olvastam vásárlóktól a neten, így inkább én egy kategóriával drágábbat választanék.

Jelenlegi ára: 11.090 Ft

Elari KidPhone 3G

ke_pernyo_foto_2020-01-30_12_37_02.png

Ez mindazt tudja, mint az előző, csak még többet is. Egyrészt 3G-s adatforgalomra képes a kütyü, amivel videochatelni is lehet. Fröccsenésálló a kivitel, illetve egy Alice nevű asszisztenst is lehet utasítani az órán keresztül. Ez már Bluetooth 4-et használ 3 helyett. A kijelző nem Retina, 240 x 240, de nyilván a funkcióknak megfelel, menőzni azért nem lehet vele. De nem is azért van.

Jelenlegi ára: 30.590 Ft

Kruger&Matz SmartKid

ke_pernyo_foto_2020-01-30_12_37_12.png

Ez is egy nagyon olcsó óra, de hasonlókat ígér, mint a fentiek. Ebbe is nanoSIM mehet, 850 900 1800 MHz-en tud kommunikálni, IP67-es védelemmel ellátva. Az órán saját telefonkönyv van, az ottani kontaktokat fel tudja hívni a gyerek, és ha két ilyen órát összekapcsolnak, akkor már ők is tudják egymást hívni. Elérhető benne a Wechat, és persze lépésszámláló is található benne. És ami a legfontosabb: az óra GPS-szel vagy LBS-sel megtalálható.

Jelenlegi ára: 11.490 Ft

Fitbit Ace 2

ke_pernyo_foto_2020-01-30_12_36_51.png

Na ez már gészen más tészta. A Fitbit gyerekverziója kizárólag aktivitásmérésre jó, a szülő látja, a gyerek mennyit mozog, hogy alszik, lehet versenyezni, vannak badge-ek stb. Nincs benne GPS, és SIM kártya sem, viszont van 5 napos akkuidő és vízállóság. Teljesen más célra van, és noha alap aktivitásmérést a fentiek is tudnak, ha ez a cél, akkor a Fitbit a legjobb választás.

Jelenlegi ára: 22.090 Ft

Garmin vivofit jr.2

ke_pernyo_foto_2020-01-30_12_36_38.png

Ez is aktivitásmérő, nincs GPS és SIM kártya. A Garmin megoldása eléggé 90-es évek, kicsi és csúnya (8 színű) kijelző, viszont tematizálható szíjak kaphatóak hozzá Marvel és Disney franchise körén belül. Az új szíjjal új kihívások is jönnek: játékos történeten keresztül kell elérni a napi célokat, vagyis ha mozogsz, a sztori is fejlődik. Lehet, hogy ez már jó irány, nem tudom.

Nagyon nagy előnye, hogy egy feltöltéssel akár egy évig működik, annyira egyszerű a belső felépítése.

Jelenlegi ára: 29.900 Ft

A két tábor előnyeit egyesíthetné, a dizájnban lerombolhatná a versenytársakat egy 60 ezer forintos lebutított Series 3, ami a mostani 80 ezer forint körüli árhoz képest nem is lenne akkora arcvesztés. Ellenben a gyerek minőségi cuccot tarthatna a kezén, ami beleillik az otthoni ökoszisztémába, menőzhetne is kicsit vele, de jól ki lenne találva, mikor mire használhatja az órát, hogy előnyére váljon, és a spionkodás részleteit is be lehetne állítani, mert privacy a gyereknek is jár.

Disclaimer: az AQUA WEbáruház az Appleblog feat. Almalés és Kungfu partnere



Akkora baromságot védetett le az Apple, hogy mindenkinek tetszik

Szokott a cég fura dolgokat levédetni a szabadalmi hivatalban, ez a szokásuk még régről megmaradt, de a mostani izé annyira fura, hogy még a beadvány írójának sincs lila gőze sem, hogy micsoda:

6a0120a5580826970c0240a4b5b868200c-800wi.jpg

Ez egy olyan iMac, ami egyetlen hajlított üvegből készült, és alul találhatóan a beviteli perifériái, egy billentyűzet és akár kétoldali trackpad.

A billentyűzet a szabadalmi hivatali dokumentum szerint lehet kijelzős vagy fizikai, esetleg ezek kombinációja. Deee lehet, hogy a billentyűzet nincs is ott, hanem hátulról egy laptopot kell bedugni, aminek a billentyűzetét használhatjuk.

6a0120a5580826970c0240a4b5b879200c-800wi.jpg

Tudjátok, volt már ilyen, a PowerBook Duo, ami egy kijelzőből, és egy laptop fogadására alkalmas, saját hardverekkel megtámogatott állomásból állt:

duo-in-dock-304.jpg

(Elképesztő, de a 90-es évek elejének viszonylag népszerű Apple laptopjának máig van egy rajongói Facebook csoportja, máig ellátva tartalommal.)

Így aztán az iMac a laptopunk asztali kiegészítése lenne. Deeee lehet, hogy inkább maga az iMac lenne hordozható, a beadvány szerint talán össze is lehetne hajtani, hogy elrakodjuk a sarokba (ha esetleg az étkezőasztalon szoktunk számítógépezni, mint a Szomszédok Ferike).

6a0120a5580826970c0240a4dee09f200d-800wi.jpg

Ez az egész ugye arra lenne jó, hogy bebetonozza a billentyűzet és a trackpad helyét, egy baromi nagy monitor előtt, hogy senki ne dönthesse el miylen messziről és milyen szögben nézi a monitort. Mindenki ugyanoda ül le, aztán ahogy isten adta a magasságát meg a nyakferdülését, lehet dógozni. Ez mekkora ötlet. És így bebeonozott perifériákkal még lehetne drágább is, mint az iMac.

Az egyetlen, ami ebben a dologban meghatározott, az a hajlított üveg, az alján egy érintőfelülettel. És ez az egyetlen ötlet, aminek lenne is értelme, de csak úgy, hogy az elsődleges macOS ablakból egyetlen mozdulattal (touchscreen kellene) két, az asztalon fekvő másodlagos kijelzőre húzhatnánk megszakítás nélkül ablakokat, vagyis beépítve lenne két Sidecar-os iPad is a géphez. De szerintem még ez a két Sidecar-os iPad is jobb, ha iPad, és szabadon lehet ide-oda tenni, mint így.

Ez a beadvány egy baromság, mégis egy csomóan úgy örülnek neki, mintha valami lenne.




süti beállítások módosítása