Aki kicsit is nyitva tartja a szemét az tudja, hogy a microLED a holnap OLED-je. Az Apple-nél pedig rajta tartják az ujjukat a történések ütőerén, így vásárolták már fel 2014-ben a technológia egyik éllovasát, a LuxVuet. A befektetésük pedig hamarosan beérhet.

applewatch_series_3_two_loop_full_jpg_og.jpg

A technológia nem teljesen új, kezdetleges verziója már 2000 környékén feltűnt, de 11 évbe telt kifejleszteni az első pici, aktív microLED kijelzőt, ami ráadásul a mai sztenderdekhez képest nagyon alacsony felbontású volt. A tradicionális transzmisszív LCD-kkel ellentétben a microLED az OLED-hez hasonlóan emisszív, minden egyes pixelnek saját fényforrása van és a fényerő pixelszinten állítható. A technológia flexibilis filmrétegen is alkalmazható, így szintén lehet vele hajlított kijelzőket gyártani. 

Az OLED-hez képest azonban jóval alacsonyabb az energiaigénye, kisebb a késleltetés, nagyobb a kontraszt és sokkal szaturáltabbak a színek. A technológiai problémák eddig azonban útját állták a szélesebb körű gyártásnak. Az előállítási költségek is kiemelkedőek, még az OLED-nél, sőt a kvantumpontos LCD-nél is magasabbak, ráadásul a legyártott panelek közt is roppant sok a defektes darab.

Miután 2014 májusában felvásárolta a LuxVue-t, az Apple a technológia továbbfejlesztése céljából központot hozott létre Tajvanon 2015 elején. Korábban felreppent az a hír is, hogy egy újonnan megjelent gyártásmetódussal a hibás panelek száma nagyjából felére esett vissza és egyéb problémák is jelentősen enyhültek. Bár a nagyobb méretű kijelzők gyártása még mindig problémás, a Watch méretű viszont most már többé-kevésbé problémamentesen megoldható.

Az előnyök egyértelműek: fényesebb kijelző, jobb kontraszt, és jelentősen kisebb energiafogyasztás. Bébilépések, de azért haladunk na.