Hivatalosan is bemutatkozott a Sonos One, a Sonos első olyan okos hangszórója, amely egyszerre több nagy cég digitális asszisztensét is támogatja. Bár az október 24-i rajtnál csak az Amazon Alexa lesz elérhető a hivatalos szoftverben, jövőre érkezik mind a Google Assistant, mind az Apple AirPlay 2 támogatás, így nem csak a különböző iOS-t futtató eszközöket, de az év végén bemutatkozó HomePodot is vezérelhetjük vele, ha minden igaz.
A teljes Amazon Alexa támogatás kezdetben kizárólag az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, illetve Németországban lesz elérhető, de a lista vélhetően gyorsan bővülni fog majd. Zenét lejátszani közel 80 szolgáltatón (pl. Apple Music, Spotify, Tidal, Pandora, Prime Music, stb.) keresztül lehet a hangszórón, mely Multiroom támogatással is rendelkezik, azaz több helységben is hallgathatjuk ugyanazt a forrást anélkül, hogy fizikailag össze lennének kötve a különböző hangszórók.
A Sonos a One bemutatásával egyidejűleg egy ingyenes szoftver frissítéssel elérhetővé tette az Amazon Alexa támogatást már létező hangszóróira is így azokat is irányíthatjuk, amennyiben van olyan eszközünk, amellyel ez lehetséges (pl. Amazon Echo vagy éppen majd az új Sonos One). A zenékkel kapcsolatos funkciókon felül hírekről, időjárásról és közlekedésről is kérdezhetjük az új hangkeltőt.
A két magas, illetve egy középmélysugárzóval rendelkező Sonos One nettó 199 dolláros áron nyit az Egyesült Államokban, hozzánk nem tudni, megérkezik-e, de Németországban nagyjából 70 ezer forintnak megfelelő euróba kerül majd.
A WiFi támogatás természetesen adott, de egy 100 Mbites hálózati csatlakozót is találunk az eszköz hátulján, ha azt jobban preferáljuk, illetve összesen hat mikrofon segít értelmezni a One felé intézett kéréseket, illetve minimalizálni úgy a környezeti zajokat, mind a visszhangokat.
A fehér és fekete színben elérhető Sonos One-ok természetesen össze is párosíthatók és ebben az esetben képesek sztereó hangrendszerként is működni. ha a hangzással nem lennénk maradéktalanul elégedettek, akkor a három sávos hangszínszabályzót segítségül hívva könnyedén változtathatunk ezen.
A Sonos One könnyedén belepiszkíthat az Apple termék stratégiájába, ugyanis az "almás" felhasználók egyik kedvelt márkájáról van szó és nem csak, hogy olcsóbb lesz a HomePodnál, de úgy néz ki, hogy sokkal okosabb is - zenei téren legalábbis egészen biztosan.
Az Apple nyáron mutatta meg a nagyközönségnek először készülőben lévő ún. person-to-person (személytől személynek) fizetési szolgáltatását, az Apple Pay Cash-t. A megoldás lényege, hogy gyorsan és egyszerűen tudunk pénzt küldeni ismerőseinknek, feltéve, ha ők is és mi is rendelkezünk Apple ID-val és használjuk az iMessage szolgáltatást. Az utóbbi azért fontos, mert a Messages alkalmazásban lesz lehetőségünk a tranzakció elindítására és fogadására is.
A szolgáltatás a többi alkalmazás mellé épül majd be (a képen az Apple Store és a Health között találjuk), rábökve csupán az összeget kell majd meghatároznunk, aztán, ha jóváhagyjuk a kérést, valamint a címzett is elfogadja a felajánlott pénzt, a tranzakció elindul. Ahhoz, hogy pénzt tudjunk küldeni, szükségünk lesz egy dombornyomott bankkártyára vagy egy hitelkártyára (az utóbbi esetében 3 százalékos költséggel is számolnunk kell, aminek nem tudni, van-e felső határa).
Ha nekünk küldenek pénzt, akkor az az iPhone, illetve iPad gyári Wallet alkalmazásában lévő Apple Pay Cash kártyára kerül, melyet aztán használhatunk internetes vásárlásoknál fizetésre, de dönthetünk úgy is, hogy tovább utaljuk egy bankszámlára.
A pilot projektben résztvevő alkalmazottaknak az iOS 11.1 béta változatát használják, illetve telepíteniük kellett egy speciális profilt is, melynek segítségével az Apple Pay Cash szolgáltatást tesztelni tudják. Arról egyelőre nincs információ, hogy a szoftver végleges változatában elérhetővé válik-e ez az új funkció, az mindenesetre tuti, hogy a rajt után kizárólag az Egyesült Államokban lehet majd használni az új pénzküldési és fizetési lehetőséget.
A Google itteni idő szerint tegnap este tartotta meg őszi sajtóeseményét, ahol elég sok cuccról rántották le a leplet. Figyelembe véve, hogy tavaly ilyenkor elég jól sikerült a műsor, elég sokan várták a kétórás keynote-ot és talán nem túlzás kijelenteni, hogy egy egész érdekes új line-upot kaptunk.
Ez az első esemény, amelyet már úgy tartott meg a Google, hogy a fél HTC a zsebükben volt - az 1.1 milliárd dolláros biznisz keretében a tavalyi Pixelt fejlesztő csapat tagjait átvette a Google és gyakorlatilag hozzájuk került a tajvani cég összes szellemi tulajdona is egyben.
A HTC-s hatás abszolút jelen van a tegnap bemutatott második generációs Pixel mobiltelefonokban is. A kisebbik modell (Pixel 2) 5, míg a nagyobbik (Pixel 2 XL) 6 hüvelykes képernyőt kapott, ám meglepő módon csak az utóbbi esetében kapunk az iPhone X-hez, illetve a Samsung Galaxy S8-hoz hasonló nyújtott (18:9-es) képarányt. A Pixel 2 megmaradt a jó öreg 16:9-nél, melyhez a mára már átlagosnak tekinthető 1080x1920-as felbontás társul, a Pixel 2 XL ennél valamivel több képponttal operál, szám szerint 1440x2880-nal.
Mindkét megjelenítő OLED panelt kapott és rendelkeznek ún. Always-On Display funkcióval is, azaz a Pixel 2 (a Samsung Galaxy S7-hez, illetve S8-hoz hasonlóan) úgy képes információkat megjeleníteni a lezárt képernyőn, hogy közben elhanyagolható mennyiségű energiára van szüksége (a képesség egyébként immáron hivatalosan is bekerült a 8.0-ás Androidba, azaz bármelyik gyártó használhatja innentől fogva).
Nem csak a dizájn, de a hardver is szinte teljes egészében megegyezik a két modell esetében, a Snapdragon 835-ös chipset az Apple A11 Bionic lapkája után a második legerősebb jelenleg a piacon, így a sebességre aligha lehet majd panasz, pláne a teljes egészében sallangoktól mentes gyári Google rendszerrel. A 4 GB memória mellé 64, illetve 128 GB-os tárhelyet kapunk, melyeket microSD kártyával ezúttal sem tudunk bővíteni. Az anyaghasználat első osztályú, üveggel az előlapot védő Gorilla Glass 5 bevonatnál, valamint a hátlapi kamerákat körülvevő résznél találkozunk, minden más alumíniumból készült.
A kisebbik modell 2700, míg a nagyobbik 3520 mAh-s akkumulátort kapott, melyek várhatóan egy-másfél napot fognak kibírni átlagos használat mellett. A Pixel 2 család támogatja a gyorstöltést, így mindössze 15 perc alatt belepumpálhatunk annyi szuflát a készülékekbe, hogy további 7 órán keresztül használni tudjuk őket - ezt állítja legalábbis a Google. Ezek után némileg meglepő, hogy vezetéknélküli töltésre ugyanakkor nincs lehetőségünk.
Mindkét készülék hátulján ugyanazt a 12 MP-es f1.8-as kamerát találjuk, melyeknek fő szoftveres újdonsága a portré mód, mely az Apple megoldásához hasonló funkciót takar, ám az előzetes tesztek szerint sokkal jobb hatásfokkal találja el a kívánt végeredményt. Második hátlapi kamera nincs, van viszont egy 8 MP-es f2.4-es előlapi, amely ugyanúgy támogatja az előbb említett portré módot. Ami a képstabilizációt illeti, kapunk giroszkóppal működő EIS-t és rendes optikai képstabilizátort (OIS) egyaránt.
A legismertebb mobilos kamerákat tesztelő oldal, a DxOMark egyébként a valaha volt legmagasabb pontszámmal (98) jutalmazta az optikát, amely így rögtön letaszította a képzeletbeli trónról az azt közösen bitorló, egyaránt 94 ponttal büszkélkedő iPhone X-et, illetve Galaxy Note 8-at.
Bár a 3.5 mm-es jack csatlakozónak hűlt helyét találjuk, az ujjlenyomat-olvasóról nem feledkeztek meg a mérnökök, melyet ezúttal is hátul, jól kézre eső helyen találunk. Az új Pixelek IP67-es minősítéssel rendelkeznek, magyarul por ellen teljes egészében, vízbe merülés ellen korlátozottan (max. 30 perc 1.5 méter mélyen) védettek.
A HTC U11-ből érkezik az Active Edge névre hallgató újdonság, mely annyit tud, hogyha megszorítjuk a készülék két oldalát, mikor megmarkoljuk, akkor aktiválhatjuk ezzel a Google Asszisztenst, így elérhetővé válnak bizonyos utasítások, mint például a bejövő hívás azonnali elnémítása. Szintén HTC hozomány a színes bekapcsolódó gomb, mely elsőre elég szokatlan látvány lehet sokaknak, de aki találkozott már a hazai piacon is kapható Desire 630-cal, annak mindez nem újdonság. A Pixel 2 fekete, fehér, illetve kék, míg a Pixel 2 XL kizárólag fekete, valamint fehér színben lesz elérhető - kezdetben legalábbis biztosan.
Az első generációs Pixelek sem voltak olcsók és a most bemutatott utódok sem lesznek azok. A 64 GB-os Pixel 2-ért közel 800 eurót kell majd a pénztárnál hagyni (amerikai ár nettó 649 dollár), míg a szintén 64 GB-os Pixel 2 XL már 940 euróba fáj majd (amerikai ár nettó 849 dollár). Ha dupla ekkora tárhelyre van szükségünk, az durván 100 eurós felárat jelent majd a végelszámolásnál. Az előrendelők egyébként korlátozott ideig ugyan, de egy szintén tegnap bemutatott Google Home Mini-t kapnak a mobiltelefonok mellé.
Mindkét telefon értékesítése október 19-én indul majd, ám már ma előrendelhetők az angol, a német, az amerikai, az indiai, az ausztrál, illetve a kanadai Google Store-okban. Aki mindenképpen szeretne egyet magának, viszont ragaszkodik az európai változatokhoz, az elsősorban az angol piacon nézelődjön, a kontinensen belül ugyanis ott lesz a legolcsóbb (vagy a legkevésbé drága) a készülék. Akárcsak a tavaly megjelent Pixel, úgy a Pixel 2 sem lesz elérhető hivatalosan Magyarországon.
A telefonokkal együtt bemutatkozott a cég legújabb vezetéknélküli fülhallgatója is, ám a nettó 159 dollárba kerülő Pixel Buds az Apple AirPods-zal ellentétben kapott egy harisnyázott kábelt, melynek segítségével a nyakunkra tudjuk tenni az eszközt, amíg kivesszük a fülünkből, illetve egy fokkal nehezebb elhagyni is.
Alig két héttel a megjelenése után az iOS 11 a készülékek 38,5 százalékán fut már a Mixpanel mérései alapján. Bár az első 24 órában közel 10 százalékot sikerült elérni, a növekedés gyorsan alábbhagyott és az első hét vége (akkor 25,28%) óta csak 10 százalékponttal bővült a legújabb iterációt futtatók száma.
Ez kicsit lassabb, mint az iOS 10 teljesítménye volt a tavalyi év azonos időszakában - akkor két hét után 48,16 százalékon állt az operációs rendszer telepítettsége. Egyelőre nem tudni, mi a lemaradás oka, de valószínűleg az is közrejátszhat, hogy az p2p Apple Pay és hasonló egyéb kulcsfunkciók csak egy későbbi alverzióval kerülnek majd bevezetésre - így sokan kivárásra játszhatnak.
Az iOS felhasználók 54,82 százaléka még az 10-est futtatja, 6,69 százalék pedig valamelyik még annál is korábbi legacy verziót. Közben egyébként kijött az 11.0.2 is, már tölthető is: a release note tanúsága alapján sikerült kijavítani azt a bizonyos iPhone 8 és 8 Plus telefonokon tapasztalható recsegést, ami normál és FaceTime hívások közben is hallható volt.
Aki kicsit is nyitva tartja a szemét az tudja, hogy a microLED a holnap OLED-je. Az Apple-nél pedig rajta tartják az ujjukat a történések ütőerén, így vásárolták már fel 2014-ben a technológia egyik éllovasát, a LuxVuet. A befektetésük pedig hamarosan beérhet.
A technológia nem teljesen új, kezdetleges verziója már 2000 környékén feltűnt, de 11 évbe telt kifejleszteni az első pici, aktív microLED kijelzőt, ami ráadásul a mai sztenderdekhez képest nagyon alacsony felbontású volt. A tradicionális transzmisszív LCD-kkel ellentétben a microLED az OLED-hez hasonlóan emisszív, minden egyes pixelnek saját fényforrása van és a fényerő pixelszinten állítható. A technológia flexibilis filmrétegen is alkalmazható, így szintén lehet vele hajlított kijelzőket gyártani.
Az OLED-hez képest azonban jóval alacsonyabb az energiaigénye, kisebb a késleltetés, nagyobb a kontraszt és sokkal szaturáltabbak a színek. A technológiai problémák eddig azonban útját állták a szélesebb körű gyártásnak. Az előállítási költségek is kiemelkedőek, még az OLED-nél, sőt a kvantumpontos LCD-nél is magasabbak, ráadásul a legyártott panelek közt is roppant sok a defektes darab.
Miután 2014 májusában felvásárolta a LuxVue-t, az Apple a technológia továbbfejlesztése céljából központot hozott létre Tajvanon 2015 elején. Korábban felreppent az a hír is, hogy egy újonnan megjelent gyártásmetódussal a hibás panelek száma nagyjából felére esett vissza és egyéb problémák is jelentősen enyhültek. Bár a nagyobb méretű kijelzők gyártása még mindig problémás, a Watch méretű viszont most már többé-kevésbé problémamentesen megoldható.
Az előnyök egyértelműek: fényesebb kijelző, jobb kontraszt, és jelentősen kisebb energiafogyasztás. Bébilépések, de azért haladunk na.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.