Már korábban is felmerült többször ennek gyanúja, most azonban nem kisebb lap hozta le, mint a Bloomberg techrovata. A helyszín állítólag titkos, bár annyira mégsem, mert tudni vélik, hogy egy az Apple Parktól negyed órányira levő helyszínen, cirka 5700 négyzetméteren, 300 mérnök részvételével zajlik a fejlesztés, ehun e:
Célja a még mélyebb vertikális integráció és az újabb, a céget a Samsunghoz kötő köldökzsinór elvágása. A cégen belül állítólag csak T159 néven emlegetett projekt helyszíne nyilvánvalóan nem elég egy nagyobb ütemű sorozatgyártáshoz, de akár komplett tesztszériák is elkészülhetnek. A lap forrása szerint az Apple komoly összegeket tolt bele eddig a létesítménybe.
Cupertino régóta ismert modus operandija, hogy házon belül fejleszti ki a komponenseket és a gyártásukhoz szükséges mérnöki megoldásokat, mielőtt a tömeggyártás megkezdése előtt kiadnák a know-howt az ázsiai gyártópartnereknek, a nyilvánvalóan lepcses szájú ellátólánci szivárogtatók miatt. Így történik ez általában a TSMC által gyártott A és S szériás processzorok esetében is. A cél az, hogy a technológiát és specifikácóit minél tovább titokban tartsák, hogy a bejelentéskor előnyre tudjanak szert tenni vele,
Az üzem elvileg már 2017 végén Apple Watch méretű kijelzőket gyártott és mostmár kisebb ütemű sorozatgyártásra is képesek. Mivel jelenleg OLED technológiák terén az iPhone X-hez a Samsung, míg a Watch-hoz az LG megoldását használják, a T159 lehet az Apple olyan próbálkozása, ahol teljesen az ő kezükben van gyeplő. A microLED ráadásul energiatakarékosabb, világosabb és vékonyabb is, nyilván jóval komplexebb gyártási folyamatok mellett.
A korábbi próbálkozásokból a Bloomberg arra következtet, hogy az új technológia a következő generációs Apple Watch-okban jelenhet meg először, mielőtt az iPhone-ok is megkapják a paneleket - pont ahogy korábban az OLED esetében is történt. Az Apple érdeklődése a microLED iránt 2014 óta tudható, akkoriban kezdtek el felvásárolgatni ilyesmikkel foglalkozó startupokat, vállalatokat.
A hírt kommentáló AppleInsider arra is visszautal, hogy tavaly év végén az Apple elkezdte leépíteni a tajvani kijelzőtechnológiákat kutató központját arra hivatkozva, hogy az USA-ba szeretnék áthelyezni az ilyen jellegű K+F tevékenységeket.