A működését nem sokára megkezdő viborgi után ez is Dániában létesülhet, nyilván teljesen megújuló, zöld energiával működik majd és cirka 921 millió dollárba kerül majd a felhúzása. A német határ közelében, Aabenraa-ban létesülő központ 2019 második negyedévében kezdheti meg a működését, még hatékonyabbá és gyorsabbá téve az iCloud, iTunes, Apple Music és egyéb szolgáltatások működését az öreg kontinensen.
Az első az országban létesült komplexum építése is befejeződik lassan, és Viborg minden bizonnyal az eredeti terveknek megfelelően, még idén szolgálatba állhat. Fontos ez a cégnek, hiszen az írországi Athenry-be, még 2015-ben bejelentett központ építése jogi akadályok miatt még mindig nem kezdődhetett meg.
Európa vezető szélenergiai hatalmaként Dánia és az Apple igen jó párosításnak tűnik, és akkor a biomasszából nyert energiáról még nem is beszéltünk. Cupertino annak elsődleges okául, hogy miért ismét az apró skandináv országra esett a választás, többek között a helyi energiahálózat megbízhatóságát jelölte meg.
Dánia az újabb adatközponttól a helyi IT szektor fellendülését várja, ami nem olyan földtől elrugaszkodott, tekintve hogy már a viborgi létesítmény felhúzása is az ország történetének egyik legnagyobb külföldi befektetése volt.
...és vele együtt az egész zene-streaming piacnak is.
Pont tegnap írtunk róla, hogy az Apple lehet a nagy vesztese az on-demand videóstreaming robbanásszerű növekedésének, a zenei tartalmak esetében viszont ez közel sincs így. Hogy mennyire, azt mi sem mutatja jobban, hogy az Apple Musicnak meghatározó szerepe volt, hogy márciusban az összesített heti streamingek száma elérje a 7 és fél milliárdot - írja a Nielsen piackutató friss jelentése.
A dokumentum arról is ír, hogy az on-demand zenestreaming-piac 62,4 százalékkal hízott tavalyhoz képest, az előadók közül pedig a két legnépszerűbb Lady Gaga illetve Drake voltak. Persze lehet ízlésen vitatkozni, meg nyilván egymilliárd légy nem téved, de előbbi két különböző albummal csücsült az első helyen több egymást követő héten, míg Drake zenéire volt, hogy egy hét alatt 385 millióan voltak kiváncsiak, amivel megdöntötte saját, még az előző albumával felállított csúcsot is. Az év első felében csak az ő zenéit összesen 1,8 milliárd alkalommal streamelték.
Gondolom emellett senkit sem lep meg, hogy mind az albumletöltések, mind a fizikai eladások beleálltak a földbe. Még az általában kevésbé érintett letöltések száma is ötödével csökkent egy év alatt.
Új pletyka röppent fel az ősszel érkező iPhone 8 színeiről, méghozzá, hogy négy különböző árnyalatban érkezhet a készülék, közöttük egy "remek" csillogós bevonattal - olyasmivel tehát, ami eddig nem volt az iPhone modellek sajátja, amiket eddig még a csiricsárébb színekben is a mattos visszafogottság jellemezte inkább. Az egyetlen kivétel a zongoralakk-fekete iPhone 7.
A még annál is durvábban ujjlenyomatmágnesnek tűnő, új, tükörszerű kültakaró hírét az általában megbízható híreket szállító 20 éves úriember, Benjamin Geskin szivárogtatta ki, aki képeket is mellékelt, szerinte így fog ez kinézni a gyakorlatban:
Meg így:
Tekintve, hogy négy színt emlegetett (ebből csak egy újat) és az iPhone 7 hat különböző színnel (fekete, kozmoszfekete, ezüst, arany, rozéarany, vörös) került forgalomba kisakkozható, hogy három (a Product Red nélkül kettő) a jelenlegi árnyalatokból elkaszálásra kerülhet, ha Geskin megint nem lőtt mellé ezzel az értesüléssel. Kuo egyébként korábban írt arról, hogy az iPhone 8 kevesebb színben érkezhet, mint elődje, ami nem zárja ki törvényszerűen az új árnyalat lehetőségét.
Mindenesetre érződik, hogy lassan közeleg az iPhone keynote, egyre nagyobb intenzitással bombáznak minket az ilyen és ehhez hasonló pletykák.
Hosszú éveken keresztül megkérdőjelezhetetlennek és utolérhetetlennek tűnt az Apple fölénye az ilyen tartalmak terén, most azonban az egyre erősödő konkurencia csaknem megfelezte a cég piaci részesedését. A Wall Street Journal hollywood-i forrásokra hivatkozva írja, hogy a videótartalmakat eladó és kölcsönző szolgáltatások piacán az iTunes 2012-es 50 százalékos részesedése mára nagyjából 20 és 35 százalék közötti zsugorodott össze. Az ok azonban nem színvonal-csökkenésben keresendő...
...hanem abban, hogy az Amazon és a Comcast hasonló szolgáltatásai ott lihegnek a nyomában, kifejezetten agresszív piaci lépésekkel növelve szép stabilan részesedéseiket. Az Amazon 20 százalékkal tudott feljebb kapaszkodni, ami elsősorban előfizetés alapú Amazon Prime szolgáltatásának köszönhető. A Comcast picivel szerényebben, 15 százalékkal tudott növekedni mióta megkezdte a mozifilmek és tévésorozatok digitális értékesítését előfizetőinek 2013-ban, több évtizednyi hagyományos videókölcsönzés után - írja a WSJ cikke.
Érdekes azonban, hogy a térvesztés nem minden műfajban érvényesül. A független filmeknek még mindig az iTunes a legnagyobb terjesztője, ami arra vezethető vissza, hogy ebben a műfajban a hagyományos stúdiókon keresztül zajló értékesítést kikerülve, közvetlenül a készítőkkel írnak alá exkluzív disztribúciós szerződéseket. Az Apple hivatalosan nem vitatta a WSJ számait, de a cikkre reagálva közölték, hogy az iTunes eladási és bérleti számai az elmúlt évben nőttek, évtizedes csúcsot döntve.
Bár ez első blikkre ellentmondásosnak tűnik a helyzet valójában inkább az, hogy a teljes piac nő, méghozzá nem is kis ütemben, csak ennek a hasznát inkább az újabb játékosok fölözik le. A PricewaterhouseCooper becslései alapján csak 2016-ban 12 százalékkal hízott az amerikai piac és a növekedés globális szinten halmozottan jelentkezik.
Ami tisztán látszik és látszott eddig is: az on-demand jellegű tartalomértékesítés időszaka a végéhez közeledik, mindent letarol a Netflix, az Amazon Prime és a többi előfizetős szolgáltatás armadája. Ezt Cupertinoban is tudják: rég volt ennyire csúcsra pörgetve a pletykagépezet, már ami az Apple évek óta emlegetett állítólagos videó-streaming szolgáltatását illeti.
Az UnboxTherapy Youtube-csatornáján jelent meg a videó egy elég fejlett mockup modellről, ami állítólag az iPhone 8, iPhone Decade Edition, iPhone X (vagy mi) pontos méreteit és elrendezését mutatja.
Noha a készülék továbbra is egy fekete téglalapra helyezett kijelző, mégis érdekes dolgokat vehetünk észre rajta.
Az egyik, hogy az előlapi kamera és speaker mellé kétoldalt felcsúszik a kijelző, az állapotjelző sorok ide kerülnek ezentúl, kissé elkülönítve a tartalomtól.
A Home gomb a kijelzőn kap helyet, tehát full szoftveres lesz, ujjlenyomat-olvasó sehol, csak 3D arcleolvasás. És ez nem is az unlock-nál zavaró: képzeljétek el, mennyire béna lehet Apple Pay-jel fizetni egy üzletben úgy, hogy szelfizni kell a telefonoddal a jóváhagyáshoz.
A telefon méretét az iPhone 7 és 7 Plus közé lőtték be, miközben a kijelző nagyobb lesz, mint az iPhone 7 Plus esetében. Ugyanakkora, mint a Galaxy S8-nál, csak még kisebb házban.
Egymástól független gyártók már megkezdték a kiegészítők készre csomagolását ezen dimenziók és kijlező-elhelyezés szerint.
A blogon található valamennyi írás, valamint a fényképek egy része a szerző saját tulajdonát képezik, amelyek másolása, terjesztése kizárólag előzetes engedéllyel lehetséges.