A Google itteni idő szerint tegnap este tartotta meg őszi sajtóeseményét, ahol elég sok cuccról rántották le a leplet. Figyelembe véve, hogy tavaly ilyenkor elég jól sikerült a műsor, elég sokan várták a kétórás keynote-ot és talán nem túlzás kijelenteni, hogy egy egész érdekes új line-upot kaptunk.
Ez az első esemény, amelyet már úgy tartott meg a Google, hogy a fél HTC a zsebükben volt - az 1.1 milliárd dolláros biznisz keretében a tavalyi Pixelt fejlesztő csapat tagjait átvette a Google és gyakorlatilag hozzájuk került a tajvani cég összes szellemi tulajdona is egyben.
A HTC-s hatás abszolút jelen van a tegnap bemutatott második generációs Pixel mobiltelefonokban is. A kisebbik modell (Pixel 2) 5, míg a nagyobbik (Pixel 2 XL) 6 hüvelykes képernyőt kapott, ám meglepő módon csak az utóbbi esetében kapunk az iPhone X-hez, illetve a Samsung Galaxy S8-hoz hasonló nyújtott (18:9-es) képarányt. A Pixel 2 megmaradt a jó öreg 16:9-nél, melyhez a mára már átlagosnak tekinthető 1080x1920-as felbontás társul, a Pixel 2 XL ennél valamivel több képponttal operál, szám szerint 1440x2880-nal.
Mindkét megjelenítő OLED panelt kapott és rendelkeznek ún. Always-On Display funkcióval is, azaz a Pixel 2 (a Samsung Galaxy S7-hez, illetve S8-hoz hasonlóan) úgy képes információkat megjeleníteni a lezárt képernyőn, hogy közben elhanyagolható mennyiségű energiára van szüksége (a képesség egyébként immáron hivatalosan is bekerült a 8.0-ás Androidba, azaz bármelyik gyártó használhatja innentől fogva).
Nem csak a dizájn, de a hardver is szinte teljes egészében megegyezik a két modell esetében, a Snapdragon 835-ös chipset az Apple A11 Bionic lapkája után a második legerősebb jelenleg a piacon, így a sebességre aligha lehet majd panasz, pláne a teljes egészében sallangoktól mentes gyári Google rendszerrel. A 4 GB memória mellé 64, illetve 128 GB-os tárhelyet kapunk, melyeket microSD kártyával ezúttal sem tudunk bővíteni. Az anyaghasználat első osztályú, üveggel az előlapot védő Gorilla Glass 5 bevonatnál, valamint a hátlapi kamerákat körülvevő résznél találkozunk, minden más alumíniumból készült.
A kisebbik modell 2700, míg a nagyobbik 3520 mAh-s akkumulátort kapott, melyek várhatóan egy-másfél napot fognak kibírni átlagos használat mellett. A Pixel 2 család támogatja a gyorstöltést, így mindössze 15 perc alatt belepumpálhatunk annyi szuflát a készülékekbe, hogy további 7 órán keresztül használni tudjuk őket - ezt állítja legalábbis a Google. Ezek után némileg meglepő, hogy vezetéknélküli töltésre ugyanakkor nincs lehetőségünk.
Mindkét készülék hátulján ugyanazt a 12 MP-es f1.8-as kamerát találjuk, melyeknek fő szoftveres újdonsága a portré mód, mely az Apple megoldásához hasonló funkciót takar, ám az előzetes tesztek szerint sokkal jobb hatásfokkal találja el a kívánt végeredményt. Második hátlapi kamera nincs, van viszont egy 8 MP-es f2.4-es előlapi, amely ugyanúgy támogatja az előbb említett portré módot. Ami a képstabilizációt illeti, kapunk giroszkóppal működő EIS-t és rendes optikai képstabilizátort (OIS) egyaránt.
A legismertebb mobilos kamerákat tesztelő oldal, a DxOMark egyébként a valaha volt legmagasabb pontszámmal (98) jutalmazta az optikát, amely így rögtön letaszította a képzeletbeli trónról az azt közösen bitorló, egyaránt 94 ponttal büszkélkedő iPhone X-et, illetve Galaxy Note 8-at.
Bár a 3.5 mm-es jack csatlakozónak hűlt helyét találjuk, az ujjlenyomat-olvasóról nem feledkeztek meg a mérnökök, melyet ezúttal is hátul, jól kézre eső helyen találunk. Az új Pixelek IP67-es minősítéssel rendelkeznek, magyarul por ellen teljes egészében, vízbe merülés ellen korlátozottan (max. 30 perc 1.5 méter mélyen) védettek.
A HTC U11-ből érkezik az Active Edge névre hallgató újdonság, mely annyit tud, hogyha megszorítjuk a készülék két oldalát, mikor megmarkoljuk, akkor aktiválhatjuk ezzel a Google Asszisztenst, így elérhetővé válnak bizonyos utasítások, mint például a bejövő hívás azonnali elnémítása. Szintén HTC hozomány a színes bekapcsolódó gomb, mely elsőre elég szokatlan látvány lehet sokaknak, de aki találkozott már a hazai piacon is kapható Desire 630-cal, annak mindez nem újdonság. A Pixel 2 fekete, fehér, illetve kék, míg a Pixel 2 XL kizárólag fekete, valamint fehér színben lesz elérhető - kezdetben legalábbis biztosan.
Az első generációs Pixelek sem voltak olcsók és a most bemutatott utódok sem lesznek azok. A 64 GB-os Pixel 2-ért közel 800 eurót kell majd a pénztárnál hagyni (amerikai ár nettó 649 dollár), míg a szintén 64 GB-os Pixel 2 XL már 940 euróba fáj majd (amerikai ár nettó 849 dollár). Ha dupla ekkora tárhelyre van szükségünk, az durván 100 eurós felárat jelent majd a végelszámolásnál. Az előrendelők egyébként korlátozott ideig ugyan, de egy szintén tegnap bemutatott Google Home Mini-t kapnak a mobiltelefonok mellé.
Mindkét telefon értékesítése október 19-én indul majd, ám már ma előrendelhetők az angol, a német, az amerikai, az indiai, az ausztrál, illetve a kanadai Google Store-okban. Aki mindenképpen szeretne egyet magának, viszont ragaszkodik az európai változatokhoz, az elsősorban az angol piacon nézelődjön, a kontinensen belül ugyanis ott lesz a legolcsóbb (vagy a legkevésbé drága) a készülék. Akárcsak a tavaly megjelent Pixel, úgy a Pixel 2 sem lesz elérhető hivatalosan Magyarországon.
A telefonokkal együtt bemutatkozott a cég legújabb vezetéknélküli fülhallgatója is, ám a nettó 159 dollárba kerülő Pixel Buds az Apple AirPods-zal ellentétben kapott egy harisnyázott kábelt, melynek segítségével a nyakunkra tudjuk tenni az eszközt, amíg kivesszük a fülünkből, illetve egy fokkal nehezebb elhagyni is.