almalé és kungfu Rólunk

Most karácsonykor is rekord karácsonya volt az Apple-nek

Közzétették tegnap a Q1-es negyedéves jelentést, vagyis a 2019 negyedik naptári negyedévének eredményeit. Meglepetés, az volt: az előrejelzések szerint a cég 85,5 - 89,5 milliárd dollár közötti bevételt remélt, ehhez képest 91,8 milliárd dollárt termeltek be az ajtón. A profit 22,2 milliárd dollár lett.

A számokat elemezve láthatjuk, hogy ezúttal nem a szolgáltatások üzletág vitte el a cég eredményét a hátán, karácsonykor fura is lenne az ilyesmi. Az iPhone-ok és Kiegészítők is jó eredményt hoztak, a Szolgáltatások üzletág is nőtt, a Mac és az iPad eredménye kissé csökkent. Kevesebb adót fizettek a magasabb bevételre, vagyis Trump-ék is besegítettek. Amerika, Európa jól lódította a szekeret, Kína csak kissé, Japánban pedig csökkent a cég népszerűsége.

Az iPhone adta a bevételek 61%-át (ez tavaly is kábé így volt), a Szolgáltatások adta a 14%-ot (ez is), ennél nagyobb arányban nőtt a kiegészítők árbevétele, 11%-on végzett. Ez a három adta a cég teljes bevételének 86%-át, a Mac és az iPad tehát egyre inkább hobbiprojektnek számítanak.

Az Apple elért egy mérföldkövet is: 1,5 milliárd használatban lévő iOS készülék található a piacon, ebből kábé egymilliárd lehet iPhone (de ez utóbbit nem mondták). Úgy tűnik, évente 100 millióval nő az aktív iOS készülékek száma, vagyis ennyivel több újonnan vásárolt készülék marad a piacon a régi készülékek kukázása / elromlása / leadása ellenére.

Az Apple Watch Series 3 iránti kereslet olyan nagy, hogy nem győzik termeléssel, ugynez igaz az AirPodsra is. Az óravásárlók háromnegyede új Apple-óravásárló (nagy részük tutira első óravásárló is), vagyis nagyon nagy ötlet volt a cégtől, hogy levitte a Series 3 árát. Így sokan, akik eddig gondolkoztak az okosóra használaton, egyből az Apple-höz mehettek, várhatóak ez a piac az Apple-é lesz és marad a jövőben is. Míg háromnegyed éve 5 milliárd dollárt hoztak az órák, úgy most már kábé kétszeresét.

Az iPhone-ok eladási számairól az árbevételen kívül nem tudunk semmit, azt azonban elárulták, hogy a teljes negyedév minden hetében az iPhone 11 volt a legnépszerűbb készülék.



Mac Pro: a 20 milliós Apple gép!

Elképesztően drága, de ha a kategóriájában nézzük, inkább átlagos az ára. Cserébe elképesztő konfigurációt lehet építeni egy nagyon menő házban, de a 2,5 milliós alapgépet azért illik fejleszteni



Eljött a vlogolás 2.0 kora, megjelent a FiLMiC többkamerás felvétele iPhone-ra

Az iPhone 11 eseményen bemutatták a színpadon a FiLMiC Pro megoldását, amivel egyszerre mind a négy iPhone lencse képét láthatjuk, majd ezek közül kettőt kiválasztva ezeket egyszerre rögzíthetjük. Így a vehetünk egyszerre a telefotó lencsével és a széles látószögűvel, hogy a téma és a környezete is látszódjon, majd a két felvétel között vágunk, de ami még jobb:

választhatjuk az előttünk lévő téma és a saját arcunk egyidejű felvételét, akár picture-in-picture módban.

Láthatóan ugyanis egészen új mozgáskultúrát igényelt a videósoktól, hogy a bemutatott témát és saját arcukat egyidőben mutassák a felvételen, így ugyanis a célobjektumot oldalazva, majd háttal kellett megközelíteni, figyelve arra, hogy a saját maguk és a téma is szerepeljen a képen, kábé 50-50 arányban. Ha a téma pedig egy ember volt, akkor még hülyébb volt a beszélgetés, mert a két ember nem egymásra nézett, és egymást kissé lökdösve igyekezett rajta maradni a lencse látószögén.

photo-1535555898298-d5a8f73af8b9.jpeg

Most azonban végre elérhető a többkamerás felvétel úgy, hogy a négy kameraképból kettőt kiválasztva indítjuk a record-ot. A négykamerás választó, és kétkamerás rögzítés végül egyelőre nem a FiLMiC Pro appban jelent meg, hanem egy különálló DoubleTake nevű programban.

double-take.png

A kétkamerás felvételkor kérhetsz split screent vagy picture-in-picture módot (amikor egyik felvétel kisebb, mint a másik, és elfoglal egy kis területet abból), de felvehetsz úgy is, hogy két külön videófájlod lesz a végén, amiket utólag vághatsz. Remélhetőleg ez az új funkció segít abban, hogy végre egyidőben láthassuk totálban a témát MAGA ELŐTT LÁTÓ vidóst és magát a témát is. A Youtube pedig beépíthetne kameraválasztót, hogy mi magunk döntsünk, mikor nézzük a hozzánk beszélő embert, és mikor néznénk inkább azt, amiről beszél. Szerintem ez baromi jó ficsör lehet, főleg hogy ezért a vloggernek nem kell sokat tennie. Egyidőben felveheti a két témát, a felvételeket meg okosan kell vágni, a párhuzamos felvételek azonos hosszúságúak, és szinkronban haladnak.

Kicsit fura, hogy nem az Apple mutatott be ilyen képességet, hiszen az egész az iOS 13 API-jának köszöhető, ami multi-cam videózást tesz lehetővé a fejlesztők számára. Ehhez képest elég sokat kellett várni a beharangozott FiLMiC megoldásra. De itt van.

A többkamerás felvétel iPhone 11 Pro Max, 11 Pro, 11, Xs Max, Xs és Xr-en érhető el.



Na, idén sem lesz USB-C-s iPhone…Ezért!

Ugyan az Apple nem mondta, hogy nem lesz, de amit mondott, az erre enged következtetni. Azt üzenték ugyanis az EU egységes mobiltöltő-szabványosításával kapcsolatban, hogy

aláássa az innovációt.

Na puff.

Ha deja vu-t érzel, amikor az EU-s egységes mobiltöltő-szabványosítását említem, akkor megnyugtatlak, ez simán az emlékezeted. Már 2009-ben is téma volt, hogy a Samsung, a Nokia és az Apple álljon elő egy közös szabvánnyal - nem sikerült -, majd 2014-ben szólították fel a gyártókat egy egységes szabvány alkalmazására. Ettől teljesen függetlenül lett épp az iparágban elterjedt a microUSB, úgyhogy a felszólítás lényegében úgy ért célba, mint a tihanyi visszhang.

Az Apple azonban magasról tett erre az egészre. Két évvel korábban váltott a Lightningra, ami sokkal jobb volt, mint a microUSB, és ezt bárki tanúsíthatja, aki használta mindkettőt. A Lightningot nem lehetett fordítva bedugni, és megtartotta a konnektornál fogva a készüléket, annyira patent volt - és ma is az. Így 2020-ban a sebességére már lehet panaszunk, de fenti jó tulajdonságai megvannak még mindig.

apple-3595603_960_720.jpg

Ennek ellenére az EU harca, amivel az ezerféle töltő miatti hulladékokat szeretné csökkenteni, nagyon is érthető volt, és ma is az, így aztán leporolták a dolgot, hogy Gretának lehessen mutatni valamit. A microUSB elterjedése ráadásul baromi kényelmes is volt a 2009-es állapotokhoz képest, amikor 30 féle töltőszabvány létezett a piacon, és mindenki a megfelelő adaptert kereste a lakásban. Miért ne vinnénk ezt tovább?

Az EU most ugyanazt mondja, mint hat éve: legyen egységes töltő szabvány. Már nincs 30 féle töltő, csak három, a microUSB, az USB-C és a Lightning. Magától értetődő, hogy ebben a pillanatban kisandítanak az Apple felé, hogy mi lesz már, Béla? Oké, hogy a microUSB nem tetszett, egyetértek, dobjuk ki a kukába, de itt van az USB-C, aminek a létrehozásában tevékenyen részt vettél, a szabványt olyan elánnal alkalmaztad a laptopjaidban, hogy a saját vásárlóid nyelték félre a falatot, aztán jöttek az iPadek is.

Teljesen egyértelmű, hogy ami 2014-ben a microUSB volt, az 2020-ban az USB-C. És végre tényleg lehetne egy szabvány, és az Apple-nek sem fájna, sőt, a saját vásárlói kérik őket, hogy váltsanak már át a telefonokon is.

Erre mit mond az Apple? Hogy az egységes szabvány gátolja az innovációt.

Nem értem. Úgy ÁLTALÁBAN gátolja, vagy most kifejezetten EBBEN az esetben? Az USB-C innovatívabb, mint a Lightning, ez egyértelmű. Ezek szerint akkor úgy általában. Szerintük, ha megszüntetik a Lightning portot, akkor egy csomó Lightning portos készülék lesz elektronikai hulladék, tehát a kezdeményezés nem éri el a célját. Ez az érvelés pedig, a rövid távú kellemetlenségek felhozatala egy hosszú távú cél megfogalmazása ellenében pont olyan, amivel a politikusok élnek, amikor mindenáron fogást keresnek a másikon.

A helyzet az, hogy az EU mostani iránymutatása pont olyan komoly, mint az előző kettő volt. Most kijelentették, aztán készül a hatástanulmány, meg a technológiai körkép, hogy aztán nagy nehezen kiválasszák az USB-C-t, de a gyártóknak még két évre előre megvannak a terveik, abba mégsem lehet beleszólni, így elnapolják az egészet, és ha bármi kézzel fogható előírás meg is születne, arra legalább három évet kellene még várni.

Nem kizárt, hogy az Apple addig nemhogy az USB-C-t bevezeti a telefonjaiba, de lehet, hogy egyenesen megszünteti a fizikai portot az iPhone-okon.

De hogy idén nem csinál segget a szájából, és nem vezeti be az USB-C-t, az is biztos.



Hogyan törték fel Jeff Bezos iPhone X-ét, miközben az FBI az Apple-nek könyörög egy iPhone 5-ös feltöréséért?

Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Jeff Bezos mobilja egy iPhone X volt. Ebből is látszik, mennyit érnek azok az előítéletek, amiket az Apple ültet el bennünk a biztonsággal kapcsolatban: ha sok pénzed van, és te vagy Mohammed bin Salman, akkor simán átküldesz egy videót a világ leggazdagabb embereinek, és megkapod az adataikat.

És ha azt hinnéd, hogy Bezos nem járt el körültekintően, vagy mondjuk hackelt iOS-t használt, tévednél. A WhatsApp-on, egy Apple által aláírt programon keresztül kapott egy 4,4 megás videót, amiben egy kód telepített malware-t. Nem kellett kattintani semmire, a videó lejátszásán kívül, nem kellett engedélyezni semmit.

ke_pernyo_foto_2020-01-24_8_58_21.png

Több olyan hackercsoport van a világban, akik egyáltalán nem a világtól rejtetten tevékenykednek, és a megfelelő összegért elvégeznek ilyen munkát. Ilyen a tel-avivi NSO Group is, akiket maga a WhatsApp fejlesztőcége perelt nemrég, mert a hackerek épp az ő programjukba rejtett technológiát alkalmazták újságírók és emberi jogvédők megfigyelésére. Persze közben befoltozták azt a rést.

Az eset azt mutatja, hogy ha megvan a megfelelő összeg, legyen bármennyire is szofisztikált a rendszer biztonsága, mindegy, hogy Android vagy iOS, átjáróház a telefonunk.

Vicces, hogy eközben az FBI az Apple-t támadja, újra, azért, mert nem segítenek neki feltörni egy iPhone 5-öst, és egy iPhone 7 Plust. Persze egészen más a két eset: előbbinél a júzer használja a telefonját, és a támadó ismerőse is, tehát küldhet neki fájlokat, amiket lejátszik, a második esetben a telefon lezárt, a júzer pedig halott.

Az FBI persze nincs magára hagyva ebben az esetben. Az iPhone 5-ös annyira régi, hogy nyitott könyv, és olcsón feltörhető szinte bárki által. Nincs benne Secure Enclave processzor, ami a legfőbb oka annak, hogy ezek a készülékek nehezen törhetőek. Akit érdekel jobban a chip, amiről publikusan kevés infó kering, itt talál egy diasort, a lényeg, hogy elvileg megakadályozza, hogy túl sokszor próbálkozzanak a jelszó beadásával, és két próbálkozás között beiktat egy kötelező szünetet, hogy a brute force támadásoknak elejét vegye.

A hackerek épp ezen korlátozások kiiktatásán fáradnak, és az iPhone 7 Plus esetén pont van is egy létező, befoltozhatatlan rés, amit a Checkm8 nevű hack használ ki. Egy négyjegyű numerikus passcode feltörése így hét perc átlagosan. A hatjegyű 11 óra.

Vagyis az FBI azt akarja, hogy az Apple ingyen végezze el azt a munkát, amit az FBI által megbízott hackerek pénzért vállalnak. De nem is kellenek ehhez külön szakértők: nemrég a Fast Company kapott bebocsátást a New York-i High Technology Analysis Unit laborba, ahol látogatásukkor közel 3000 telefon várt arra, hogy feltörjék. Legtöbb aktív nyomozás bizonyítékai. A részletek miatt érdemes elolvasni a cikket, de mivel nem értek ehhez, csak leírom, hogy a labor számítógépe másodpercenként 26 millió passcode-ot tud kipróbálni, és van egy készülékük, ami képes memóriachipet hőfejlesztés nélkül eltávolítani. Nem tudom, ez mennyire menő, de annak hangzik.

És ez nem azt jelenti, hogy az Apple nem segít az FBI-nak. Továbbra is átadják a teljes iCloud backupokat a nyomozáshoz, így aztán ha valaki a felhőbe menti a telefonja tartalmát, ezek a backupok az üzeneteket is tartalmazzák end-to-end titkosítás nélkül. Így van: ha bekapcsolt a felhőbe backup, akkor semmit nem ér az üzeneteid end-to-end titkosítása, az Apple-nél ilyenkor már ott a kulcs.

Rebesgették, hogy az Apple fontolgatta a teljes backup end-to-end titkosítását is, vagyis hogy eldobják a kulcsot ahhoz is, így szinte semmilyen infót nem tudnak majd átadni a hatóságoknak, legfeljebb a programokban külön tárolt dokumentumokat. Azt is rebesgették, hogy a cég feladta ezt a kezdeményezését, pont az FBI-jal való harca miatt. Erről a riportról az Apple-hez közel álló, az ottani emberekkel rendszeresen érintkező újságírók koronahercege, John Gruber írta, hogy nem hihető. Egyszerűen a cég DNS-éből hiányzik az ilyesféle megfontolás, náluk fel sem merül az ilyesféle gondolatmenet. Inkább arról van szó, hogy az Apple napi rendszerességgel segít a maguk által kizárt felhasználóknak, hogy visszanyerjék az adataikat, és amennyiben az. egész end-to-end lesz, a kizártak ott is maradnak, és nem tud nekik segíteni semmit a cég.

Ha betartunk pár szabályt, nekünk sem eshet bajunk. Ha kapunk egy videót WhatsAppon koronahercegektől, ne nyissuk meg. És változtassuk meg a passcode-unkat egy tízjegyű alfanumerikusra, azzal ellesz jó pár évig a labor (ezt így kell megtenni). Ne lőjünk le senkit, hogy a telefonunk ne kerüljön a rendőrség kezébe. Szeressük egymást.




süti beállítások módosítása