almalé és kungfu Rólunk

Gondok vannak az új iPhone-nal

Ahogy közeledik az új iPhone bemutatásának napja, úgy kezdenek szárnyra kapni egyre hitelesebbnek tűnő pletykák is. A legújabb beszámoló szerint igencsak nagy gondban vannak a srácok odaát, ám a helyzet érdekessége, hogy ezúttal nem magával a hardverrel, hanem a szoftverrel van elsősorban baj.

A Fast Company szerint kisebb pánik hangulat kezd kialakulni a szoftveres csapat háza táján, ugyanis ha a problémákra nem tudnak időben megoldást találni, könnyen elképzelhető, hogy az új iPhone úgy fog elrajtolni, hogy pár fontos újdonsága még nem is fog működni.

A hírek szerint az egyik fejtörést az új vezeték nélküli töltés jelenti, amelyről már korábban is hallani lehetett, hogy majd csak az iOS 11.1-es frissítésben engedélyezik. Az indukciós elven működő megoldással már több ízben találkozhattunk más gyártóknál (például a Samsung már a tavalyi S7-nél is ezt használta), úgy látszik, az Apple-nek egyelőre meggyűlik a baja a technológiával.

iphone-8-renders-ios-11-800x527.jpgAz egyik render kép a sok közül (forrás: iDropNews)

A vezeték nélküli töltés ugyanakkor a kisebbik probléma. A nagyobbik gond a 3D-s előlapi kamerával van, pontosabban annak szoftverével. Állítólag a megbízhatósággal akadtak gondok, ami figyelembe véve, hogy egy arcfelismerő szoftverről van szó, amely az egyik legfontosabb biztonsági újítása lehet az új készüléknek igencsak aggasztó. A szenzort valószínűleg ígyis-úgyis belerakják majd a telefonba, legfeljebb - a vezeték nélküli töltéshez hasonlóan - majd egy későbbi szoftver frissítéssel keltik életre.

Persze, továbbra is ott van a Touch ID - gondolhatnánk - amely valóban igaz, ám azzal is úgy néz ki, akad némi probléma. Egyre több forrás tudni véli ugyanis, hogy az Apple mindenképpen igyekszik a kijelző alá tenni az ujjlenyomat-olvasót, viszont nem állnak túl jól ezzel a projekttel sem - igaz, azt nem tudni, hogy szoftveres vagy hardveres problémáról van szó. A Touch ID körüli mizéria azért is lehet fájó pont a cégnek, mert míg a többi probléma szoftveresen orvosolható, addig ennek dizájnbeli vonatkozása is van. Ha egyszer eldöntötték, hogy a kijelző alá kerül, akkor nincs visszaút.

Akárhogy is legyen, már csak két hónap van hátra az új telefonok bemutatásáig és egyre valószínűbb, hogy az iPhone 8-ként emlegetett, nagyobb tudással és új dizájnnal rendelkező modell hivatalos startja tényleg csúszni fog - függetlenül attól, hogy az őszi eseményen lerántják-e róla a leplet vagy sem.



Mától PayPal-lal is fizethetünk az App Store-ban

Hosszas egyeztetést követően - dobpergés - végre PayPal-lal is lehet fizetni mostantól az App Store-okban, az iBooks Store-ban, illetve az iTunes Music Store-ban. Ez annak tudatában különösen nagy dolog, hogy az Apple elsősorban az Apple Pay népszerűsítésére koncentrál.

A szolgáltatás egyelőre az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Kanadában, Mexikóban és Hollandiában érhető el, de hamarosan az Egyesült Államokban élők is használhatják majd, így talán reménykedhetünk abban, hogy mi sem maradunk ki a buliból és csak idő kérdése, hogy Magyarország is felkerüljön a térképre.

paypal.png

A PayPal használatát a fizetési módokat részletező menü alatt tudjuk majd kiválasztani, mely után egyszerűen be kell csak jelentkezni a PayPal-os fiókunkkal, hogy engedélyezzük a szolgáltatást. A beállítás nem csak az adott eszközre lesz érvényes ugyanakkor, hanem mindenhol, ahol ugyanezzel az AppleID-val vagyunk bejelentkezve.

A PayPal One Touch funkció is most először válik elérhetővé Apple eszközökön, azaz anélkül tudunk majd fizetni a különböző weboldalakon, hogy állandóan be kellene jelentkeznünk a PayPal fiókunkkal. Természetesen a funkció kikapcsolható, amennyiben szükségét érezzük.



Három évig javítja a leváló hátlapú első generációs Watch-okat az Apple

Csendben meghosszabbította az ingyenes javítási programot az Apple a leváló hátlapú első generációs Apple okosórák ügyében, a garancia lejártától függetlenül. A változás elvileg az összes first-gen Watch-ot érinti, legyen az Sport, Standard, Edition vagy Hermes modell. 

screen-shot-2017-07-11-at-10_28_54-pm.png

A szokásos módi itt is érvényes, ha korábban már pénzt kértek tőled egy ilyen javításért hivatalos szervizben, a számla ellenében visszakapod a lóvét az Apple Supporton keresztül. A leváló hátsók problémája egyébként már kb. 2015 óta ismert, és leggyakrabban a mágneses induktív töltőről való leválasztáskor jelentkezik. 

A probléma pontos okát az Apple nem tette közzé, de nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, a nem megfelelő vagy nem elég ragasztó lehet a ludas. A program meghosszabbítását a MacRumors tette először közzé, amit az AppleInsider saját forrásain keresztül pár órával később meg is erősített.

A tavaly forgalomba került Series 1 és Series 2 modellek jóval strapabíróbbnak bizonyultak, velük ilyen jellegű aggály már nem merült fel. Az uborkaszezon pedig tovább folytatódik.



Külsős megoldás segít, hogy ne rúgd le megint a töltőn levő MacBook-od

Azóta szentségelsz, mióta az Apple levette a MagSafe töltőt az Apple fícsörlistájáról? Esetleg már meg is történt a káreset? Jó hírünk van, végre valaki meglátta a piaci rést és egy pár dolláros kiegészítővel visszahozhatja a szeretett funkcionalitást.

vinpok_plugs.jpg

A Vinpok mágneses USB-C adapterjének segítségével hamarosan elérhetővé válik a lerántásbiztos töltés kényelme az új MacBook-okra is. A Bolt-S kábelt a hozzá járó, az USB-C portba bepattintható kis átalakítóhoz egy mágneses gyűrű rántja hozzá. 

A cég állítása alapján ez az első és eddig egyetlen olyan mágneses kábel, ami a teljes töltési kapacitást tudja hozni a gyári töltőhöz képest a 2016-os és 2017-es Touch Bar-ral szerelt MacBook Pro esetében. Persze apróbetűs rész sajnos itt is van:

a kábel nem képes adatátvitelre,

így kénytelen lesztek többi portot használni, ha külső eszközöket és kiegészítőket csatolnátok a géphez. Na bumm, Afrikában meg éheznek.

Feketében és ezüst színben kerül majd piacra, várhatóan 29 dollárért - mondta el a sajtónak a cég szóvivője. Itt lehet majd előrendelni.

 



Kőkeményen rámegy az Imagination távozó embereire az Apple

Az Apple a hírek szerint a nagy-britanniai St. Albansban is nyitott egy grafikai technológiákkal foglalkozó irodát, alig pár mérföldre egykori mobilgrafikai partnere, az Imagination Technologies főhadiszállásától. A mintegy 2100 négyzetméteres új létesítményről a The Telegraph írt először.

Hogy mi céljuk ezzel, azt nem nehéz összerakni: remélik, hogy így még több embert tudnak átcsalni a süllyedő hajóról. A bevételei felét jelenleg is az Apple-től szerző cég kezének elengedését még év elején jelentette be Cupertino, amitől az Imagination részvényeinek ára érthető okokból összeesett, mint a teszkós tejszín. Múlt hónapban a cég vezetése sajtónak eljutott közleményében közzétette: a cég eladó.

A bejelentés óta sorra édesgetik magukhoz az aktív állományú vagy egykori alkalmazottakat, akik közül a legnagyobb fogás eddig a cég operatív ügyvezetője, John Metcalfe volt. A megszerzett emberek eddig vagy az Apple londoni irodájába kerültek, vagy egyből a tengerentúlon, Californiában kaptak állást, de ennek úgy tűnik vége.

A cég több mint egy tucat, grafikai technológiákkal kapcsolatos álláshirdetést tett közzé, amire minden bizonnyal sokan fognak reagálni, az egyre inkább saját fejlesztésű megoldásait preferáló Apple nagy örömére.




süti beállítások módosítása
Mobil